További összehasonlítás: a Konföderációs Kupa elődöntőjében a spanyolok fölött aratott 2-0-t jó néhány amerikai újság az 1950-es világbajnokságon az angolok ellen elért 1-0-lal veti egybe. Egy biztos: az Egyesült Államok válogatottja másodszor múlt felül világranglista-vezető együttest, de a mostani siker értékesebb az 1998-asnál, mert a spanyolok (Iniestát és Marcos Sennát kivéve) a legjobbjaikkal vonultak fel a dél-afrikai Bloemfonteinben, míg tizenegy éve, az Arany Kupa Los Angeles-i döntőjében (1-0) a brazilok közül olyanok hiányoztak, mint Cafu, Aldair, Roberto Carlos, Leonardo, Ze Roberto, Ronaldo vagy a jelenlegi szövetségi kapitány Dunga.

"Büszkék vagyunk magunkra, arra a huszonhárom labdarúgóra, aki egy felnőtt torna döntőjében képviselheti az Államokat" - mondta Tim Howard kapus. (Ő - Onyewuval, DeMerittel, Dempseyvel együtt - 8-as osztályzatot érdemelt ki a goal.com című brit hírportáltól.) "Eddig talán túlságosan is tisztelték őket" - jegyezte meg a spanyolokról Landon Donovan, ám az ibériaiak eredményei valóban tekintélyt parancsoltak. Harmincöt meccses veretlenségi világrekord-beállítás, tizenöt mérkőzésen át tartó győzelmi sorozat, közben Európa-bajnoki cím: ez azért már valami... Annál nagyobb bravúr az amerikaiaktól a széria megszakítása, és keservesebb a vereség a spanyolok számára. Xavi nem is titkolta fájdalmát: "Óriási csalódás ez, főként, mert ott akartunk lenni a döntőben. Ha szégyennek nevezik, az sem túlzás, noha mélyebb következtetéseket nem kell levonni a 0-2-ből."

Vicente del Bosque spanyol szakvezető enyhíteni igyekezett a kínt: "Ez csupán baleset, egy kis lépés hátra. Mindent megpróbáltunk, de semmi sem sikerült. A jövőbe azonban továbbra is optimistán tekinthetünk."

A kiváló stratéga nyilván nem a KK bronzmérkőzésére gondolt...

(A Dél-Afrika-Brazília elődöntő első kiadásunk zárta után ért véget.)

Dél-Afrika: Észak-Amerika hősei