- Egy Kovács Ákos nevű ember története ugrik be. A Kertészeti Egyetemen vizsgázott, és a kakukkot húzta. Erről a madárról az jut az eszembe - mondta -, hogy az ember néha olyan, mint az állat, a más fészkébe rakja a tojásait. A tanár jót nevetett, aztán kirúgta Kovácsot.

- Balczó, Móna, Török...

- Most már értem a kakukktojásozást: én nem nyertem egyéniben olimpiai aranyat. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy hármunk közül én voltam a legkevésbé fanatikus, a másik kettő többet tett azért, hogy bajnok legyen. Viszont ez a csapat, velem, hat évig egyetlen versenyt sem veszített el, ha szabad, erre azért büszke vagyok.

- Miként jött ki velük?

- Mindkettőt kedveltem, hiszen életem legszebb éveit töltöttem a társaságukban. Azzal együtt, hogy Balczó magányos farkasként kizárólag az egyéni boldogulására koncentrált, Török Feri pedig senkit nem ismert el magánál jobbnak. Igazi csapatember volt, ügyelve arra, hogy ő legyen a vezérbika. Az is volt, nagy tévedés, hogy Balczó irányított.

- Hogyan keveredett az öttusázók közé?

- Úsztam, aztán egyszer anyám nőgyógyász ismerőse megállapította, hogy szívnagyobbodásom van. Anyám megijedt, és megkért, hogy hagyjam abba a sportolást. Nem bírtam sokáig a tétlenséget, tizenöt évesen megnyertem egy háromtusaversenyt, ez eldöntötte a sorsomat.

- Nemhogy olimpiát, magyar bajnokságot sem nyert egyéniben...

- Hatvanhatban győzhettem volna, de elcsalták a lovaglást. Az edzőm bedühödött, ám én leintettem, mondván, Balczó ellen nem óvunk!

- Hogyan került kapcsolatba a vívással?

- Az öttusából kiutáltak, ezért a gyerekeimet, köztük a nevelt fiamat, Kulcsár Krisztiánt vívni vittem. Naponta lejártam, tettem a megjegyzéseket, míg Lang Elemér, a Honvéd elnökhelyettese azt nem mondta: ha ennyire komolyan veszem, legyek a szakosztály vezetője. Tizenhat évig voltam igazgató, most elnök vagyok.

- Úgy hallottam, hogy inkább mindenes volt, mint direktor...

- Egyszemélyi felelős voltam, gazdasági, szakmai, szervezési vezető. Mondjuk úgy, hogy mindenbe beleszóltam. Viszont a versenyzőkért törtem-zúztam, apjuk helyett anyjuk voltam.

- Sajátos stílusával bőven gyűjthetett ellenségeket is. Nagyságrendileg mekkora embercsoport neheztelhet önre?

- Nem is értem a felvetést: kenyérre kenhető, kedves ember vagyok. Igaz viszont, hogy szoktam kiabálni: egyszer Nagy Tímeával és Király Hajnalkával egy sikertelen párizsi versenyről hazafelé tartva, kétszázas tempónál másfél órát üvöltöztem. Amikor aztán kiadtam a dühömet, megálltunk vacsorázni.

- A sydney-i olimpián néhány magyar társaságában néztünk valamilyen sporteseményt. Egyszer csak Nagy Tímea felállt, és azt mondta: "Túlságosan nyugodtnak érzem magam, megyek, megkeresem a Mónát, hátha leszúr valamiért."

- Találó mondat, de már nem jellemző. Lehiggadtam, a hegyről látom a dolgokat. Sok mindent okosabban kellett volna csinálnom, ám tartok tőle, ha kapnék egy második esélyt, amilyen hülye vagyok, semmin sem változtatnék. Az első házasságomra azért jobban odafigyelnék.

- Az öttusában versenyző, a vívásban vezető volt. Mi a leglényegesebb különbség a két sportág között?

- Az uszodának illata van, a vívóterem ellenben büdös. Akad ennél komolyabb válaszom is: az öttusában a munka szent dolog, a vívásban már az edzés szükségességét is vitatják. Azt vallják, hogy ez művészet, az aznapi szereplés azon áll vagy bukik, hogy milyen lábbal kelt fel az ember.

- Kritikusai szerint választékosabb stílussal többre ment volna...

- Bay Béla bácsi edzés előtt és után kezet csókolt a vívónőinek. Rám ez nem jellemző, viszont, ha jól emlékszem, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok lett.