Az istengyalázásért perbe fogott József Attilát a kor polgári radikális Sean Conneryjébe ojtott kecskeszakállas Petrocellije, Vámbéry Rusztem védte, s sokadfokon nyert is, hogy aztán a költő belefusson Szegeden Horger Antalba, a folytatás pedig már érettségi tétel. S most nem is kívánunk mást senkinek, csak amit a magyar zseni küldött a Neo FM kívánságműsorában mindenkinek, aki szereti: „Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!”

Csunderlik Péter – Pető Péter

Az előző rész tartalmából (Utána Vidal Sassoon reklámblokkja következik.)

Zord bűnös vagyok, azt hiszem, de jól érzem magam

„Csak az zavar e semmiben, miért nincs bűnöm, ha van” – írta utóbb A bűnben József Attila, s ez jól tükrözi a frissen érettségizett költő helyzetét. 1924. április 4-én az ügyészség vádiratában a Lázadó Krisztust „közbotrányokozásra alkalmasnak” minősítette istengyalázás miatt. Bizony, József Attilát veszélyesnek tartotta, akár egy pisztolypörgető részeg bunkót a westernbúcsúban vagy egy kalasnyikovot emelgető buckalakót, hogy az oldalkézigránátos, nyakában lógó motoros szemüveggel flangáló Lenin-fiúról ne is essék szó - már csak költőnk vörös vonulata miatt se. Pedig ha a preventív csapásmérésben gondolkodó ügyészségen ismerték volna Dr. Bak Róbert pszichiáter utolsó szakvéleményét, mikor a költőt kiengedték a Siestából, tudhatták volna: „József Attila teljesen ártalmatlan, csak arra kell vigyázni, nehogy felkösse magát.”

A költő már Pesten kapta kézhez a vádiratot. A makói kihallgatás után nem sokkal hazautazott Pestre, mert a város pereme volt neki az igazi hazája, hol „mint pici denevérek puha szárnyakon száll a korom, s lerakódik, mint a guanó, kemény vastagon”. A frissen érettségizett József álláskeresésbe kezdett, hiszen addigra a Kékmadárt és rovatvezetőségét eltakarították, mint madárszart a polgári gangról. Áprilistól hat héten át könyvügynökként dolgozott: Nietzsche, Flaubert és Balzac leveleit kínálta eladásra, „áruld magad, míg leng a szoknyád”, ugye, de a nívós művekkel keveset keresett. Bezzeg korunk Baudelaire-jének, Fásy Ádámnak sátáni Szex, hatalom, nőkjével és az ajándék cédével biztos átütötte volna az ózonpajzsot, vagy legalább az ólmos ég alatt szálló füstöt, ha már a Frei-regényeket elkapkodták a kosarából. Csakhogy: „Nem tudok én hazudni versben.” - mondta, és ez általában jellemző volt egész életére, már pedig anélkül nehéz előrehaladni az ügynökösködésben, hogy az ember ne legyen olyan link, mint a TV Shop.

Az öltönyös pénzügyi közvetítőséget és a nyelviskolákból telefonálgatást sem neki találták ki. Arról nem is beszélve, hogy májusban sógora, Makai Ödön benyomta tisztviselőnek a Mauthner-bankházba. Ahogyan legszebb osztályharcos versében írja: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, ki költő s fél és így dalol; felesége a padlót mossa s ő másolás után lohol?” De ekkor már börtön fenyegette, nem az, hogy nem mehet ki egy napon át pisilni, mint kizsákmányolt pénztáros a gigamarketben.

Én istent nem hiszek, s ha van, ne fáradjon velem; majd én föloldozom magam, ki él, segít nekem

József Attila rokonai és barátai az 1924. áprilisi vádirat után fordultak a kor polgári radikális Sean Conneryjébe oltott kecskeszakállas Petrocellijéhez, Vámbéry Rusztemhez. A neves orientalista, Vámbéry Ármin fia, Vámbéry Rusztem a húszas évekre már egy igazi jogászceleb volt, de ez alatt ne azt értsük, hogy a Borsnak nyilatkozott kedvenc karfiolfőzelék receptjéről, sőt még Magyar György e-mail címét sem tudta megadni, mikor random ráírtunk a Facebook-chaten.

Keresztapja a későbbi VII. Edward brit király volt, még wales-i hercegként, szóval, ha Vámbéry ma élne, biztos meghívták volna a királyi esküvőre, ahol aztán Pippa Middleton fehér popsiját méregette volna, mert híres sármőr is volt az öreg, nemcsak korának legjobb büntetőjogásza, több tankönyv szerzője. Ha meg vélelenül nem jött volna be kalapos csajoknak, akkor legföljebb Harry herceggel rikoltozta volna, hogy eladó a menyasszony még ötszázé'.

Persze 1919 után megfosztottak egyetemi katedrájától, viszonzásul erre 1920-ban Vámbéry vállalta a védelmet az 1920-as népbiztosperben, és hogy mindent bevállalt, akár De Niro, azt mutatja, hogy 1934-35-ben magát Rákosi Mátyást védte annak második perében, aki akkor még erősen hasonlított Kevin Spacey-re. Vámbéry később az USA-ba emigrált, nagykövet is lett, Faludy legfőbb támogatóinak egyike volt. Faludy amúgy szintén próbált haverkodni Józseffel, egyike volt a költő azon néhány ismerősének, akik a végkifejlet idején egy délután felkeresték Kozmutza Flórát, hogy „kutya kötelessége az ország legjobb költőjével lefeküdni”, mielőtt „Attila” teljesen szétcsúszna. Ez a küldetés, nem a Doom 2 kijátszása.

Vámbéryt nem ezzel keresték meg, hanem azzal, hogy ugyan nem sok mindent tudnak felajánlani, de képviselje a fiatal, istengyalázással vádolt költő védelmét. Vámbéry, aki ekkor már olvasta a Szépség koldusát, az egyik barát, Lázár Vilmos első Attila-sztorijai után így illette József Attilát, tudjuk meg az Egy emlékirat lapjaiból-ból: „Nagyjából – versei után – ilyennek képzeltem. Kis garabonciásnak, csak ne legyen belőle afféle alföldi Rimbaud. (…) Jöjjenek hozzám vasárnapi ebédezni, hozza el a vádiratot is az az istenkáromló.”

Vasárnap, immár József Attilával, megállapodtak és megírták a meghatalmazást Vámbéry Rusztem Bérc utcai lakásán, ahová húsos, német nevelőnőket szokott felhívni megmutatni a bélyeggyűjteményét a kilenc királynővel: „Lefelé jövet a hegyről Attila verseket mondott, s nagy szeretettel beszélt Vámbéryról” - emlékezik József Jolán. Amúgy ez a monomániás, motyogós versszavalás József Attila egyik jellegzetessége volt, akár Adynak az önimádás, amellyel József legkésőbb a harmadik randin ellehetetlenítette minden párkapcsolati kísérletét. A randikon nem nagyon ismert átmenetet a szerelmes versek szavalása és a leteperés között. De mondtuk már, hogy ő mindig az igazat mondta és tette, nemcsak a valódit.

Költő vagyok - szólj ügyészedre, ki ne tépje tollamat!

Vámbéry Rusztem javaslatára József Attila májusban kéziratos beadványban tiltakozott a vád ellen, ám ezt a bíróság elutasította: „Ha a királyi ügyészség a filozófia szemüvegén keresztül olvasta volna a verset, úgy tudtára ébredt volna annak, hogy gondolatmenete nem Krisztust, Istent gyalázza, hanem az örök, dolgozó Embernek Krisztussá szimbolizált alakjában fordult panaszával Istenhez. Ami pedig az egyes inkriminált kifejezéseket illeti, mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy minden költemény mint egész kíván hatni s így az abból kiragadott részmondatok természetszerűleg elvesztik eredeti értelmüket.” A kiragadás vonatkozásában mondta Esterházy Wittgenstein nyomán, hogy nincsenek csúnya szavak, csak csúnya használat. Hogy most a hátravetett is-ről ne referáljunk.

Mindenesetre nem mondhatni, hogy különösebben értékelték volna a költő beadványát a lenőtt hajú cenzornők és törvényszéki szopórécék a lambériás szobákban, mert József Attila folyamodványát elutasították. „Nagy bennem a keserűség és a mindentől való undorodás” - írta József 1924. július 5-én, öt nappal a per előtt Espersit Jánosnak.

A tárgyalást a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéken tartották, a tizenkilenc éves József Attilának a híresen szigorú Schadl Ernő vezette tanács elé kellett állnia: „Mi a foglalkozása? Költő?”, kérdezték tőle, akkor a Rózsa bisztróban zsinólás haját simogató Ákostól a bepiált Hoffer Józsi a Barátok köztben.

„Nem érzem magam bűnösnek és az inkriminált verset is ártalmatlannak tartom. A költeménynek a tendenciája az, hogy a világháború után az emberek elvesztették az önbizalmukat és azt akarta visszaadni az emberiségnek. A Lázadó Krisztus tulajdonképpen felismerhetően metafora, az örök embert jelenti, aki mindig előretör. Nem akartam istent gyalázni és felfogásom szerint nincs is a versben erre alkalmas gondolat vagy kifejezés” – állt ki József Attila, de ezzel nem simította el a vádhatóság tekintélyeinek homlokáról a gyűrődéseket. „És? Te mit metaforizálsz?” – kérdezhették, mint szintén a jó öreg, keménykedő Hoffer, aki ha a középnyugatra születik, kormányzóságig vihette volna Iowában. Tán még egy republikánus konvención is mondhatott volna gyújtó hangú beszédet az ízesített kotonok betiltásának fontosságáról, hogy Ron Paul ott röhögjön rajta az első sorban.

A későbbi washingtoni nagykövet, Vámbéry Rusztem védőbeszédében a következőket vezette elő: „A vád nem igazolta, hogy a szerző ezt a bűncselekményt el akarta követni és nem lehet vele szemben megállapítani azt sem, hogy istengyalázás elkövetésének a tudata élne József Attilában. A vádhatóság más költőkkel szemben sokkal elnézőbb volt, mert hiszen nem indított istenkáromlás sajtóvétsége címén sohasem bűnvádi eljárást Ady Endre ellen, aki pedig egyik gyönyörű versében ezt a kifejezést használta: Izgága Jézus. Egyéb idézeteket is felolvashatok Ady verseiből, amelyeknek a kifejezései sokkal markánsabbak, erősebbek, mint a Lázadó Krisztus inkriminált kitételei, de mégsem lehetett bűnvádi eljárást indítani Ady ellen, mert az ügyészségnek is a versek tendenciáját kellett szem előtt tartania. De elnéző volt az ügyészség mindenkor Petőfi Sándorral szemben is, aki pedig Az apostol című versében ezt írja: Hét-nyolc esztendő alatt olyan tolvaj lesz, mint Krisztus. Tudtommal semmi objektív eljárást nem indított a vádhatóság Petőfi könyvei ellen. Azután idézhetnék sokat Heine jó nevű költő munkáiból is, akinek könyvei ma is közkézen forognak nálunk is, de az ügyészség ezek ellen a könyvek ellen sem indított objektív eljárást. Annyi bizonyos, hogy úgy a bíróság, mint a vád és védelem képviselője igen távol áll attól a gondolattól, mint amiben a fiatal, tizenkilenc esztendős költő él. Ezek a fiatal költők egész más metaforákat használnak, és a tizenkilenc esztendős versíróknak költeményeit érthetetlennek találják az öregebbek. De ez még nem lehet bűne a fiatal íróknak. Fölmentő ítéletet kérek.”

Vámbéry annyira bravúrosan próbálta meg kibújtatni védencét a vádból, akár Jeszenszky Géza magát a Kalasnyikov-ügyből, bár a védelem beszédében a korban már fajvédőként kisajátítani próbált, de destruktívnak tekintett Ady és a zsidó Heine nem voltak éppen a legjobb hivatkozások, ne olvasd őket, mert elkapod az écet, amiért a kereszténydemokraták nem néznek Mapplethorpe-ot. Ráadásul Adyt, ha ugyan istenkáromlásért valóban nem is ítélték el, de egyházgyalázásért ült nyolc napot a nagyváradi fogházban 1903-ban.

Fölkereshetnéd ifjúságod: nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot

1924. július 10-én nyolchónapnyi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélték Józsefet, az infláció miatt a pénzösszeg nem volt sok, a nyolc hónap annál súlyosabbnak hatott. A közmegegyezés szerint az ítélet szigorúsága inkább szólt a balos celeb védőnek, mint Józsefnek. Ahogy abban is megegyezhetünk, nyolc hónapot adni istenkáromlásért egy tizenkilenc éves árvának: ennek nincs jóindulatú magyarázata.

A Schadl-tanács így indokolta ítéletét: „Vádlott védekezése (…) el nem fogadható, mert a vádbeli cselekményhez külön Istengyalázó szándék nem szükséges. Elégséges a gyalázó szavak használata. Vádlott pedig ebben a tudatban tette közzé a költeményt. Ugyanis a költemény címe, annak egész gondolatmenete, egyes kifejezései, de különösen annak a rendelkező részben idézett része, Isten ellen intézett gyalázó kifejezéseket foglal magában, melyek a költemény keresztény olvasójának vallásos érzületét sértik, sőt megbotránkoztatják. Ekként vádlottnak - a költemény szerzőjének is tudnia kellett, hogy az inkriminált költemény Istengyalázó, közbotrány előidézésre alkalmas kitételeket tartalmaz. (…) A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményül figyelembe vette a kir. törvényszék a gyalázó kifejezések halmazát, enyhítő körülményül pedig vádlott fiatalabb korát, s ezeknek mérlegelésével a reá kiszabott büntetést bűnösségévei arányban állónak találta.”

A magyarázatból leginkább csak az derül ki, a döntnökök addig se pótolták be Wittgensteint és Esterházyt, amíg az akta a lambériás cenzorszobából elért a tárgyalóterembe, ahol meghoztak azt az ítéletet, amely annyira volt nemes, mint amikor a felsősök lehúzzák az iskolai vécén a leragasztott szemüveges alsós egyetlen barátját, az aranyhalát, aztán amíg bőg a  budiban, szalámis zsömlét vesznek a zsebpénzéből a büfében.

József, akit gyerekként arról ismert a szomszédság és a rokonság, hogy mindenkinek egy zsák aranyat ígért - ez volt úgymond a jellemző tulajdonsága - az ítélet után azt írt makói nevelőjének, Galamb Ödönnek, a Makói évek szerzőjének, aki múltkor említett internátusi gyógyszer-túladagolása után rátalált és kimosatta a gyomrát, hogy: „Istenkáromlás. Versben. 19 évvel. Hiszen még ezt a tizenkilencet is ellopták tőlem! Vétettem én evvel nekik? Különben a törvény: törvény.”

Emlékszünk Schmitt Pál versére: „És megint fölnéztem az égre álmaim gőze alól, s láttam, a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.”

„Csak azt nem tudom megérteni, hogy miután az ügyész is elismerte a vers tendenciájának nemességét és a jóhiszeműséget pedig feltétlenül, de a vádat – érthetően – továbbra is fenntartja, akkor akad bíróság, amely marasztaló ítéletet hoz, enyhítő körülménynek véve fiatal korát és súlyosbítónak a gyalázkodó kifejezések egész halmazát.”

Este már verset is írt az ítéletről:

Milyen jó lenne nem ütni vissza

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.

Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

Míg megvalósul gyönyörű képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent

„Intsd meg mind, kiket szeretek, / hogy legyenek jobb szívvel hozzám. / Vizsgáld meg az én ügyemet, / mielőtt magam feloldoznám.” József és Vámbéry fellebbezést nyújtott be, ezzel egy időben pedig előbb a szegedi és a makói sajtó, végül már az országos média, elsőként a Népszava is cikkek sorát hozta peréről, többségük idézte Vámbéry Rusztem védőbeszédének legjobb mondatait is. Még ha a legtöbb olvasó annyira is foglalkozott ezekkel, mint egy tojáskérő Farmville-levéllel, mindenképp jelentősnek mondható a Lázadó Krisztus-per híranyaga, akár a Hírcsárda kontra Hoffmann Rózsa pengeváltás recepciója. A Lázadó Krisztus-per hírfolyama olvasható a Budapesti Fővárosi Levéltár honlapján.

A Makói Friss Újság és a Szeged egy-egy rövidhírben számolt be Szandika új csöcsei és a helyi hagyma- és paprikanapokon fellépő kezdő falukutatókból álló Red Hot Chili Peppers tribute-band mellett a költő peréről, egyaránt az elítélt József mellett foglalva állást. Ezekre válaszul a hetvenhárom éves Kosutány Ignác, a szegedi egyetem jogászprofesszora jelentkezett egy dörgedelemmel a városi Friss Hírekben azok ellen, akik „olykor nem közönséges szellemi tehetségeiket párosítva túlzásba vitt életigényeikkel, mohó életvágyással és beteges hiúsággal” verselnek, és „a 19 éves suhancok pajkosságával abban látják a költői lélek szabadságát, hogy gyalázó kifejezésekkel illetik” az Istent, és ezért kiállt a szigorú ítélet mellett. Kíváncsiak vagyunk, a jogászprofesszor hogyan húzogatta volna szakállát a büdösúristenező Mészöly Kálmán mint nemzedéki élmény hallatán.

Kosutány Ignác írására a liberálisabb Szeged szerkesztőségi cikkben válaszolt, hitet téve József Attila, a költészet és a sajtó szabadsága mellett, minek nyomán egy egész polémia bontakozott ki a Szegedben és a konzervatívabb Friss Hírekben, majd tovább gyűrűzött. A Szépség koldusához előszót író Juhász Gyula például ajánlotta az egyik helyi stand-uposnak, hogy következő magánszámában játssza el a szegedi kabaréban, ahogy egy fiatal költő amolyan gallásan elszavalja Ügyész úr, kérem című legújabb verses könyvéből a Pardon, hogy írok! kezdetű szabadversét. Nem mondjuk, hogy lefordulunk a székről a röhögéstől, de azért megnéznénk ma ezt a poént egy unásig nyomott showder klubos OTP-reklámban, hogy beemeljük a társadalmi reflexió igényét.

Én nem fogom be pörös számat, a tudásnak teszek panaszt

A fellebbezés eredményét és az újabb döntést váró József Attila 1924 augusztusában otthagyta már említett pesti banki tisztviselő állását, és szeptembertől Juhász Gyula ajánlásával a szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakán tanult. Feltételes tandíjmentességet kért és kapott: „támogatásomra csupán azt a nagy vágyamat hozhatom föl, hogy minden porcikám tudni és ezért tanulni akar”. Cáfolva minden bölcsész-sztereotípiát József nem kocsmákban lézengett, és tántorgott, mint hajnalban a részegek „ködlepte, síkos szemsikátorában, véres kövön” az értelem, hanem heti három órában büntetőjogi órákat is fölvett. Készült tovább a saját perére. És ha már saját per, nem lehet nem citálni egyik utolsó versét, a Tudod, hogy nincs bocsánatot: „Emlékezz, hogy hörögtél, hiába könyörögtél, / Hamis tanúvá lettél, saját igaz pörödnél.” Az utolsó cserkészt nem lehet annyit idézni, mint József Attilát.

November elején állította össze a Nem én kiáltokot, második kötete decemberben jelent meg. Addigra már büntetését csökkentették: 1925. november 10-én a Királyi Ítélőtábla József Attila fiatal életkorára hivatkozva nyolc hónap helyett egy hónapra szállította le a fogház-büntetést, majd Vámbéry Rusztem újabb fellebbezése után a Királyi Kúria Ráth Zsigmond vezette tanácsa 1925. március 24-én megsemmisítette a Királyi Tábla elsőfokú döntését és felmentette a költőt, azzal az indoklással, hogy a versben nincsenek istengyalázó kifejezések. A semmiségi ítélet lényegében Vámbéry védőbeszédét copy-paste-elte:

„A vád tárgyává tett költeményben mindenekelőtt nincsenek Isten ellen intézett gyalázó kifejezések. A költemény címe, a Lázadó Krisztus azért nem gyalázza az Istent, mert e cím alatt a költeményből kitűnőleg a földi igazságtalanságok ellen lázadó embert kell érteni, aki az isteni igazságosság megvalósulását kéri az Istentől. A költeménynek azt az alapgondolatát fejezi ki az elsőfokú ítélet rendelkező részében idézett következő kitétel: >>Ó, Uramisten, ne légy Te a Jóság! Ne légy más, mint az Igazságos Úr!<< és >>Lennél immár igazságos Isten!<<. Ezekben a kitételekben sincs gyalázás az Isten ellen, mert azok nem tagadják meg az isten-eszmét, csak annak a földön megvalósítására irányuló kérelmet fejeznek ki, nem is tiszteletlen módon, hanem inkább elkeseredés és könyörgés alakjában. (…) Miután a vers nem istengyalázó, következésképen közbotrányokozás esete sem forog fenn. Minthogy ezek szerint a királyi ítélőtábla tévedett akkor, midőn a vád tárgyává tett költeményben bűncselekménynek tényálladékait ismerte fel, a kir. ítélőtábla ítéletét a védő alapos semmisségi panasza folytán megsemmisíteni és a vádlottat felmenteni kellett.”

És nem volt lehivatkozva.

Látod, ilyen boldog vagyok, ha most meggondolom a dolgot

A Lázadó Krisztus-pert lezáró felmentés másnapján, 1925. március 25-én közölte le a Szeged a huszadik életéve felé közelgő költő Tiszta szívveljét, talán az ország legismertebb versét, a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal és a Zöld erdőben jártunk, kék ibolyát láttunk után. Ha másra nem is, arra biztos mindenki emlékszik, mikor a krokodilmeber után, de a villanykörtenyelő előtt elszavalta Antonio Banderas a Friderikusz Show-ban. Akkora giga-megasláger, mint a Ha az életben nincs már több móka vagy a Love is in the air.

A Tiszta szívvel egészen új hangot hozott a magyar költészetben, de akkoriban nem így értékelték, hanem úgy, mintha egy egyetemi lövöldözést tervező ámokfutó írta volna, amolyan S. Ábelbe szállt Radovan Karadzsics, hiszen a megfenyegetett József Attilának ezért a versért kellett távoznia a szegedi egyetemről: „Ha örül Horger Antal ur, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj.” Talán majd ezt a történetet is megörökítjük magunknak, addig is, ahogy már Radnótinál írtuk, nagy izgalommal várjuk, mikor jön el az a kereszténydemokrata oktatáspolitikus, aki végre őszintén fel meri vállalni és benyújtja a parlamentnek a Horger Antal Programot. (Már most megígérjük: a javaslat részletes indoklását kommentár nélkül közüljök a Page Not Foundon. Nem lesz rajta mit effektezni.)

Naná, hogy mi ezekben a szoborpakolgatós, 1944 elé visszarendezős szimbolikus politikai időkben a lázadó diákokat körmössel fegyelmező horthysta pedellusok helyett József Attila Ars poeticáját ajánljuk és írjuk a homokba:

„Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!”

Erre bólint Bruce Willis Az utolsó cserkészben: „Megmondtam!”

Megmondta.