Csernobil: nincs első menstruáción vagy kapitalista farkastól tanult cigarettázáson átesett serdülő Kelet-Európában, aki ne ismerné az ukrán település nevét, s ne tudná hozzákapcsolni a kilenclábú fókákat, a rákos kamionsofőröket, meg az atomkatasztrófát. Azt már tán kevesebben említik: a szovjet kommancsok kussoltak a balhéról, hátha el lehet tussolni. Egy próbát megér: néhány ukrán srác legföljebb hány néhány napig, mint bulimiás topmodell, aztán mindenki elfelejti az ügyet. Csakhogy ez nem egy elbaszott Jasin-vetődés volt, hanem egy atomkatasztrófa.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Egy 1986 májusi, moszkvai sajtókonferencián, tizenegy nappal a csernobili atomkatasztrófa után, A. M. Petroszjanc atomtudós, a Szovjetunió Atomenergia Bizottságának elnöke azt válaszolta a meghívott médiamunkások egyikének a baleset szovjet társadalomra és atomiparra gyakorolt hatását firtató kérdésére: "A tudománynak vannak áldozatai."

A szovjet technokratát megérintették a halálesetek, akár déli amerikai nyakkendős farmert és fehérkámzsás intézőjét a TASZ jelentései a szegregált borsodi iskolákról. Meglehet, arra gondoltak, a Gulágon úgyis többen odavesztek, vagy mi ez ahhoz képest, hogy csillagháború ide-oda, a tetrisszel nemsokára térdre kényszerítik a Nyugatot.

Mindenesetre a moszkvai központnak még annyira se volt oka az idegeskedésre, mint vidéki szakszervezetisnek ittas gázolás után, mert nem volt mit elrontania. Szergej Sirokov, aki az ukrán energetikai minisztérium fejeseinek egyike volt 1986-ban, a baleset után hét évvel azt mondta: egy nappal a balhé startja után sem volt még hivatalos válasza Moszkvának a történtekre. Mondjuk, SP villámkarrierjére is keresi még a választ a magyar zeneművészet a Bartókon.

A szovjet potentátok nem akartak pánikot, így halasztották a döntést a pontos menetrendről, még Pripjaty városát sem ürítették ki azonnal. Logikus lépés, mint tartályos vízipuskával követni el öngyilkossági-kísérletet. Főként, ha hozzátesszük: reaktorban tíz napig égett a tűz, és több százszor annyi radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után, mikor utána napokig fekete eső esett.

Nem is csoda, hogy a radioaktív hulladék szétszóródott a Szovjetunióban, meg Európa más részein, akárha egy apuka körhintán hány sugárban az ipari meggytől. Ukrajna és Fehéroroszország különösen nagy dózist kapott, így ne csodálkozzon senki, ha Minszk külvárosi kiskocsmájában dobozos Sárkány sört kortyolgató rozmáralakú háromlábú őzbe botlik.

A lényeg: 1986. április 26-án, hajnali 1:23.58-kor a csernobili atomerőmű 4-es reaktora egy gőzrobbanás miatt kigyulladt, és a robbanások sorozata miatt jött az úgynevezett nukleáris olvadás. A blokk lényegében szétrobbant.

Amiről nem beszélünk

Ettől még nem ijedt meg a szovjet nép. Nem azért, mert olyan kurva bátor lett volna, hiszen a második világháborúban is befeküdt a páncélosok alá, vagy mert kiütötte volna magát krumplivodkával, vagy mert fejbe vágták volna Pudovkin Anyájával, hanem annyi fogalma sem volt róla, mi történt, mint kisdobosnak a marxista filozófia alapjairól. A politikai vezetők ugyanis úgy döntöttek: helyesebb, ha a proletárok nem gondolkodják túl az esetet, hanem inkább arra koncentrálnak, hogy százötven százalékot hozzanak a sztahanovbajnokság régiós döntőjében.

Több mint két nappal a tragédia után, április 28-án hangzik el a rádióban a TASSZ, azaz a szovjet hírügynökség közleménye, amely szerint baleset történt a csernobili erőműben. Biztos belökte a Vadon Jani, miután Balázzsal kielemezte a mérlegek napi horoszkópját. A szerkesztő becsületére legyen mondva, egy órával később angolul is megismételték a szöveget. Hogy senki ne olvadjon el, vagy le, mint a reaktor, fontos tudni, a svédek érdeklődésére érkezett a reakció, azaz a moszkvai májfoltos fejesek ellettek volna még a kis titkukkal, gondolták, hátha begyűrik a seggük alá a fekete volgában.

Egy nappal később a Vremja, a televízió hírműsora a hatodik, igen a hatodik, blokkban közli, hogy két ember meghalt Csernobilban, a reaktor egy része eltűnt, Pripjaty és három közeli település lakóit pedig kitelepítették. Biztos e hír előtt kellett elmondani, hogy Dzsudzsák Balázs összejött Olga Savialova sífutónővel, a donyecki bányászok pedig minden korábbi termelési eredményt felülmúltak, miután találkoztak az országba látogató Che Guevara nevű parenyicasajtba tekert szlovák sztiptíztánccsapattal.

Április 30-án már futja olyan cáfolatokra a hírügynökségtől, amelyek azokat a nyugati beszámolókat rongálták, amelyek tömegkatasztrófáról szólnak, s az illetékesek egyúttal újra megerősítik egy Csernobil blogra hivatkozva: csupán ketten haltak meg, a sugárzás intenzitása pedig csökken, jó egészségnek örvendenek az ukrán koalák, rekordharcsát fogtak a Pripjatyban. Biztosan innen tanult a Belénessy-féle MTI, amikor az egynapos napraforgóblog infóival igyekezett figyelmeztetni a röntgenszemű Ángyán korábbi vidékfejlesztési államtitkárt, hogy szálljon le a földügyekről, s hagyja a picsába a túlfeszített lényeglátást, mert arra annyi ma az igény, mint Lajka kutya önéletrajzi könyvére a Buci Maci magazin előfizetői között.

A munka ünnepe nyilván nem szólhatott az atomkatasztrófáról, nem azért dolgozott ennyit Lenin bátyó, hogy a PR-kiadványok piszlicsáré ügyekkel foglalkozzanak a dolgozók ünnepén. A Vremja azért beszúrt annyit, hogy minden rendben lesz. A melósok meg közben felvonultak milliószámra, meg zabálták a lócombból készült virslit, miközben szólt a dagesztáni Lagzi Lajcsi. Ennek köszönhetően a másnap is letudva, mert nincs az az SZTK-keretes szemüvegben föllépő moszkovitát már élőben látott szerkesztő, aki megkockáztatná, hogy a lufieregetés helyett a radioaktív sugárzással foglalkozik. Inkább betett még egy kis színest Ördög Nóra és a névmás zaklatott viszonyáról.

Május 3-án megtudja a nép, hogy az illetékes elvtársak meglátogatták a kitelepítetteket. Ez a módszer egyike a legmulattatóbb politikai manővereknek: Orbán se állja meg, hogy ne fényképeztesse magát árvízkárosultakkal, ha a Tisza elvitte a házaikat, igaz, a feje ilyenkor kevésbé kielégült, mint amikor Messi mögé lóg be az arca a BL-döntőben.

Másnap a Vremjában bemutatnak néhány helikopterről lőtt képkockát, hogy cáfolják a nyugati imperialisták hazugságát a minden képzeletet felülmúló pusztulásról. Lehet, még Lomnicit is ki kellett retusálni, hogy az igazság látszódjék.

Akkor már a lapok arról is cikkeznek, nincs ok az idegeskedésre, mert átvizsgálják a gyümölcsöket. Kétségkívül megnyugtató, hogy néhány szőrös határőr megszagolgatja a paradicsomokat, csak azt felejtették el az elvtársak, hogy még mindig nem mondták el: miért kellene idegeskednie a lelkesen dolgozó népnek és a tetriszezőknek.

Ébred a Pravda

Május 6-án jelenik meg az első részletes beszámoló a csernobili esetről a Pravdában. A szöveg tájékoztat arról, hogy Pripjaty üres, akár az akasztói Stadler-stadion. A cikk a balesetet követő órák kronológiáját is közli a szirénák működésbe lépésétől a tűzoltók érkezéséig. Az persze csak később derül ki, hogy az elsőként helyszínre érkező mentőcsapat tagjainak többsége meghalt. Ez akkora meglepetés, mint  Michael Phelps soros olimpiai aranya kétszáz vegyesen. Egyébként arról se vagyunk meggyőződve, hogy Phelps nem kapott sugárzást, és hogy egy kriptonitkúptól nem esne össze úgy, mint a kitelt idejű Dolly klónbirka.

Amúgy a szovjet média zseniális taktikát választ: úgy véli, a nyugati lapok és tévék élvezkednek mások nyomorán. Értsd: tájékoztatnak a helyzetről. És akkor tegye fel a kezét, aki nem ismeri a mesét a nemzetközi baloldal Magyarország elleni összehangolt támadásáról.

Hans Blix, a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség svéd potentátja a Szovjetunióba sietett, és közben a szovjet sajtó emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államokban mindezidáig közel 20 ezer nukleáris baleset történt már. Nyilván azt is beleszámolták, amikor Josh atomnagyot esett a philadelphiai játszóterek egyikének mászókájáról, arról nem is beszélve, amikor szivárgott a Halálcsillag.

Ekkor váratlanul megszólalt Grigorij Revenko kijevi párttikár, aki a Szovjetszkaja Rosszija szerint azt mondta: korai azt állítani, hogy minden visszatért a normális kerékvágásba. Az okkeresés sem maradt el, de a lapok többsége végül a fölfoghatatlan véletlenek összjátéka a negyediken plusz balszerencse verziónál maradt. A véletlenek olyan barcelonai tiki-takát játszottak, hogy  Jevgenyij Velikov, a helyi MTA elnökhelyettese precedens nélkülinek nevezi a balhét az Izvesztyijában. Hát igen, ez nem olyan környezetszennyezés volt, mint amikor a Tango és Cash végén felrobban Perret.

A nácik elleni győzelem napján, május 9-én egy rendes kommunistának még a háromszőlős játékgépen sem szabad veszíteni, nemhogy csernobili balhéról coming outolni, így a Pravda hosszasan számol be Blix sajtókonferenciájáról, amelyen a szakember normálisnak nevezte a kijevi helyzetet. Az ukrán Pravda ugyanakkor - először a baleset óta - a védekezés módjairól beszél, időszerű volt, mint a Happy Gang rehabilitálása.

Akárhogy is, lapos cikk lehetett, mert addigra már kábé csak azt nem érte el a sugárzás, akit valamilyen okból (pl.: ismerős gyereke) nem szeretett volna. Mi több, először került elő a téma, hogy a csernobili esetnek más országokban is következményei lehetnek. Az Izvesztyija szerzője odáig megy, hogy "drága leckének" nevezi az esetet. „Drága lecke”, faszom. Radikális megfogalmazás, még ha most a kuruc.info komplett szerkesztősége tör is ki vidám kacajban.

Amúgy a Pravda nem felejtette el megemlíteni, hogy a Politikai Bizottság ülésén téma volt Csernobil a leningrádi beruházások és az új Depeche Mode-album között. Hatékony a testület, akár a Facebook Iwiw elleni blitzkriege . Egy csöpp atomkatasztófa nem terelheti el a figyelmet a lényeges kérdésekről, miként Vadai Ágnes sem engedi tíz piros körömmel, hogy Gyurcsány plágiumgyanúja miatt elfeledkezzünk a késő matolcsizmusról.

Május 11-én jön el talán a központi tájékoztatás fénypontja, amikor a nyilván nem állambiztonsági és nem alaposan bedrótozott főorvos szót kér, és leszögezi: "Senki nincs veszélyben azok közül, aki a helyszínen dolgozik." Ennél hihetőbb vallomás már csak a körúti török giroszos beszámolója az alapanyagok forráshelyéről.

Másnapra jó hír is jut, az Izvesztyija szerint a 92 ezer kitelepített közül kétezer gyermek és anya ingyen beugrót kap a szanatóriumokba. Hogy amúgy az inkább 200 ezer, az legyen a Neumann János – fejszámoló bajnokság örökös ifjú bajnoka, Rákay Filip intendáns gondja. A Pravda örömmel tájékoztat arról, hogy tízezrek ajánlották fel segítségüket a bajbajutottaknak. Bereczki Zoltán például az összefogás dalát énekelné el, ha már az internacionálé kicsúszott a Top 40-ből a BBC 1-nél, Hajdu Péter pedig lejárt szavatosságú, zsírszegény Norbi-sonkát küldött volna a rászorulóknak és az akcióhoz csatlakozott Atom Anti mesehős is.

És futball nélkül nincs katasztrófa! Hogy ne pánikoljon senki, az Izvesztyija azzal magyarázta a válogatott kijevi fellépésének törlését, hogy a vb-felkészülésbe nem illik bele a meccs. Ezt utóbb nehéz cáfolni, mert a szovjet garnitúra az újratervezett tréningszakasz után 6-0-ra verte a magyarokat a mexikói világbajnokságon.

Ez maradt a sikerük, ha már őszinteségben nem jeleskedtek, de ez jellemző minden hulladék politikai rendszerre, de még a receptmagazinokra is, amelyek belövik, hogy hány perc alatt lehet elkészíteni a pacalba göngyölt szalontüdőt.

Amiben hazudtak…

Miben nem. Nem elég, hogy az elöljárók nem mondtak igazat, nem tájékoztattak, továbbá titkolóztak egy atomkatasztrófa után, de még manipuláltak is, ahogyan kezdő mentalista a vidéki kultúrház nyugdíjasközönségét.

Néhány kirívó eset: a hivatalos jelentésből eltűnt az a rész, amely a fehéroroszországi sugárzásról szólt. A Központi Bizottság jobbnak látta, ha a sugárzást mint olyat elemző oldalak sem szerepelnek a dokumentumban, úgyhogy a szovjet-mandzsúriai megbékélés jegyében benyomtak helyette sudokut. Mintegy megelőz csapásként ukrán és fehérorosz szakemberek nem említhették a sugárzást orvosi diagnózisaikban. Továbbá akadtak ugyan lelkes fehéroroszok, akik figyelmeztettek: ne igyanak tejet a gyerekek, de ezt az útmutatást betiltották, nehogy pánik törjön ki, majd bekísérték a Nesquik nyuszit a Ljubjanka téri KGB központba. És persze nem találták az egészségügyi kartonjait azoknak, akik az első körös mentőcsapatok tagjai voltak.

Mihail Gorbacsov évtizedekkel később azt mondta: Csernobil volt az összeomlás kezdete. Reméljük is. Mert a szemforgató, hazug rezsimek nagyjából ilyen véget érdemelnek munkásságukért.

És akkor még csak azt sem kívántuk az illetékeseknek, hogy valamelyik moszkvai sikátorban akadjanak össze egy Pripjatyban fogant négylábú kardfogú vakonddal, aki kissé ideges, mert fizikai hiányosságai miatt nem veszik fel a sportiskolába.