Gáláns Garbin

Szellemesnek szánt tudósításokban szoktak olyasmivel poénkodni, hogy a mérkőzés első tíz-húsz percére az öltözőben maradt az egyik játékos, miközben a másik sorra nyerte a gémeket. Valami ilyesmi történt Szávay Ágnessel is: kicsit bágyadtan mozgott, miközben Tathiana Garbin szépen, csendben elhúzott 4:0-ra.

A szépszámú és a Római Teniszakadémiára nyilvánvalóan a magyar éljátékos miatt kilátogató közönség hitét ugyan nem veszítette, kedvét viszont egy kicsit igen. Még szerencse, hogy Szávay időközben magához tért, és feljött 3:4-re, ráadásul ő adogatott. Ekkor ismét következett egy röpke black out, még szerencse, hogy a 2000-es "római" bajnok sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Egyáltalán, manapság ritkán látni két, ennyire nagyvonalú teniszezőt: amikor a másiknak arra a leginkább szüksége volt, akkor készségesen átengedték egymásnak a szervagémeket. A legjobbkor gondolt arra Ági, hogy nem az ellenfél kegyeit kell keresnie, sokkal inkább a közönségét, így - nem kis izgalmak után - megnyerte a rövidítést.

A második szettben megint csak tekintettel voltak egymásra; Szávay olyannyira, hogy 5:3-nál ugyan a győzelemért adogathatott, ám sikerült zsinórban négy gémet veszítenie, és máris következhetett a döntő szett. A játék előbb vázolt képe ezúttal sem változott, annak azonban örülhetünk, hogy 6:5-ös magyar vezetésnél az olasz gyengült el, és már nem volt javítási lehetősége. Szávay ma délután Bacsinszky Tímeával játszik az elődöntőbe jutásért a GDF Suez Grand Prix Budapest tornán.

Azzal a Bacsinszkyval, aki a centerpálya csütörtöki első mérkőzésén 6:0-ra elbukta az első szettet az osztrák Mayr ellen. Ezt követően óriási változás történt, 6:3-mal egyenlített a svájci színekben versenyző teniszezőnő, majd a nagy melegben is óriási iramú döntő játszmában újra csak Bacsinszky nyert, és "selejtezős" létére a legjobb nyolc közé került. Egy "házzal" odébb Klejbanova és Katerina Bondarenko 2 óra 50 perces, hatalmas csata után fogott kezet egymással. Mindhárom szett 6:4-gyel zárult: az elsőt az ukrán lány nyerte, a következő kettőt az orosz, így aztán a nem éppen ideális alkatú Klejbanova játszhat ma az elődöntőbe jutásért. Ahogyan Bacsinszky, a horvát Martic is a selejtezőből érkezett, de már ő is a nyolc között van, és a romániai Gallovits Edinával mérkőzik a legjobb négy közé kerülésért.

Szávay a "maratoni" közben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.