Hát, igen, a lecke életre szóló: a kezdeti elszántság, lendület, svung mit sem ér, ha polgártárs élesben megretten, netán - mint ez a jó haver - hazáig szalad. Ekként már azt sem tudhattuk meg, van-e a barátomnak egyáltalán tehetsége, ütőereje; csak azt láttam, hogy gyors léptekkel halad a busz felé.

És akkor most valamit a magyar női kosárlabda-válogatottról.

A többségében fiatal, Euroliga-hangulatban edződő, ugyanakkor az Eb-szinthez képest "zöld" játékosok az álmukat valósították meg azzal, hogy - viszontagságos körülmények között, a végletekig küzdve - eljutottak a lettországi kontinenstornára, ehhez képest a liepajai parketten bemutatott produkciójukat látva az volt az ember érzése: mintha a szokásosnál sokkal jobban húháznának attól az élménytől, miszerint a pályán igazi vetélytársak vannak, s azok viszonylag gyors tempóban kosárlabdáznak. A három vereséggel zárult csoportkör első mérkőzésén, a legalábbis verhetőnek ítélt görögök ellen falfehéren, remegő kézzel próbálkozott az együttes zöme; mi több, a dresszét se kellett betennie a mosógépbe, miután a mezt a legkisebb izzadtság sem érte. A lettekkel és a lengyelekkel szemben legalább akart a honfitárs kosárlabdázók túlnyomó része - dicséretet az alapkövetelmény meglétéért nem osztanánk -, ellenben e két meccsen az ember szintúgy fogta a fejét. Az ezúttal csekély ráható erővel bíró, időnként legföljebb egykedvűen sétálgató Rátgéber kapitány alighanem infarktust kapott, amikor sorozatban azt tapasztalta, hogy a centerek közvetlenül a palánk alól is hibáznak, a büntetők és a mezőnydobások elmennek a semmibe, a triplák pedig... Ezt, kvázi kegyeleti okból, hagynánk is.

Mindazonáltal az ácskapcsot ne vegyük a kézbe, tegyük szépen vissza a helyére; az van "csupán", hogy ez a csapat nem üti meg az Eb-szintet, s körülbelül akkor követte el a legnagyobb - nevezzük most így - hibát, amikor kvalifikálta magát a tornára. A szétesésig próbálkozó Vajdát vagy Fegyvernekyt leszámítva nincs számottevő játékosa, továbbá vezére és szíve. S bár mentőkörülményként lehetne itt sok mindenről beszélni - a szövetségnek miért nem tűnt fel májusig, hogy júniusban Eb lesz, egyebek -, ez a teljesítmény megmagyarázhatatlan. Ezek a lányok - néhány kivételtől eltekintve - szakmailag és mentálisan is kevesek ahhoz, hogy a válogatottban felhúzzák az egykoron Boksay vagy Balogh Judit viselte mezt. Fiatalok, kedvesek és aranyosak, csak hát itt, ugye, kosárlabdáról lett volna szó.

Rátgéber szerint ez a csapat - amely hatéves szünetet tört meg a mostani Eb-részvétellel - a 2011-es kontinenstornára beérhet. Ha így is lesz, a terembe lépéskor vigyázzanak.