Amennyiben ugyanis a tavaly ugyanitt, a döntőben elvert Roger Federer visszaszerzi hitbizományát, és öt hibátlan, majd egy blamázs döntő után ismét megnyeri az angol nemzetközi bajnokságot, újra ő kerül a trónra, és erre legalább annyira vágyik, mint a tizenötödik Grand Slam-elsőségére. (Esetleges győzelme esetén egyeduralkodó lenne: tizenöt GS-tornát ugyanis még senki sem nyert. És a mai, kiegyensúlyozott mezőnyt elnézve egyhamar nem is nyer.)

Vagyis az idei Wimbledon Federernek áll, ami nem jelenti egyúttal azt, hogy őt ünnepli majd a tömeg a második vasárnap. A britek például igencsak örülnének annak, ha Andy Murray révén - hatvannégy évvel Fred Perry legutóbbi sikerét követően - ismét honfitárs nyerné a nem hivatalos füves pályás világbajnokságot. Ha feltétlenül tippelni kellene, akkor, bizony, a skót tetszik a svájci egyetlen igazi kihívójának. Amennyiben tavaly Federer nem veszít, nem lenne kérdéses, ki lesz az idei győztes, ám így is tagadhatatlan, hogy a 2009-es tornát a svájci csak elveszítheti.

A nőknél már nem mernénk fogadni Venus Williams újabb elsőségére: minimum hat esélyese van a gyengébb nem versenyének. Itt indul két magyar versenyző is: a 30. helyen kiemelt Szávay Ágnes csupán annyiban panaszkodhat balszerencsére, hogy a negyedik fordulóban a világelső Dinara Szafinával futhat öszsze, addig ugyanis elfogadható a sorsolása. Az utóbbi időben figyelemre méltó eredményeket elérő, a ranglistán fokozatosan előre lopakodó Czink Melinda már emlegethetne némi balszerencsét, miután Amelie Mauresmót kapta első ellenfélül. A francia három éve már nyert ugyanitt, és ugyan azóta repült egy mélyet, attól még távol tart, hogy álomellenfélként emlegessék.

Nem vigasznak szánom, amikor azt mondom: Wimbledonban, ahol az idén 12550000 fontot osztanak szét a részvevők között - az egyesbeli győztesek fejenként 850 ezerrel gazdagodnak, és az első fordulós kiesők is fölvehetnek 10750-et -, sosem adták ingyen a sikert. Viszont igen jól megfizették. (J. J.)