Medgyessy Péter, a politikus, aki betartotta választási ígéretei többségét, mint az osztálytitkár, aki karton túró rudival vette meg a hatodik bét. Egy baloldali miniszterelnök, aki alig egy évvel a választások előtt lépett pályára 2001-ben, aztán nyert Orbán Viktor ellen. Most ismét a felcsúti középpályás irányít, a baloldalnak pedig állítólag megint lesz programja. Ez a parabola annak érdekében született, hogy a tervet ne nyögjük addig, ameddig minimálbéres lakásvásárló a japán jenes hitelét.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Kövér László a hibás.

Most csöppet persze megzavartuk a már a Mikulás-bulira készülődő kerületi Fidelitas-alapszervezet alelnökét, mert a nyitómondat alanyaként csak Gyurcsány Ferencet ismerte, mint egy sorba kapcsolt Heki-kutya. De hogy egy olvasót se veszítsünk el: Gyurcsány Ferenc is hibás, naná, ahogyan a fakult matrica hirdeti a villanyoszlopokon. Csak a vidéki postás az ártatlan, aki extra jattért néhány nappal korábban viszi ki a nyugdíjat a telefonon odacsörgő nincstelennek.

De most helyezzük föl a piros és narancssárga kampányhűtőmágneseket a diagramra. Szaladt az idő a 2002-es választások felé, a Fidesz magabiztos volt, mint Kokó az Üllői úton felállított ringben. Akadtak szocik, akik talán már le is mondtak a győzelemről. Az a helyzet, amelyekben John McClane szokott fordítani.

És akkor most jön a „one man” kezdetű mondat a trailerben.

Gyurcsány házában üldögélt a kampánystáb egy része: ott volt a házigazda, Dobrev Klára, Gál J. Zoltán, valamint két reklámszakember. A duó tagjainak nevét sohasem tudjuk meg, mert a szakmában pörög a nevük, s csöppet lassabban szolgálnák ki őket villányi rozéval a belvárosi borbárban, ha kiderülne, hogy Gyurcsánnyal gondolkodtak a tutin. (Most néhány kreatív igazgató, aki a lábát az asztalra felkúrva olvassa ezt a szöveget, gyorsan rendel egy baszom nagy szusitálat, hogy elterelje a figyelmét a gyomorgörcséről. Csak az röhög, aki Kovács Pistit a szadeszos plakátokra küldte: könnyű Supermannek lenni.)

Szóval a Gyurcsánynál üldögélő ötös eldöntötte: a köteles sztorit megcsinálják. Ezalatt nem Hitchcock A kötél című kamaradrámájának remake-jére gondoltak, hanem arra, hogy Kövér beszédét feldobják egy kicsit, mint adalékanyagokkal és stabilizátorokkal a rostos őszilevet. Akinek esetleg kimaradt: a Fidesz Rózsa Sándor-arcú elöljárója az akasztással erősítette beszédét. A parti pedig újra beindult, mint amikor a házibuli hajrájában valaki újra belövi az Induljon a banzájt.

„Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenféle leveleket, és elindítjuk az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés” – mondja a szakirodalom.

Akár ennek köszönhető a fordulat, akár nem, 2002-ben Medgyessy Péter lett Magyarország miniszterelnöke, nagyjából annyi ideig, míg James Bond volt Timothy Dalton, s az egykori szuperkém nekilátott 100 napos programját megvalósítani. Kár, hogy betartotta ígéreteit – mondják sokan. Kár, hogy megígérte – mondjuk mi. És akkor a fülünkbe súgja Paulo Coelho: utólag kurva könnyű okosnak lenni.

Akárhogy is, két év múlva újra választásokat rendeznek, s megint Orbán Viktort kell legyőzni. Most meg a 100 napos 10 éves évfordulóját ünnepeljük egy ültetéses állófogadáson.  És akkor most talán már annak is világos, hogy ez egy parabola lesz, aki azt hitte, hogy udvari piktorként festünk egy rohadt nagy csendéletet, amelyen Medgyessy Péter ad át vörös szegfűket elsőgenerációs értelmiségi modelleknek a budapesti Eiffel-torony tetején, ahonnan éppen rálátni az 1400 kilométer új autópályára.

X-faktor

Az akkor még nem a Csaba királyfiba ojtott Batman jelmezében közlekedő Orbán Viktor komoly ellenfélnek tetszett a 2002-es választásokon. Ennek megfelelően a szocik sok energiát fordítottak a miniszterelnöki kasztingra, amelyen a suttogó propagandisták hazugsága szerint Biszku Béla is megjelent. (Erről írta egy ókori elemző, Plutarkhosz: „Rágalmazz bátran, úgyis pletyka lesz belőle.”) A verseny nagy volt: játszott Kovács László pártelnök és Németh Miklós is, akivel már 1999-ben egyeztettek informálisan, és a Gyűrűk urában nem várták úgy a királyt, mint őt. Beugrott a kalapba Medgyessy Péter is. A baloldali technokrata, akiről csöppet igazságtalanul a többségnek ma csak az útelgáagrzjodlgmnkld szó jut az eszébe.

Alig több mint egy évvel a választások előtt dőlt el, hogy vállalja a jelöltséget. Most majdnem kettő van a voksolásig, de olyan izgatott mindenki, mintha az ország komplett C-vitamin készletét Viagrára cserélték volna.

Medgyessy lényegében egy Népszava-interjúban jelentette be 2001 márciusában, hogy beszáll. Gál J. Zoltán, aki akkor a lap főszerkesztő-helyettese volt, még rá is csörömpölt, hogy tuti mehet-e a szöveg, mert ritkán szoktak ilyesmit ebben a formában közölni.

A startvízipisztoly eldördült, s a Fidesz 2001 nyarán bejelentette: ha az MSZP kerül hatalomra, megszorításokra kell számítani. Egyenesen második Bokros-csomagot jósolt. (Azt azóta megtudtuk tőlük, hogy például a gyógyszerkassza szarrá szorítása újjászervezés, nem pedig megszorítás.)

Burány Sándor későbbi pénzügyi államtitkár és munkaügyi miniszter talán erre válaszolt, amikor kijelentette: pártja személyijövedelemadó-csökkentést irányoz elő. A 20, 30 és 40 százalékos kulcsot a 13-as, 25-ös, 40-es trió váltja. Medgyessy is beszállt: „Az új kormány visszaadja a nyugdíjasoknak azt az 52 milliárd forintot, amelyet a Fidesz-kormány 1998-ban megvont tőlük.” Nem sokkal később Jánosi György, az MSZP választmányának elnöke, a szocialisták Várhidi Pétere 100 milliárd forintot ígért az önkormányzatoknak, s a párt hamarosan az egészségügynek is előirányzott 150 milliárdot. Hogy kétely ne maradjon: „Ötven százalékkal emeljük az egészségügyben dolgozók bérét.” Erre mondja a megfontolt bajuszos szakkommentátor félszezonnál: szerintem nem fogja bírni a Chievo.

Aztán innen már Alonso-módra száguldottunk tova. 2002 januárjában megjelent az Egyetértésben a nemzettel című kiáltvány egy tízpontos listával. Csak a lóvés részeket emeljük ki: alacsonyabb személyijövedelemadó-kulcsok bevezetése, megszűnik a vállalkozók által fizetett egészségügyi hozzájárulás, csökken a kötelező heti munkaidő, növelik az anyasági támogatást, tízezer forinttal emelik a gyest, ötven százalékkal emelik az egészségügyben dolgozók bérét, a felsőoktatási hallgatói normatívát harminc százalékkal dobják meg, megépül a négyes metró,  nyolcszáz kilométer új autópálya és autóút, továbbá csökkentik a Haribo-gumicukor áfáját.

Amúgy akkoriban szentesítették a szocik az országos listát is: tán alig emlékszik már valaki, de húszban volt a magyar Columbóba ojtott egyszemélyes Starsky és Hutch, Doszpot Péter, valamint Vári Gyula vadászrepülő világbajnok. A celebek idehaza még kimaradtak, pedig a családon belüli erőszakot lazán kezelő Fidesznek kínálja magát VV Cristofel leigazolása. (A bulvárlapok szerint csöppet összeverte VV Veronikát, s ezért eljárást indult ellene.) Bár nem sokkal később a Majka és Oki mellett szürkeségével tüntető VV Szabi már úttörőként kezdett sertepertélni a zuglói szocialistáknál.

A párt a választási programot is jóváhagyta. A fentiek mellett belefért még a reálbérek 25 százalékos emelése, az adómentes minimálbér, három-négyszázezer új munkahely teremtése, valamint húszszázalékos családipótlék-emelés, négyévente hűségjutalom az egészségügyi dolgozóknak. Az most nyer egy olcsó mekdöncis fagyit, aki tudja követni. (Egyébként, komoly kommunikációs szakemberekkel kellett dolgoznia a pártnak, mert az emelésre és az épülésre kurva sok szinonimát kellett keresni.)

Március 28-án kihirdették a száznapos programot. Nagyrészt a korábbi cuccokkal. Tényleg: a pedagógusok ötvenszázalékos bérmemelését mondtuk már?

A választópolgárok nyilván reálisnak ítélték, hogy mindent meg lehet emelni, csak akarni kell, hiszen a világ egyik fele akaratból épül, ahogy Rutger Hauer rögzítette, mert a szocik mellett döntöttek. (Amúgy mi is egészen addig hittünk ebben, amíg be nem hugyoztunk egy fürdőkád átpozícionálási kísérlet alkalmával.)

Schopenhauer mondta: „Ha erősen gondolsz rá, hogy úgy van. Akkor úgy van.” És általában úgy van.

„Hát ezt megnyertük”

„Hát ezt megnyertük” – konkludált Medgyessy a második forduló éjszakáján. (Apropó: az megvan, hogy a Hiller István volt Magyar Bálint államtikára az oktatási tárcánál?)

A száznapos program kirobbanó siker volt, mint az X-faktor első szezonja. A Fidesznek is megtetszhetett, mert általában megszavazta a javaslatokat. Nyilván a zemberek akarata miatt. Csak akkor halkabban kéne rikoltozni az eladósították az országot témakörben.

Még a második száz nap is prímára sikerült. Akadt a programot előkészítő szakemberek között olyan, aki alighanem kijárta a Matolcsy Szabadegyetemet, vagy legalábbis lelkesen olvasta hetiválaszos recenzióit, mert így vélekedett: „Nem is lett volna ezzel semmi baj, az államháztartás hiányát nem ezek a programok növelték, és a költségvetést sem ezek rendítették meg, hanem az autópályára szánt pénzek.”

Aha.

Persze ezzel már akkor sem mindenki értett egyet. Petschnig Mária Zita szerint például folytatódott az államháztartási hiány növekedése, tovább mérséklődött a tőkebeáramlás, s romlott az egyensúly.

Nem baj, az önkormányzati választások éjszakáján lehetett kiabálni, hogy: „Bepirosodott Magyarország térképe.” Medgyessy úgy vélte: „A választás a bizalom szavazása volt, és ez a bizalom nem alaptalan. Az emberek igent mondtak a megbékélésre, és nemet az ország kettészakítására, a gyűlöletkampányra.” Csak mi vagyunk akkora faszkalapok, hogy a helyhatósági választásokon arra gondolunk, működik-e a város vagy nem, mert egyébként az ország szaggatásáról kell véleményt mondani. Hiába, a mindenséggel mérd magad.

A kormányfő augusztus 20-a előestéjén is mondott egy erős beszédet: „A hagyományos jóléti államok kora lejárt, olyan, jobban működő államokra van szükség, ahol az adófizetők forintjaival okosan, takarékosan bánnak, ahol ezt érti az állam vezetése, és megérti az adófizető. Deák Ferenc óta tudjuk, hogy nincs sikeres Magyarország közmegegyezés nélkül.”

Egészen hihetetlen felismerés, esetleg el kellett volna olvasni a programot is, mert az ennek csöppet ellentmond. Ha jól emlékszünk a beceneve az volt: Jóléti rendszerváltás.

Ez egy idő után talán meg is történt, mert Medgyessy már így nyilatkozott: „Túl sokat tettünk azokért, akiknek eddig túl kevés jutott.”

Most a történetmesélés keretei közül kilépve egy erős komment következik: ez egy faszság. Úgy igaz, mint Bill Clinton, amikor megpróbált ellenállni, de elbukott. Baloldali párt soha nem tehet túl sokat értük, a baj az volt, hogy túl sokat adott. Aztán most idelinkelhetnénk vagy ezerhétszáz cikket, amely arról szól: a pénzügyi fegyelem az alap, mert különben azok fizetik meg az osztogatást, akiknek most azt hiszed, jót teszel. (Illusztráció: Magyarország. Szóval ez nem arról szól, hogy mi ne lennénk rohadt boldogok, ha mindenki 327 százalékkal többet keresne holnaptól, de ha nincs kes, akkor nincs kes.)

Persze utóbb Medgyessy is indokolt: „Ha megnézi a különböző megnyilvánulásaimat, akkor nem sokkal az első száznapos program után, sőt a program meghirdetésénél is azt mondtam: tudom, hogy ennek ára lesz, tudom azt is, hogy amit csináltunk, az nem egy egyszeri intézkedés, hanem beépül a költségvetés rendszerébe.”

Aztán meg: „Az én logikám úgy működött, hogy az elején azzal a meghökkentő politikai magatartással állok elő, hogy miniszterelnökként betartom a választási ígéreteimet. (…) Ma már belátom, túlbecsültem a magyar gazdaság alkalmazkodóképességét.” Merthogy a konjunktúra nem érkezett meg, hiába látták úgy a pénzügyi muftik, mintha éppen ő kanyarodott volna be az utcába. 2003 végére már azt is látták, hogy baj van. „Én személy szerint is követtem el hibákat.”

Igen. „Maga egy rendes pasas” – mondaná Friderikusz.

Blair és a 100 nap

Az egészet még megkeveri az, hogy Gyurcsány tanácsadó, majd sportminiszter akkoriban hódított a blairizmussal a magyar közéletben. Például Giddens harmadik útját a saját cége adta ki idehaza. Persze azóta nem lehet megvenni, nehogy véletlenül néhány kölyök kíváncsi legyen a középbal korszakváltására.

Mindenesetre a 2002-es csere idején sokan briteztek, ami meglehetősen érthetetlen. Mert az nem ilyen. Mármint a jóléti rendszerváltást sikerül megérteni, pedig ettől némiképp részletesebb az anyag, például a jogok és kötelességek ideája, a kockázatvállalás, az egyén felelőssége valahogy nem ütött át a száznaposon. Arról nem szólva, az autópálya is kurva fontos dolog, de Blair szentháromsága speciel ez volt: oktatás, oktatás, oktatás.

A brit amúgy ilyenekről beszélt akkoriban: „A kötelességtudat a tisztességes társadalom alapköve: az éntudaton kívül mást is feltételez. (…) A számunkra biztosított jogoknak tükrözniük kell a ránk háruló kötelességeket. A hatalommal felelősségnek kell járnia.” Vagy: „A modern jóléti állam nem egy támogatásokat osztogató, gyámkodó, hanem egy megengedő kormányon alapul, amely a munka és az oktatás által segít az embereknek, hogy ők is segíthessenek magukon.”

Ahogyan életrajzában egyszerűen összefoglalta: progresszív az, „aki hisz a  társadalmi igazságosságban, vagyis abban, hogy a társadalomnak mint egésznek a hatalmát arra kell használni, hogy lehetőséget, jólélet és reményt adjon azoknak, akiknek mindez nincs meg.”

Beruházás és reform – ez volt a fő üzenet. Ebből sikerül megérteni az adakozást. Reformkodni később akartak, de akkor már nem lehetett. Pedig Giddens szólt: „A jóléti állam a kockázatok és nem a források közössé tételét jelenti.” Na ők ezért (pl a segélyfüggőség elkerüléséért) akartak beruházni az oktatásba, nem pedig a fizukba. Értsd: nem túl sokat akartak adni, hanem sokat akartak tenni.

„A fő bajt abban látom, hogy mindig túlvállaltuk magunkat egy kicsit, és ez csalódást okozott az elemzőknek” - mondta Medgyessy. Mi meg abban, hogy hülyére ígérték magukat, s osztogattak, mintha a magyar gazdaság már akkor tündérmese lett volna.

De amúgy nem ezért lett vége.

Medgyessy távozott, jött Gyurcsány, a többi meg történelem. Eper a habra egy 2003-as Lendvai Ildikó-interjú: „A politikai taktika szempontjából érthető, hogy látványosabb eredményt lehet elérni a régi ház kifestésével, mint azzal, ha átépítjük”- szól a sto gyelaty. Draskovics Tibor meg bemondta, hogy az euró 2008-as bevezetése nem reális.

És aki szerint fölösleges ez a parabola, mert mindenki gyorsan tanul a hibáiból, annak a kedvéért itt van Horváth Csaba 2010-es budapesti kampányban nyomott üzenete: van egy jó hírem.

Nekünk nincs.