Bajnokok Ligája: Róma nyílt város

Tizenhét esztendő után (a BL-ben először) történhet meg, hogy az első számú európai klubtornán ismétel az előző évi győztes. A címvédő a Manchester United, míg a döntő helyszíne Róma. Ez azért különösen érdekes, mert a legutóbbi duplázás idején még Itália dominált a kontinens klubfutballjában: a BEK-et 1989-ben és 1990-ben egyaránt a Milan hódította el, a KEK-ben egymás után kétszer vívott döntőt a Sampdoria, és másodszorra győzött is, míg az UEFA Kupában előbb a Napoli, majd ("házi" döntőn, a Fiorentinával szemben) a Juventus aratott diadalt.

Hol van ez már?

A Serie A uralmát a Premier League hatalma váltotta fel, bár a Barcelona köreiben erősen bíznak abban: csak szerda estig... A katalánok éppenséggel azt sem bánnák, ha visszaköszönne a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója, hiszen a Sampot éppen a Barca múlta felül a húsz esztendővel korábbi KEK-döntőben, Bernben. Akkor Josep Guardiola, a Barca jelenlegi edzője már tizennyolc éves volt. Amikor Alex Ferguson az első európai trófeáját nyerte edzőként, a kis "Pep" még csak tizenkettőt számlált. A szakvezető 1983-ban az Aberdeent vitte sikerre a Camachót, Gallegót, Stielikét, Juanitót, Santillanát felvonultató Real Madrid ellen, noha a skót együttes azon négy csapat egyike volt, amelynek selejtezőt kellett vívnia a KEK-ben...

A Manchesterben 1986 óta hivatalban lévő Ferguson azóta sem felejtette el, miként kell a spanyol nagyok ellen játszani. A BL előző kiírásának elődöntőjében a United még csak gólt sem kapott a Barcelonától (1-0, 0-0), és a mintát majdnem sikerült lekopíroznia Guus Hiddink Chelsea-jének (0-0, 1-1). Néhány másodperc meg annál jóval kisebb szerencse hiányzott, amely a Barca oldalán mutatkozott... Az MU számára azonban tökéletesen mindegy, melyik csapat az ellenfél. A manchesteriek szériában huszonöt meccsen maradtak veretlenek a BL-ben; igaz, a 2007/2008-as mérlegük (9 győzelem, 4 döntetlen) imponálóbb a mostaninál (5, 7). Ám, ha megint elnyerik a serleget, ugyan ki törődik majd a részletekkel?

A csapat duplázhat, Ferguson triplázhat. A Lovag a harmadik BL-diadalát ünnepelhetné, s ezzel ugyanaz lenne Manchesterben, mint Bob Paisley volt Liverpoolban. Bár már a mai győzelem nélkül is az, ha nem több... Wayne Rooney, a United csatársztárja mondta ugyan, hogy "kivételezett helyzetben vagyok, hiszen azt csinálhatom, amit imádok, ráadásul a legnagyszerűbb klubban", ám ezt Ferguson is említhette volna.

A Barcelona játékosai viszont éppen Rooneyról beszélnek, ha az ellenfél kerül szóba, mert őt tartják az MU legragyogóbb labdarúgójának. De egyáltalán nem félnek, sőt azt hangoztatják: a spanyol bajnoki trófea és a Király Kupa után csak akkor emelhetik magasba a harmadik serleget az idén, ha felszabadultan futballoznak. "Élveznünk kell a játékot, ennyi az egész" - nyilatkozta Lionel Messi, a vörös-kékek argentin csillaga, aki mögül hiányzik majd a Barca másik meghatározó dél-amerikai klasszisa, a brazil Daniel Alves. "A döntő nem a taktikáról szól. Millió tervet lehet készíteni a találkozó előtt, és akár már az első percben összedőlhet valamennyi" - tette hozzá a sérüléséből (Thierry Henryval együtt) felépülő, de legalábbis a kezdő tizenegybe várt Andres Iniesta. Azaz a barcelonaiak örömlabdarúgásra készülnek, de Nemanja Vidics, a Manchester szerb védője már szóban is igyekszik elvenni a kedvüket: "Kétségtelen, a spanyol ligában jó néhány szép meccset játszottak, és megannyi gólt értek el." Ebben, ugye, az a fontos, amit a kőkemény bekk nem mondott, de hozzágondolt...

Ami biztos: az Örök Város tele van a Finale Grande reklámtábláival, és a döntő nagykövetének Bruno Contit, az 1982-ben világbajnoki címet nyert olasz labdarúgót választotta az UEFA.

De a legmesésebb fogadást a barcelonai vagy a manchesteri rezidencián adják...

Barcelona-Manchester United

Bajnokok Ligája döntő, Róma, 20.45. Jv.: Busacca (svájci).

Barcelona: Valdes - Puyol, Yaya Touré, Piqué, Silvinho vagy Busquets - Xavi, Keita, Iniesta - Messi, Eto'o, Henry.

Manchester United: Van der Sar - O'Shea, Ferdinand, Vidics, Evra - Anderson, Carrick, Giggs vagy Scholes - Park Ji Sung, Rooney, Cristiano Ronaldo.

Útjuk a döntőig. Barcelona: Wisla Krakkó 4-0, 0-1 (selejtező), Sporting Lisszabon 3-1, 5-2, Sahtyor Donyeck 2-1, 2-3, FC Basel 5-0, 1-1 (csoportmérkőzések), Lyon 5-2, 1-1, Bayern München 4-0, 1-1, Chelsea 0-0, 1-1 (7 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, 34-14-es gólkülönbség).

Manchester United: Villarreal 0-0, 0-0, Aalborg 3-0, 2-2, Celtic 3-0, 1-1 (csoportmérkőzések), Internazionale 0-0, 2-0, Porto 2-2, 1-1, Arsenal 1-0, 3-1 (5 győzelem, 7 döntetlen, 18-7).

Készül a Manchester is - Cristiano Ronaldo és Anderson a döntő előtti nap edzésén
Készül a Manchester is - Cristiano Ronaldo és Anderson a döntő előtti nap edzésén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.