A politikatörténet leghíresebb szopásainak egyike lett Monica Lewinsky Bill Clintonon elkövetett akciója, amennyiben a kollégák többsége ezzel az afférral azonosítja a progresszív politikust, aki nyolc évig volt az Egyesült Államok elnöke. Egy viszony, ami miatt kevesen emlékeznek a ruandai be nem avatkozásra, valamint a lehetőség és  felelősség mint ideál megálmodására, a haladók emblémájának politikájára.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Ha Bill Clinton csajozós sztorijai kerülnek szóba, sok kanos ötvenes ma is megértően villantja meg a beavatottak mosolyát, mint aki pontosan tudja, hogy megy ez. Nyilván sokan közülük rácsaptak már Gizike seggére, miután a titkárnő letette az asztalra a kávés csészét.

Ám e kollégák karrierjének csúcsteljesítménye egy négymilliós állami támogatás kijárása az illetékes miniszternél, miközben Clinton a legfigyelemreméltóbb progresszív politikusok egyike, akinek tragédiája, hogy örökségének a szopatás mint szakpolitikai bravúr integráns és releváns része.

Pedig.

A politikus, aki 1946-ban született, s az első elnöke volt az Egyesült Államoknak, aki a második világháború után bőgött fel, 1993 és 2001 közt dirigálta az országot. Regnálásának üdítő emlékét csak erősíti, hogy Bush után és Bush előtt állt a kormányrúdnál. Előbbi egy neokon C.I.A. főnökbe szivattyúzott Jockey Ewing, utóbbinak kedvenc színésze Chuck Norris. De távol álljon tőlünk minden Michael Moore-i hangulatkeltés.

A kis Bill alkoholista mostohaapjával, meg csöppet nyitott édesanyjával nőtt fel Arkansasban, egy igazán suttyó déli államban. A ragyogó képességekkel megáldott fiatalember kissé érzékeny volt a társadalmi kérdésekre: tizenhét évesen, amikor a helyi fiatalok a férfivá avatás keretében megkapták első fehér csuklyájukat, és amikor általában a kamaszok ezerötös házi pálinka nyakalásával bizonyítják férfiasságukat, elsírta magát, miközben Martin Luther King beszédét hallgatta.

Ettől kevésbé romantikus epizód, hogy némi  ügyeskedéssel kerülte el a vietnami utazást. Nyilván nem volt kedve cowboyt játszani minden idők legértelmetlenebb háborúinak egyikében, s talán a hazafiságot sem azonosította a jelmezes lövöldözéssel, meg az Apokalipszis most díszletének megismerésével. A konzik később sokat támadták, mert elkerülte e bevetést, akár Muhammad Alit, aki azzal olcsó okkal tagadta meg a bevonulást, hogy őt egy vietkong se nevezte niggernek.

Mindenesetre az elmaradt vietnami nemi betegségeknél kissé fontosabb a váratlan randevú, amelyet a Yale egyetem könyvtárában ejtett meg. Hillary Rodham, a vagyonos chicagói textilgyáros gyermekjogok védelmével foglalkozó lánya lépett oda a bambuló fiatalemberhez a Leslie L. Lawrence-összes árnyékában: „Ha már továbbra is engem nézel, és én továbbra is téged nézlek, legalább meg kellene ismerkednünk!” Rámenős csaj. Fogadjunk, hogy maga füttyentett taxi után és a gyrost is csípőssel kérte.

Olyan jól sikerült a bemutatkozás, hogy a lagzi sem késett: az utóbbi évszázad legtehetségesebb párosa állt össze, már ha a gyümölcsöző Majka, Dundika együttműködéstől eltekintünk. Egy időben Hillaryt az Egyesült Államok száz legjobb ügyvédje közé sorolták, s talán még Magyar György sem tudta volna kiszorítani az elitből. Bill Arkansas főügyésze, majd 1979-ben már az állam kormányzója, aztán 35 évesen a legfiatalabb exkormányzó. Csöppet éretlen volt még a feladatra, így a választók helyretették, mint átlag szoci képviselőt 2010-ben. Ám hamarosan visszatért a posztra, s máris a Comeback Kid becenévvel hódított, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az ötletgazda nem ismerte Pozsgay Imre útját.

Bár nem a politika áll most a fókuszban, azért megjegyeznénk: kompetenciatesztet vezetett be a tanároknak az állásinterjúkon, s ezt összekapcsolta a fizetésemeléssel. A „lehetőség és felelősség” ideáljának jegyében politizált: az állam sanszot kínál, az egyén felelőssége, él-e vele. Úgy volt progresszív, hogy ahhoz nem kellett kéthavonta hivatalosan bejelentenie megújulását.

Szex, szerelem, gyengédség

Ezúttal azonban Bill mint a tinilányok SP-je kerül a fókuszba, azaz essék végre szó a csajozásról is. Már csak azért is, mert hamar kiderült: Bill Clinton a demokraták új sztárja, aki az elnöki posztra tör. Az ellenfél azonnal előkerítette korábbi szeretői egyikét. Hillary férjével tartott egy televíziós műsorba, ahol azt mondta: „Én azért ülök itt, mert szeretem, tisztelem, mert becsülöm, amit megtett, amit együtt megtettünk, és tudják, ha ez nem elég a népnek, akkor a pokolba is, hát ne szavazzanak rá!” Szívalakú tollal írunk tovább, mert csöppet elérzékenyültünk Cupido látogatásától.

Amúgy a választópolgárok úgy döntöttek: ez elég. A szegények, a feketék, a katolikusok, a zsidók, a melósok, a liberálisok, a fiatalok többsége Clinton mellé állt. Bill pedig több feketét és nőt nevezett ki fontos posztokra. Olyan döntések is fémjelzik ciklusát, mint a diákhitelt érintő határozat: az egyetemisták társadalmi munkával is törleszthették a tanulásra felvett kölcsönt. Na, ez a haladás, nem a Baumgartner Zsolt Forma-1-es indulására dobott pénzköteg. De nem minden szép és jó, mint a törpök életében, ha nem ér rá Hókuszpók: Bill volt a szuperhatalom első embere, amikor az Egyesült Államok nem avatkozott be a ruandai népirtás alkalmával.

Elmekúrtan

Bármit is tett Bill Clinton, elnöki időszaka mindvégig nőügyekkel terhelt maradt, mintha a vicces rendszergazda a Youtube-ról rendre a Youpornra irányítaná a felhasználókat. A nyitótánc Paula Corbon Jones 1994-es feljelentése volt. A nő szerint Clinton szexuálisan zaklatta, továbbá megtagadta tőle az előléptetést. Ezek szerint nem volt sikeres a zaklatás.

Ekkor még nem robbant a szexbomba, Clintont újraválasztották. Akkor még senki nem tudta, hogy Bill 1995. november 15-én meglátta Monica Lewinsky gyakornok tangájának a pántját. A történet irodai smárolással kezdődött, s szopásokban végződött. Telefonszexre is futotta, ami hozzávetőleg annyira ingergazdag alternatíva, mint tengeri fürdőzés helyett konyhai sót hinteni a boxer alá.

Bill akár meg is úszhatta volna a balhét, de Monica nyilván kora délutáni brazil sorozatokon szocializálódott, mert elmondta a titkot az ötvenes, klimaxgyanús Linda Trippnek, aki úgy döntött, elnököt buktat, hát beszélgetéseiket magnóra rögzítette. A kazetta ment Paula Jones ügyvédeihez, onnan meg egyenesen Kenneth Starr főügyészhez.

Utóbbi annak szentelte legszebb éveit, hogy megbuktassa Bill Clintont. Kutakodott ingatlanos ügyekben éppúgy, mint használt gumik közt, amikor Monica esete megcsillantotta a reményt: sikerülhet végeznie Billel.

Clinton vallomást tett Paula Jones ügyében, amikor az illetékesek rákérdeztek Lewinsky kisasszony és a főnök viszonyára. Bill gondolkodás nélkül tagadott, mert szépen megtanulta a csélcsap csávók aranyszabályát: Mindig tagadj! A túloldal hamis tanúzásként értékelte föllépését, mire jött a jogi kontra, hogy tudniillik az ügy szexuális zaklatásos vádjához semmi köze a két fél beleegyezésén alapuló kapcsolatnak. (A bíróság később tiszteletlenségért ítélte pénzbüntetésre.)

Apró probléma akadt, az igazság olyan típus, hogy előbb vagy utóbb előáll, még ha Matolcsy Györgyöt nem is értesítette senki erről az apróságról. A lapok hamarosan agyba-főbe idézték Monica vallomását a Billel folytatott liezonjáról. Augusztusig tartotta az elnök a kamu verziót, akkor már nem volt hová hátrálnia.

Clinton így érvelt Dick Morrisnak, barátai és legfontosabb tanácsadói egyikének: „Megpróbáltam magam visszafogni. Úgy értem, szexuálisan. De néha elbuktam, ezzel a lánnyal éppen elbuktam.” Azért jegyezzük meg, kevesebb állhatatosságot mutatott a védekezésben, mint a spártai 300.

Bill a vallomásig annyit hazudott, amennyit csak tudott. Hillary eleinte magabiztosan nyilatkozott. Arra a kérdésre, hisz-e a férjének, mindig azt felelte: „Teljes mértékben.” Pedig ekkor még csak annyit tudott, bármi is az igazság, a komplett golyóbis az ő megalázásról értekezik. Elanor Roosevelt klasszikusát idézte, amely szerint a nőnek a politikában „a rinocéroszhoz hasonló vastag bőrt kell növesztenie.”

A pofára a mind kiegyensúlyozatlanabbá váló Billnek is szüksége volt. Sidney Blumenthal, a barát, s az ismert politikai kommentátor részletes tájékoztatást kapott az elnöktől a történtekről. A Hillaryvel különösen szoros kapcsolatot ápoló férfi később arra jutott, Bill éppen emiatt beszélt neki: „Számára semmi nem volt fontosabb abban a pillanatban, mint megvédeni a házasságát.”

A nyomás lassan elviselhetetlenné vált. Bill az interjúi egyikében azt mondta az újságírónak: „Nincs szexuális kapcsolat, illetve szexuális kapcsolat vagy bármiféle illetlen kapcsolat.” Mivel jelen időt használt, újra a célkeresztbe került, de további beszélgetésekben helyesbítette magát: múlt időben fogalmazott.

Közben megmérték a közvéleménykutatók, hogy a polgárok miként fogadnák az esetleges beismerést. Az eredmény nem volt túl biztató, mire Clinton így reagált: „Hát akkor győznünk kell!” Így lesz a szopás nemszopássá a politikában.

Hillary ekkor még hitt férjének. Úgy döntött, csatába indul védelmében. A demokraták befolyásos vezetőit is értesítette arról, hogy férje mellett áll. De érkezett a végső csapás: Lewinsky megtartott egy kék ruhát, amelyen az elnök testnedvei lelhetők fel. A kék koktélruha sztorija külön Földi Pál-könyvet érdemelne, de lényegesebb, hogy Clinton tagadása tarthatatlanná vált.

Az már csak Erika Eleniak volt a tortában, hogy mindeközben előkerült bizonyos Kathleen Willey, aki azt állította: Clinton tapogatta. Bement hozzá állásinterjúra, mire a góré a farkához illesztette a hölgy kezét. A pletykák szerint jelentkezett még néhány ázsiai nő, akiknek a seggét a metrón fogta meg, meg egy hatvanéves eszkimó, akinek a mellbimbóját szopogatta fókaevés után.

Lewinsky, miután garantálták neki a védettséget,  augusztus 6-án a vádesküdtszéknek mondta el a sztoriját. Augusztus 17-én az elnöknek is föl kellett lépnie. Nem marad más út: be kellett vallani a feleségének, hogy hazudott neki. Elmondta Hillarynak, hogy nem mondott igazat, s nem helyén való viszonya volt a lánnyal. A nő üvöltött: „elképedt, vérző szívű és felháborodott” volt. Akkor egyikük sem tudta, menthető-e a kapcsolatuk.

Bill kapott büntetést is: a lányának, Chelsea-nek is neki kellett elmondania, mit tett. Aztán megjelent az esküdtszék előtt, ahol órákat töltöttek azzal, eldöntsék: szex-e a szopás. Az Egyesült Államok elnöke olyan magasröptű kérdésekre válaszolhatott, mint például az: „Megfogta-e a mellét?” vagy „Megérintette-e a nemi szervét?”. Az elnöki hivatal tekintélyének annyit használt a beszélgetés, mint fahéjas kóla az üdítő presztízsének.

A kihallgatás véget ért, s az ügyészség irodája előállt a 445 oldalas, 110 000 szót felvonultató jelentésével, amelyben 581 alkalommal szerepelt a szex szó. Kenneth Starr olyan jogi szilvás unikumot alkotott, minek nyomán több száz jogászprofesszor követelte, hogy ne helyezzék vád alá az elnököt, mert az csak államellenes vagy más súlyos bűncselekmény esetében indokolható. Starr amúgy tizenegy bűnt sorolt fel a riportban, többet, mint amennyit Nixon nyakába akartak varrni.

Bill Clinton volt az Egyesült Államok második elnöke, aki ellen kongresszusi vádemelési eljárás (impeachement) indult. A képviselőház minden tanács ellenére 228:206-ra elfogadta az indítványt. A szenátusban 1999 február 12-én kiderült: egyik vádpont sem kapta meg az elnök elmozdításához szükséges kétharmados támogatottságot (55:45 volt a maximum). Starr vizsgálata 52 millió dollárt emésztett fel.

Cserébe sikerült előállítani az Egyesült Államok történetének egyik legnevetségesebb dokumentumát, amely Clintont degenerált, perverz, szexőrültként ábrázolta, s csupán azért nem lehet megvenni a körúti szexshopokban, mert mióta van net, kevesebben fizetnek a nyomtatott tartalomért.

Az érdeklődők kedvéért szemezgetünk a szövegből. Megtudhatjuk, hogy a felek a november 15-i találka alkalmával előbb szemkontaktust vették fel, ami azért az esetek többségében tényleg megelőzi az anális behatolást, majd a nő megmutatta az elnöknek a tangája pántját. Bill megkérdezte megcsókolhatja-e, mire Monica igennel felelt, mint a Romana-füzetek többségének fináléjában. Később lekerül a melltartó, aztán a góré megfogta és megcsókolta a fiatal nő mellét. Közben jött egy telefon, Bill csevegett egy kongresszusi képviselővel vagy egy szenátorral, Monica pedig szopta. És ekkor jön az egyetemes história legnagyszerűbb elnöki mondatainak egyike, s az ilyen önmegtartóztatásért önmagában szobrot lehetne állítani Billnek, ha már nyilas hamvakkal is lehet bújócskázni: „Állj meg!” mondta az elnök. Monica alig hitt a fülének, de Bill leállította, mert „várni akart, amíg jobban bízik” a nőben Biztos nem akart úgy járni, mint Boris Becker. Ha ezt nem szövetségi hatóság írja, eskü beszarunk a röhögéstől: szopat egy nőt, miközben választott képviselővel telefonál, majd a bizalomról fecseg. Ez a forgatókönyv a Koviba ojtott Polanskin szocializálódott Spielberget érdemli.

Monica két nappal később pizzaszállítós ürüggyel érkezett az elnök szobájába, ahol a főnök telefonálni kezdett, aztán kitette a bránert, mire Monica megint szopta, de a főnök megint a robbanás előtt intett stopot.

Öröm lehetett Hillarynek olvasni e részleteket. Egyedül azért nem maradt, sokan próbálták vigasztalni. Ismerjük az ilyen vigasztaló barátok szándékait, de egyszer például Stevie Wonder is elment hozzá a nappaliba, hogy a barátok előtt zongorázzon neki. A megbocsátásról énekelt. Jim Moran virginiai képviselő is felhívta: „Ha ön lenne a húgom, azt hiszem, egyszerűen megfognám az elnök grabancát, a ház mögé rángatnám és eltörném az orrát.”

Mielőtt megcsalt feleségként viselkedve nagyon megutálnánk Billt, hallgassuk meg Nelson Mandelát, a humanizmus élő emblémáinak egyikét is: „Gyakran mondjuk, a bennünk élő moralitás nem engedi, hogy elhagyjuk barátainkat. Semmit nem kell mondanunk ma este, rád gondolunk életed eme nehéz és bizonytalan szakaszában.” Hillary később azt írta: ha Mandela meg tudott bocsátani, akkor neki is meg kell próbálnia. Na ja, a dél-afrikai polgárjogi hős a komplett életét rabságban töltötte, üldözték, s kijött megbocsátani.

A pár nem vált el. Hillary Clinton előbb New York szenátora lett, majd az Egyesült Államok alelnöke (nehogy elhidd, elkúrás - a szerk.). Bill Clinton a legnépszerűbb elnök volt, aki távozott hivatalából. Ma már egyértelmű: a progresszív politika legnagyszerűbb képviselőinek egyike irányította a szuperhatalmat, csak éppen tizenhat éves kamasszá vedlett, ha elkezdett villogni a punciérzékelője.

Ugyanez az ember azt tudta mondani, hogy elnöksége legnagyobb kudarca az, nem tudta megakadályozni a ruandai népirtást: „Nem neveztük ezeket a bűnöket rögtön a törvényes nevükön: népirtásnak.”

Talán nem véletlen, hogy a legenda szerint a munkatársai azt mondták  „Ha Clinton lett volna a Titanic, akkor a jéghegy süllyed el.”

Már ha a jéghegyen nem csipkés fekete tanga van.