Hogy valami hivatalosat is mondjak: csúcsot döntött pénteken és szombaton a IV. Nagy Sportágválasztó Kőbányán: már az első napon kétezerrel többen keresték fel a Maglódi úti sportközpontot, mint legutóbb összesen. A magam részéről a csodálkozásnak semmi jele.

Kilencvenkét sportág képviselői vonultak ki a hét végén, hogy megmutassák magukat; az A. S. C. Junior Petanque Team tagjai közül egy tagbaszakadt kamasz például olyan vehemenciával magyarázta a helyes kéztartást a nyeszlett vendéggyereknek, hogy a szemlélő attól tartott, a sportág iránt kétségkívül érdeklődést tanúsító tini mindjárt faképnél hagyja, és beáll lacrosse-ozni. Esetleg az Újszász feliratú pólóban lábtrükközőkhöz sepaktakrawozni. Arról nem beszélve, hogy a búvárúszó-medence is hívogató látványt nyújtott a bőrperzselő forróságban.

A korfballosok dezodort osztottak mindazoknak, akik akár egyszer is betaláltak a palánk nélküli kosárba, odébb totális a telt ház volt a vérnyomásméréssel kombinált cukorszint-ellenőrzésre szakosodott kamionnál, miközben a "jeges" centrum műanyag padlóján úgy siklott egy szöszke fruska, mint Almássy Zsuzsi annak idején.

Ipacs Endre, a korábbi vb-bronzérmes kajakos fejéből pattant ki a gondolat néhány éve, amikor szülőként ott szemezett a dilemmával, hogy na, akkor mihez is kezdjen a gyerek... Az első alkalommal talán, ha háromszázan gyűltek össze; most egyetlen napon hatezer-kétszázan rándultak ki a gyárnegyed zöldjébe. "Eleinte az dobta meg a létszámot, hogy rájöttünk, hétköznap kell indítanunk a programot, mert akkor, tanítási időben hajlandók elhozni a diákokat a tanárok. És nagyon bejött a számításunk. Azt reméljük, áldatlan állapotok közepette is tudunk valamit segíteni a magyar sporton..." - büszkélkedik Koós-Lukács Tímea, mire erőteljes bólogatás a reakció.

Az amerikaifutballisták, a rögbisek, az önvédelmi sportok vagy nyolc válfaját képviselők is döngethetik a mellüket: "verik" a labdarúgást, a kosárlabdát, talán még a hokit is. A pingpongteremben Faházi "Janika" osztja az igét és tekeri a labdát, az ajtóban meg áll a sor, a végét sem látni. Odakint érkezik Gedó György, Taróczy Balázs, várják Kucsera Gábort és Molnár Tamást; a népünnepély alighanem vetekszik az egykori május elsejéket követő ligeti dzsemborikkal.

Eltelik egy óra, el a másik is, menni kéne, otthon vár a húsleves, benne a grízgaluska, de azt mondja a nagyobbik srác, hogy "Apa, ne már, én egész nap maradnék!" Úgyhogy szótlanul, lesütött szemmel ráncigálom kifelé (a leves után vadas van makarónival), és egy oldalpillantást vetve a sakkasztalok környékére azt látom, hogy már ott is elkelne egy sorszámautomata.

Nagy dobás