Mezey a 'német' edző

Ahhoz képest, hogy az FC Fehérvár menedzsmentje mindenképpen külföldi - elsősorban német - szakvezető szerződését irányozta elő, mondván, magyar edző "ebben a miliőben" eleve bukásra van ítélve, szerdától Mezey György, a klub sportigazgatója irányítja trénerként a Fejér megyei együttes úgynevezett szakmai munkáját.

A hatvanhét esztendős Mezey klubedzőként legutóbb Újpesten dolgozott; a Megyeri útról 2004 februárjában távozott. Korábban - kétszer is - szövetségi kapitányként tevékenykedett a magyar válogatottnál: 1986-ban kijuttatta a nemzeti csapatot a mexikói világbajnokságra.

"Sajnos, a bajnoki rajt közelsége, a felkészülés kezdete nem tette már lehetővé, hogy hasonló, minden szempontból megfelelő, külföldi edzőt találjon az FC Fehérvár - idézi a távirati iroda a csapat honlapján olvasható közleményt. - Mindez azonban nem téríti le a klubot a megkezdett útról, nem teszi szükségessé a korábban nyilvánosságra hozott célok módosítását. Célszerű megoldásnak tűnt, hogy a menedzsment olyan szakembert kérjen fel a folytatásra, aki a nemzetközi labdarúgás világában megfellebbezhetetlen tekintélynek örvend, és akinek a neve elválaszthatatlanul összeforrt a Vidi legutóbbi másfél évének pozitív történéseivel: dr. Mezey Györgyöt."

Amint az köztudomású: június 2-án, a Fehérvár évadnyitó sajtótájékoztatóján maga Mezey jelentette be, hogy a távozó Varga István helyére a határon túlról hoz trénert az egylet. Június 10-én a székesfehérváriak már azt közölték: Lothar Matthäus irányítja majd a garnitúrát. Június 19-én a korábbi világklasszis német játékos csaknem négyórás tárgyalást folytatott az egyesület elöljáróival, majd hazautazott azzal, hogy két nap múlva visszatér. Nem tért vissza: Berzi Sándor ügyvezető mind kínosabb magyarázkodásai után az FC Fehérvár június 27-én, kommünikében tudatta, hogy "a felek különböző okokból nem jutottak megállapodásra".

Ezt követően - sajtóinformációk szerint - Berzi külföldön tárgyalt. Lehetséges szakvezetőként - a többi közt - Klaus Augenthaler és Thomas Hässler neve is fölvetődött.

"Kényszerhelyzet alakult ki, aminek a felelősségét magamra kellett vállalnom. Az után, hogy a klubvezetés az általam javasolt magyar edzőket nem fogadta el, ez a megoldás vált szükségessé" - nyilatkozta a frissen kinevezett tréner a klub internetes oldalán.

Az ügyvezetés Mezey Györgyöt, a hazai edzőképzés megkerülhetetlen alakját egy évre kérte fel a csapat dirigálására.

Hivatalossá vált, hogy a skót William McStay lesz az Újpest labdarúgócsapatának szakvezetője a most következő évadban.

A 47 éves tréner eddig a Celtic Glasgow utánpótlás-együtteseinél dolgozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.