Elveszítette frekvenciáját a Sláger és a Danubius, a két legnagyobb honi kereskedelmi rádió. Nemzeti sorstragédia, hiszen ki emlékszik már arra, hogy a Sláger szerződést szegett, nem fizetett, amúgy meg többet ígért, mint amennyit végül elbírt, ahogy a mostani győztesek is. Minek ide törvények, ha megy másképpen is.

Csunderlik Péter - Pető Péter

Nemzeti sorstragédia rázta meg a honi társadalmat az utóbbi hetekben, nyilván az ’56-ban emigráltak is fekete szalagot tűztek felöltőjükre New York-tól Melbourne-ig, és P. Kaszab Sebő is felemeli hangját Buenos Airesben. A totál magyar históriát tekintve minimum dobogóra jó a közéleti dráma: tán Bobby Ewing halála a Dallas háromszázkilencvennegyedik részében furakodhat csak az aktuális aktus elébe, vagy amikor Szepesi György belesírt a mikrofonba, hogy “lesállás, lesállás, kedves hallgatóim, lesállás.” Lesállás. Az.

Tudniillik az Országos Rádió és Televíziós Testület úgy határozott, hogy a rádiós frekvenciák használatára kiírt pályázaton nem a két bejáratott dugattyús médiumnak, azaz a Slágernek és a Danubiusnak dobja oda újra a leszopogatott velős csontot, hanem új szereplőket juttat rágcsálnivalóhoz. A döntést követő reakciók igen szélsőséges formái jelentek meg a palettán: politikai mutyi, csak a két nagypárti pénztáros, Puch és Simicska csörgős játéka az ország; aztán népiek és hígmagyarok borultak össze, taknyuk-nyáluk egybefolyt, majd telebőgtek egy-egy vödröt, sőt, ki ne tudná, Bocsinak (Bochkor Gábor, Sláger Rádió) a búcsú idején még a könnye is kicsordult. “Minden egész eltörött, minden láng csak részekben lobban”, sóhajtaná erre is Ady Endre, ha nem az lenne első kérdése, mikor felemeli fejét a hányós lavórból, hogy “Ki a tököm az a…” És ezzel leértünk a patkánylyukba , ahol ennek a történetnek igazából a helye van.

Minden Egész eltörött, minden láng csak részekben lobban

Elsősorban kegyeleti okokból ezúttal eltekintünk a bulvárlapok címlapján harsogó tirádák és szecessziós ingyombingyomok formai és tartalmi elemzésétől, de. Balázs, Bocsi, Lali király, Vadon Jani és a magyar celebvilág csörgősipkás udvari bolondjai megtörten nyilatkoztak minden közelben posztoló mikrofonállványnak arról, miféle mocskos munka a politika, amúgy meg a pártok mit művelnek a honnal. Az elsöprő többség nemhogy megértő, de egyenesen szolidár., Sőt, radikális rádióimádók még tán a fegyveres felkelést sem tartanák elvetélt ötletnek a médiumok megmentéséért. A közösségi portálokon létrehozott klubok ezres tagsága a Slágerimádattól elvakulva csupa nagybetűvel és három felkiáltójellel üvöltözve követeli a pályázat eredményének megsemmisítését, egyben a két megismert rádió rituális felszentelését, továbbá a Hősök terén egy Sláger-, valamint egy Danubius-szobor felállítását, középen egy szőrös mikrofonnal.

Egy kisebbség meg persze fintorog, mert bár erről szokás megfeledkezni, de a tanúk még élnek. Ugyanis a két mára tetszhalott médium is jogokhoz jutott valaha. Az ORTT-ben pedig már akkor is politikai kegyencek üldögéltek, merthogy azóta is csak ugyanaz az összetákolt médiatörvény van hatályban, amely 2009-ben sem sejti még, hogy létezik az internet. Egyébként olyasféle áltitokról rántjuk most le a leplet, minek felderítéséért Liptai Claudia minimum három napilap és két hetimagazin címlapját begyűjti még ruhában is: a magyar politika természete nem változott.

Tudd meg már, mi a gond, hogy mit csinálsz

Az ORTT 1997-ben írta ki a pályázatot a két rádiós frekvenciára a piac úgynevezett “liberalizációjának” keretében, megfelelve a csontfertőzéses médiatörvény könyörtelen és kíméletlen előírásainak. A Danubius (leánykori nevén: Országos Kereskedelmi Rádió Zrt.), valamint a Sláger (Hungária Rádió Zrt.) egyébként pontosan azt a módszert választotta a jól fialó jogok megkaparintására, mint mostani versenytársaik: ők ígérték a legtöbbet. A tuti ötlet csak egy Goebbelsbe oltott Ron Werber agyából pattanhatott ki, mert mindent vitt. Ennek nyomán a médiumok ’98-ban megkezdték a műsorszolgáltatást, s azóta úgy trónolnak a hallgatottsági listák élén, hogy ahhoz képest Nicolae Ceausescu romániai országlása afféle instabil perckirályságnak tetszik csak, pedig ő is reklámozta bőven magát óriásplakátokkal, meg sms-hadjárattal.

Nos, a két kerrádió múlt évtizedben tett ígéretei olyasfélék voltak, mint a kampány húgyszagától megszédülő Orbán Viktor hasonló vállalásai. A helyi tizennegyedik havi nyugdíjat ebben a kakaóbiztos társasjátékban, amelyben annyi izgalom sincs, mint a több órás Rizikós katonatologatásban, éppenséggel koncessziós díjnak becézik. A Sláger, amely most fennhangon követeli, hogy térdeltessék kukoricára a hülye nevű Klasszt, meg a hájtekkeskedő Neót, annak idején egyszerűen nem fizette be a szerződésben vállalt műsorszolgáltatási díját. Indoklás: mellélőttek a tervezéskor, túlbecsülték a bevételeket, stb. Körülbelül azt tették, amit a mostani két nyertes. Csakhogy, ha más csinálja, akkor az olyan undorító, mintha Zalatnay Sarolta csókolózna a Rudasban az úszógumis Brezsnyevvel.

ORTT, Sláger, Dzsudzsák

Mégsem a Sláger politikája az újkori médiatörténet Dzsudzsák Balázsa, azaz éppen ragyogó csillaga, hanem az ORTT működése és munkássága, amely Zuschlag Jánoshoz és bandájához hasonló mértékű közösségi és társadalmi értéket képvisel. Mint már megemlítettük, a Sláger beszüntette a fizetést, mondván hiába a kontraktus a „törlesztőrészlet” neki sok. Mondaná ezt néhány tízezer honfi is APEH-nak, meg vagy kéttucatnyi banknak, de a történet vége kevésbé romantikus lenne, mint a citált sztoriban. Mindenesetre a nemes testület első körben felmondta a rádió szerződését, de formai hibát vétett. Ez valami olyasmi, mintha 1954-ben Bernben a magyar labdarúgó-válogatott 3-2-es német vezetésnél tizenegyest kap az utolsó percben, s Puskás Ferenc, a nemzet Öcsije, egy másik nemzet Panchója odaáll a labda mögé, majd helyből tarkón rúgja magát. Szóval balfaszság, balfaszság, kedves hallgatóim, balfaszság. Második alkalommal jobban sikerült a beadvány, a bíróságon jó eséllyel pert nyerhetett volna az ORTT, de ilyesféle igazságtétel olyasféle mélyütés lett volna azoknak, akik a köztársaságra, mint a politikai és gazdasági elitnek készített eurokonform játszótérre tekintenek, hogy inkább tárgyalásokba kezdtek a felek.

A megállapodás egyike a huszadik születésnapját ünneplő respublika legszégyenteljesebb aktusainak, mihez képest Budaházy és társai egyre fáradtabb terrorperformanszai csak amolyan délutáni cirkuszi műsornak tetszenek. A kompromisszum értelmében a két médium kifizeti az eredeti szerződés idejére vállalt összeget, de cserében pályázat nélkül hosszabbítják meg frekvenciahasználati jogosultságukat, továbbá a műsorszolgáltatási díjat 1,2 milliárdról 200 millióra csökkentik. Kár, hogy akkor még a facebook sehol, mert ma vinnyogva röhöghetnénk az „akkor és a ma” megosztott gondolatok között szüretelve, és a négyzeten lamentálhatna Kóka János.

Ja, az csak zárójel, hogy a koncessziós díjból (is) éldegél a Magyar Rádió, azaz a közszolgálati médium. Minek azonban közszolgálat, ha kereskedni is lehet állami csecsen szopva a zsíros tejet.

Vegyünk be egy C-vitamint

Kétségtelen, az ORTT ismét gusztustalan döntést hozott, de nem azért, mert Slágeréket kidobta, hanem mert újra kamura dobta oda a csontot, mi másért, holmi politikai célokért. Újra lehet köpködni mindent, ami közzel kezdődik.

Mindenesetre a Klassz, meg a Neo nem tett mást, mit amit Slágerék tettek volt anno. Ami eszükbe jutott, továbbá megfelelően lehetetlennek hallatszott, azt beleírták a pályázati dokumentációba. Az ORTT pedig még csak nem is bírálható, ugyanis semmi mást nem tett, mint derék konzervatívként hű volt tradícióihoz: meghosszabbította már korábban pályázat nélkül a rádiók, majd a televíziók jogosultságait is, most pedig kihozott győztesnek egy olyan pályázót, amelynek kandidatúrája Majtényi László exelnök szerint már az első szembe jövő törvényben hasra esik.

Ideje tehát kacagni egy derekasat a Sláger önreklámjain, mert éppen az a rádió bőg és bőg szüntelen, amely címszereplője volt annak a groteszknek, amelynek írója az ORTT, s minek eredményeképpen a komplett magyar médiapiac egy közéleti vicc. Az már-már a pofátlanság határait feszegeti, hogy a Sláger mintegy motorja annak a közéleti mozgalomnak, amely a rádiók megmentésére látszik kibontakozni. Mentenék a Sláger profitját. Nemes cél, az szent.

Jó tudni: aki azon csodálkozik, hogy a médiatörvénnyel alapjaiban ellentmondásos pályázat a célba ért, az a köztársaság jelenlegi formáját tagadja. Mert ez itt így működik. Pont. Pont.

Egyébként pedig, ha a Sláger hőskorának ismeretében még mindig úgy véljük, hogy harcolnunk kell, akkor csatlakozzunk az iwiw, meg a facebook e célból létrehozott klubjaihoz, írjunk alá minden online petíciót, továbbá dartsnyilainkkal szaggassuk darabokra a szobánk falán lógó, az ölelkező Puchot és Simicskát ábrázoló céltáblánkat, de mindezek után a maradék energiánkat pazaroljuk talán inkább egyéb célokra. Vegyünk be egy C-vitamint vagy mossunk még egyszer fogat.

Lesállás, lesállás, kedves hallgatóim, lesállás

Mert miközben Bocsi megtört hangon ad elő reggel a két rádióban párhuzamosan, addig a Demokrata szót nap, nap után megalázó újságban egy szájszagú próféta arra biztatja elvbarátait, hogy alakítsanak minikommandókat, majd támadjanak könyvtárakra, s tegyenek tönkre könyveket. Vagy százan tán ezen is felháborodtak. Aztán a General Electric nevet viselő cég mintegy 650 millió állami támogatást markolt fel munkahelyek megtartására, majd seggbe rúgott 2600 embert. Vagy kétszázan tán emiatt is dühöngenek. Na, ezek skandalumok, nem az hogy, a közszervekkel bohóctréfákat űző rádió nem sugároz tovább.

Hogy mi lesz Balázzsal, meg Lali királlyal, azon kár gondolkodni. Mert talán a történetből is kitetszik: szar se változott itt tíz év alatt. Story az egész. Aki pedig most mentené azokat, akik legelébb kicselezték az államot, a közösséget, hogy a végére nyálas pátoszt is belekeverjünk: minket, annak nem szabadna felednie: a tanúk sokáig élnek.

A partjelző meg lengeti a zászlót. Lesállás, lesállás, kedves hallgatóim, lesállás.