„Tajtékos égen ring a hold, csodálkozom, hogy élek. / Szorgos halál kutatja ezt a kort, s akikre lel, mind olyan fehérek” – írta Radnóti Miklós, aki a Horthy-rendszerben nem taníthatott, ellenben a munkaszolgálaton odaveszett, s tömegsírban végezte. A magyar történelem legjobb szövegíróinak egyike, aki iszonyú súlyával máig ránehezedik a hazai költészetre, még ha a NER értéktőzsdéjén legfeljebb egy Helyi Témába csomagolt kiló marhaszegyet kapnánk is érte.

Csunderlik Péter-Pető Péter

„Gyökér karján féreg alszik, gyökér lábán féreg ül, a világ megférgesül.” Ezt nem a kócos Robert Smith írta, hanem egy nála is jobb szövegíró, a magyar irodalom legjobban fésült írója, Radnóti Miklós, aki okkal lehetett emo Lager Heidenauban, Zagubicza fölött a hegyekben, míg „Bulgáriából vastag, vad ágyúszó gurul” és „fölöttünk fú a förtelmes halál”, hogy felvillantsuk a Razglednicák nem éppen L’Oreal-reklámos képeit, amelyeket ma is csorgó nyállal nézne néhány zavart fejű náci.

Radnóti, aki „tisztán élt, mint a széljárta havasok lakói” és „oly keményen is, mint a sok sebtől vérző nagy farkasok”, hogy a Járkálj csak, halálraítéltből citáljunk, s mindig tartó hajánál már csak a versei maradóbbak, noha a harmincas évek végétől állandóan „hánytató idegességben” alkotott, mert nála nem csak póz volt a halálraítéltség: minden leírt szava mögött fedezet van. Éppen ezért odáig jutott el költészetében, mint azelőtt senki. Mélység és technika, mint a legnagyobb mestereknél: ezt harminc éves korára elérte Radnóti. Világháború, két-három zsidótörvény és munkaszolgálatok akcelerálták a költői érést. Hajlunk arra, hogy inkább kihagyta volna.

Gyökér vagyok magam is most

Az 1940-1944 közötti verseit közlő posztumusz gyűjteménye, benne az abdai tömegsírból előkerült versekkel, mint például a Gyökérrel, az 1946-os Tajtékos ég a magyar irodalom talán legerősebb kötete („Tajtékos égen ring a hold, csodálkozom, hogy élek. / Szorgos halál kutatja ezt a kort, s akikre lel, mind olyan fehérek.”), ami súlyával azóta nehezedik a magyar költészetre, még ha a NER értéktőzsdéjén legfeljebb egy Helyi Témába csomagolt kiló marhaszegyet kapnánk érte.

Mert utolsó verseinél többet nem lehet mondani, gyakorolhatunk tízezer évig, Radnóti akkor is jobban ír. Persze, vannak, akik szerint lehet ezt még csiszolni, mint Melocco Miklós, aki, mikor megszoborta a maga emlékművét, idézett rá a Nem tudhatomból, de a „csecsszopókat” „csecsemőkre” cserélte, merthogy az finomabb, jobb. Hogy volt ennek a versnek egy költője, az nem számít, miként a magyar forgalmazók is kedvükre írogatják át a filmek címeit. De hát aktuálisan olyan időket élünk, amelyekben Ady vagy József Attila is kapna egy retorikai kokit Budai Gyulától, ha okoskodna, mert  mit keresnek a tankönyvekben.

Amúgy a Nem tudhatomat, ami olyan a hazafias lírában, mint Fábri Zoltánnak Az ötödik pecsétje a magyar filmben, már két munkaszolgálaton túl írta a viharkabátos, fekete-fehér fényképein szemét rendre földre szegező Radnóti, aki nem bocskaiban öblögetett a hazafiassággal, nem gargalizált a magyarok istenével, hanem inkább ilyen nemtudhatomokat írt. És hiába volt tanári oklevele, ez az ember nem taníthatott középiskolában, már a munkaszolgálatos idők előtt sem, ugyanis még szegedi egyetemistaként perbe fogták vallásgyalázásért és szeméremsértésért második kötete, az 1931-es Újmódi pásztorok éneke miatt. Ismétlés azok kedvéért, akik kimentek közben pattogatott kukoricáért: Radnótira nem tartott igényt Horthy kormányzó oktatási rendszere.

Küld néki jó ízeket, édes, égi ízeket

A vékony, sovány, keskeny és beesett arcú, de huszonévesen még sokszor háborgó Radnóti már túl volt első verseskötetén, a „naptestű szüzeket, pásztorokat és nyájakat” megidéző  1930-as Pogány köszöntőn, ami alatt azért senki ne Jim Morrison farokelővevős bacchanáliáira gondoljon, néhány kisebb folyóirat és kultúrblog kipörgetésén, amikor 1930 őszén megérkezett a Szegedi Egyetemre. A numerus clausus miatt ugyanis nem volt helye Pesten, és ezt nem a poén kedvéért lőtte a Tumblren, hanem ez az igazság.

Ekkor még messze nem volt az a nagy költő. Szerb Antal, akit munkaszolgálatosként szintén lelőttek, még évek múlva is azt írta, hogy a bukolikus stílusgyakorlatokat az avantgárddal keverő fiatal Radnótit még „itt-ott olyan rekedtség fogja el, mint a kamaszt, aki cigarettázik”, hozzátéve, hogy „bizonyára ki fogja nőni”. Kinőtte. Később már azt írta Szerb, sosem látott még ekkora költői fejlődést. (Szerbről pedig azért annyit lábjegyzetben, hogy Pendragon legendája olyasféle öniróniáról tanúskodik, amelyből ha csöpögtetne az országnak egy keveset, akkor esetleg nem azon ciccegnénk, hogy ki a fasz az IMF.)

Szegedi beiratkozáskor Radnóti azzal keltett feltűnést: ahelyett, hogy első kérdése az lett volna, hol lehet belépni a HÖK-be, inkább öntudatosan osztogatni kezdte a komolyabb arcoknak a Pogány köszöntőt, majd nem sokkal később alapító tagja lett a népi reformer Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, ahol a szociális juttatások elkaszinózása helyett előadásokat, népfelvilágosító falujárásokat szerveztek.

Itt ismerkedett össze Ortutay Gyula néprajzossal, későbbi kultuszminiszterrel, Erdei Ferenc szociológussal, későbbi belügyminiszterrel, Hont Ferenccel, a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik elindítójával és Bibó Istvánnal is, aki szintén a szegedi fiatalokhoz tartozott. Elég erős balos társaság, nem az a tempó, amelyben nokiás dobozokkal szambázó Hagyók hazudnak esélyegyenlőséget a dél-pesti kultúrházakban.

Nem csoda, hogy velük együtt Radnótit is figyelni kezdték az esőverte autóban fánkot és Szamos marcipánt csócsáló horthysta titkosrendőrök és nála kevésbé tehetséges egyetemisták jelentették róla: „Gyakran fordul meg destruktív körökben”, „többször megfordult kommunistagyanús egyének társaságában”, „vasárnaponként parasztok közé jár”. Mise helyett, nyilván.

Kapaszkodjunk meg, a jelentésekben a magyar-francia szakos költőt „társadalomra veszélyes elemként” emlegették. Veszélyes, mint a peremalatti baktériumok. Mert a zseni veszélyes. Jó örökre megtanulni, és akkor nem lepődünk meg, ha Esterházykat meg Faludykat húznak deresre az Álmos véréből szívószállal táplálkozó ősmagyar sámánok.

És ekkor jelent meg 1931 márciusában második kötete, az Újmódi pásztorok éneke.

Újmódi? Az mindig gyanús.

Pirul a naptól már az őszi bogyó

A Budapesti Királyi Ügyészség 1931. április 11-én elrendelte az Újmódi pásztorok éneke összes, mind a 440 példányának elkobzását és házkutatást rendelt Radnóti Glatter Miklósnál. A homlokráncoló gyanú szerint a kötet Táj szeretőkkel; Tápé, öreg este; Tavaszi vers; Keseredő; Elégia egy csavargó halálára; Kis kácsa fürdik, valamint az Arckép és a Pirul a naptól már az őszi bogyó című verseivel, „különösen azoknak vörös irónnal megjelölt részeivel” a költő szemérem elleni vétséget és sajtó útján elkövetett vallás elleni kihágást követett el.

Ilyenekkel, minthogy „jótőgyű szűz angyalokkal viaskodik most az égi kazlak tövén átizzadt szerelemmel”, „a lány sivít karmolva, teste tavaszi forradalmán, mint megbúbozott madár”, meg hogy „fürdik a nagy lány (…) csattogva mossa magát; már tudom, utána száradni kifekszik a napra és engem kíván ő csörgő fogakkal két énekes combja közé!” Biztos felállt az ügyészségnek, azért kellett nekik az összes példány, aztán nyereményként osztogatták a hajógyárin rendezett, rumáztatta karácsonyi bulik tombolasorsolásán.

De igazán az verte ki a kecskeszakállas uraknál, hogy arcképében a költő olyan Krisztushoz hasonlította magát, aki bejön a csajoknak: „Huszonkét éves vagyok. Így nézhetett ki ősszel Krisztus is ennyi idősen; még nem volt szakálla, szőke volt és lányok álmodta vele éjjelenként!” Hörr! Ezek még nem azok az idők voltak, amikor Madonna néger Krisztussal csókolózhat az MTV-n, és faszt verhetnek a TV2 feleségkeresőjében.

Egy héttel később, április 18-án szegedi detektívek hallgatták ki Széchenyi utcai albérletében az egyetemista, alsógatyás Radnótit és foglalták le a szeméremsértő, vallásgyalázó verseskötet költőnél lévő példányait, ahogy régen határőrök vették el a nejlonba csomagolt ÖKM-eket.

Másnap, április 19-én a legjobban informált médium, a Szegedi Napló Elkobozta a rendőrség egy szegedi „progresszív” költő trágár és erkölcstelen verseskötetét címmel tudósított. Igazán hozzátehették volna még, hogy sátánizmus és tiniszex. A helyi rekordklikkre pályázó írás szerint: „A detektívek körülbelül ötven kötetet találtak a lakásán az elkobzásra ítélt verseskötetekből. A könyveket összecsomagolták, és beszállították a rendőrségre, szerzőjük ellen pedig büntetőeljárás indul. A kötet valami egészen zavaros és értelmetlen – a szerző meghatározása szerint >>progresszív<< verseket tartalmaz. De nem az értelmetlenség és a kacagtató sületlenségek ellen volt kifogása a vizsgálóbírónak, hanem azok miatt az erkölcstelen, trágár és jóízlést sértő alkotások miatt koboztatta el a könyvet, amelyektől hemzseg. A kötetet, mint a címlapról megállapítható, a Fiatal Magyarország névvel rendelkező, ismeretlen célú és működésű irodalmi egyesülés adta ki.”

Progresszív, hát persze, mert Radnóti nagy kedvence Apollinaire volt, nem a korabeli kortárs líra Micimackója, Mécs László (Nem is értjük, e papköltőt miért nem követelik a Nemzeti Alaptantervbe!), az „ismeretlen célú” pedig különösen szórakoztató: ha valamiről azt olvassuk, hogy ismeretlen célú, egyben biztos lehetünk: nyilvánvaló, hogy itt nem a magyar érdekek kiszolgálásáról van szó. Kár, hogy Barbie babát nem kaptak kezükbe a döntéshozók, mert arról is elolvastuk volna az értékelést. (Jobbra A megsebzett galamb és a szökőkút Radnóti fordításában.)

Új könyvem tegnap elkobozták

A „mint a bika” Radnóti a házkutatás másnapján Budapestre utazott, és a vonaton versben írta meg a történteket, tele indulattal, ez utóbb a Férfinapló-ciklusba került be, 1931. április 19. címen:

„Új könyvemet tegnap elkobozták,

Most egyedül ülök, ujjaim

Átfonván bokám körül, piros

Pillét ástam ma babonásan

A küszöb alá és lassan elalszom!

(…)

Majd fölébredek én is! Kedvesem arany

Varkocsán sikongat a napfény,

Lóbálva nő föl árnyam az égig és

Huszonkét szemtelen évem az éjjel

Bevacsorázik három csillagot!"

Bevacsorázik három csillagot! Ez pogány fenyegetés. Ha tudta volna, hogy végül lelövik, mint egy kutyát, miután megásatták vele a saját sírját, már ha nem csak egy szívlapáttal ütik agyon. A Magyar Hírlap azonban, ahova Radnóti öntudatos versét szánta, nem merte közölni, a felelős szerkesztő megtiltotta, mivel „nem hozhatunk újabb bajt Radnótira” és persze „nem csinálhatunk bajt a lapnak sem”. Néhány év múlva már Faludy is a Magyar Hírlapnál melózott, aki napi ügyeletesként mindig a legbalhésabb blogokat lőtte ki címlapra, ő biztos lehozta volna Radnóti versét, aki azonban a szerkesztői intéstől belátta: visszavágásával, amit amúgy sem értettek volna, csak elmélyíti helyzetét. És ha elítélik, kicsapják az egyetemről, mint egy évtizede József Attilát a Tiszta szívvelért, ami azért szintén nem VV Zsófi Rágógumija.

Június 8-án emeltek vádat, de a tárgyalás időpontját nem tűzték ki. A nyári szünetben Radnóti Párizsba utazott, életében először. Itt két nagy hatás érte: az egyik az afrikai kultúrát prezentáló Gyarmatügyi Kiállítás volt, ez ihlette, hogy megírja az önálló kötetként is megjelenő Ének a négerről, aki a városba mentet, és hogy később lefordítson egy kötetnyi afrikai mesét is a náci idők kellős közepén, a másik, hogy csókolózó szerelmespárokat láthatott az utcán. Míg Magyarországon: „Biztatni kell magam, hogy el ne bujdokoljam”, írta később, nagyjából mikor már tohonya Kristóf teknősük is megszökött istenhegyi nyári házuk kertjéből.

Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen

Radnóti azon kevés költő egyike, aki feleségéhez írta legszebb szerelmes verseit, a könnyed Bájolótól a Levél a hitveshezig, és övéké a magyar irodalomtörténet legcukibb képe is. Radnóti és Gyarmati Fanni (ne keverjük a Carpe Diem szétszolizott énekesével) a per idején már évek óta jártak, noha a numerus clausus Szegedre kényszerítette Radnótit, de Fif és Mik, ahogyan egymást becézték, sűrűn levelezett egymással. Mik megírta helyes csirke barátnőjének, mennyire fél, hogy kirúgják az egyetemről, mert „nekem kenyérre köll ez a diploma, én el szeretnék venni egy lányt, mert szeretem, és élni szeretnék, nem kínlódni”. És egy másik levelében: „Alaposan rám húzzák majd a vizes lepedőt…Tanulni nem tudok”. Pedig közelgett az alapvizsga. „Gyűlik a felleg, surran a villám, s már feleselget”, úgy ám.

Az 1931. december 8-i, nyilvánosságot kizáró, zárt tárgyaláson („Aztán kiürítették a termet, hogy én kerültem sorra: óvták a népet ragályos verseimtől”, írta később erről a napról a Férfinaplóban) Radnóti azzal védekezett: „Más írók és költők sokkal merészebb dolgokat követtek el, anélkül, hogy működésük kifogás alá esett volna.” De Kosztolányi kivételével csak nyugati írók verseit, könyveit sorolta fel, nyugaton pedig ekkor már az utcán is csókolózhattak, ugye. Míg a hazai precedenseket inkább Babits istenkáromlási pere és Ady nagyváradi börtönbüntetése jelentette.

A bíróság vallásgyalázó és erotikus tartalom miatt nyolc nap elsötétítésre ítélte a huszonkét éves költőt, mivel „Glatter (Radnóti) Miklós az Arckép c. versében magát Krisztussal hasonlítja össze. Mint az övé, olyan lehetett külső formája és lányok álmodtak vele éjjelenként. A vádlott tehát Krisztusról mint emberről ír. A maga jelentőségét akarja emelni ezzel, hogy magát a keresztény vallás legfőbbjéhez, az emberré lett Krisztushoz hasonlítja.” A mester legalább egyszer átolvashatta volna az ítéletet, mert kérdés, mi feszül az „ember” és az „emberré lett” között, de ugorjunk tovább, mert egy másik versében Radnóti „szeretőjéről ír, akivel való csókolózását a feszület is látja, és mindig megcsudálja őt”, ezzel pedig „meggyalázza a Krisztust jelképező feszületet, amikor az emberré lett üdvözítőt a maga szeretkezéseivel hozza kapcsolatba”. Arról nem is beszélve, hogy az Elégia egy csavargó halálárában „a katolikus vallás tiszteletének tárgyait, a szenteket és angyalokat a nemi szeretkezés, közönséges civakodás körében állítja az olvasó elé”. Ilyeneket olvasva kedvünk támad, hogy a tisztelt ítélőszéket kipeckelt szemekkel ültessük le nyolc napra Benny Hillt nézni, és Tóta W. blogját csupán kegyeleti okokból mellőzzük.

Virág voltam, gyökér lettem, sűrű sötét föld felettem

Radnóti fellebbezett a nyolcnapos elzárás ellen, ekkor már egyre jobban rettegett attól, hogyha másodfokon is elmarasztalják, fegyelmivel zárják ki az egyetemről: a szabályok erre köteleztek. Noha az akkori dékán és Radnóti több professzora, különösen Sík Sándor és Zolnai Béla méltóságon alulinak tartották, hogy eljárjanak a fiatal költő ellen. Ugyanakkor Horger Antal, a magyar felsőoktatás történetének leghaladóbb figurája természetesen a kizárás mellett kardoskodott. Már nagyon kíváncsiak vagyunk, mikor jön el az a kereszténydemokrata oktatáspolitikus, aki végre őszintén fel meri vállalni és benyújtja a parlamentnek a Horger Antal Programot, de legalább néhány posztert addig is kitehetnének a laptopjukra, csak a miheztartás végett.

Radnótit a zsoltárfordító, költő, piarista Sík Sándor, a magyar katolikus egyház legjobb hagyományainak megtestesítője mentette meg, a kegyesrendi paptudós, aki nemcsak Radnóti egyik kedvenc tanára volt, de egyben egyfajta lelki vezetője is lett Szegeden. Sík indította el a katolizálás felé a zsidó Radnótit és később ő is keresztelte meg (1943-ban, mikor már zsidótörvényileg mindegy volt), akinek a harmincas évek végétől számolatlan himnuszfordító munkát szerzett. Sík ötvenedik születésnapjára írt 1939-es Köszöntőjében Radnóti „egy hitvány korban lelkéhez hű tanítványként” üdvözölte mentorát, „ki mindenkit megért és sohasem ítél”.

Radnóti a fellebbezéshez csatolhatta Sík Sándor levelét, amelyben a tekintélyes papköltő megvallja, hogy ugyan az elítélt verseket „meglehetősen ízléstelennek és antipatikusnak találom, vallásgyalázást azonban nézetem szerint nem tartalmaznak”, hozzátéve tanítványának: „Szemináriumi munkásságából megismert komolysága és esztétikai becsvágya alapján bízom benne, hogy a jövőben írói munkássága is a jobb ízlés és elmélyedés felé fog tisztulni. Üdvözli: Sík Sándor”.

Radnóti ügyét a Budapesti Királyi Ítélőtábla zárta le 1932. május 18-án, amely ugyan helybenhagyta a nyolcnapos elzárást, de a büntetésének végrehajtását az öreg jedimester Sík levelének hatására felfüggesztette, mivel „a vádlott tanulmányai befejezése előtt álló egyetemi hallgató, aki képzettségénél fogva olyan életpályán való elhelyezkedésre van utalva, ahol a büntetett előélet súlyosan esik latba.”

Sorsom elvégeztetett, fűrész sír fejem felett

A büntetés felfüggesztése miatt Radnótit nem rúgták ki az egyetemről. 1936 szeptemberében magyar-francia szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, azonban a szeméremsértés, vallásgyalázás billoga maradt, ami már a sárga csillag előtt ellehetetlenítette: „Tanári oklevelem megszerzése óta nem kaptam kinevezést, szerény irodalmi keresetből, magántanításból élek szűkösen.” Milyen ez a Horthy-rendszer, ahol egy Radnóti nem taníthatott középiskolában? Hiába írt egyre jobb verseket és jöttek az egyre erősebb kötetek.

Ugyan 1937 őszétől a Magyar Rádió Diákfélóra című műsorában csaknem egy éven át tarthatott magyar irodalmi előadásokat, de szereplései 1938/39-ben megszakadtak. Biztos gyenge volt, meg a diplomáját se az Urálvidéki Szabadegyetemen szerezte. De inkább a zsidótörvények miatt.

„Progresszív, nem. Páncélautó, igen. Munkaszolgálat, igen.” Hogy Anaulu Tuslut parafrazeáljuk, akinek Székhelyi József zseniális szinkronhangja a Kincs, ami nincsben, és a magyar honvédség nagyjából olyan esélyekkel is állt föl a második világháborúban, mint Anulu fakardjával a kalózok ellen. Nálunk munkaszolgálatosokkal pótolták a motorizálást.

1940-1943 között kétszer is hosszabb munkaszolgálatra hurcolták. Mikor végre hosszabb pihenőt kapott, ezt Bajcsy-Zsilinszky Endréék érték el tiltakozásukkal, 1943 nyarán kiadta az Orpheus nyomában című műfordításkötetét. „A legjobbat adni, magyart és európait adni, mindig költészetet adni, úgy vélem, ez nem kis ügy”. Ez Radnóti Miklós hitvallása.

A német megszállás után azt írta naplójába: „Egy puskalövés nélkül! Mi lesz ebből az országból?”

Azt tudjuk, hogy Radnótival mi lett. Egy abdai tömegsírban végezte.

Mire újratemették, már egy törvény se volt érvényben azok közül, amelyek miatt egész életében szívnia kellett.