„Játék nélkül nem élet az élet” - mondta Csurka István az Élet és Irodalomnak 1968-ban, amikor a labdarúgáshoz, a kártyához, a lovihoz, valamint a Legóhoz való vonzódásáról kérdezték. Aztán később már nem játszott, mert Ken baba is megkomolyodott, amikor beütött neki, hogy Barbie a sarokban smárol a Micimackó Tigrisével. Megjelentette az Apák és fiúk című szöveget, antiszemitizmus gyanújába keveredett, megálmodta a New York-Tel-Aviv tengelyt, búcsút intett neki az MDF, s íróból szélsőjobbos politikussá lett: út a mindenkori magyar igazságig. A címben elkövetett helyesírási hiba a Moszad műve.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Csurka István nélkül nem lehet a rendszerváltást követő évek történetét megírni, ahogyan az ifjúságszociológus sem negligálhatja a VBK-t, azaz a vörösboroskólát, ha az elmúlt évtizedben érettségizett srácokról értekezik.

Az talán csöpp szépséghiba, mint Marilyn Monroe-n egy Lazio-sál, hogy nem írói munkássága tette főszereplővé, hanem a hazai szélsőjobboldal fejlődéstörténetében vállalt szerepe. Persze a vonatkozó tengelyen ő az A pont, ha a túloldalon Novák Előd és Zagyva Gyula vetélkedik a csúcsért. Olyan ez, mint a Vitray Tamás-Istenes Bence - skála a magyar televíziózásban.

Mert Csurka valaki volt. A Ki lesz a bálanya? megrázó dráma, ahogyan figyelemre méltó mű megannyi más írása. Aztán valami eltört: a politikus Csurka mániákusan üldözte a „pesti sajtót”, médiaösszeesküvést szimatolt, láthatatlan külföldi kezeket vizionált, végveszélyben látta a nemzetet, titkon féreg foga rág, majd - Orbán Viktor korabeli értékelése szerint - náci kommentárt engedett el. Hosszú utat tett meg a magyar igazságig, de élete végéig hitte, hogy megtalálta. Pedig sokan szóltak neki: szürkebaromi nagyot tévedett.

Játék az élet

A múlt század közepén még kevés jel utalt arra, hogy egyszer majd a „törpe kisebbségről” referál az érdeklődőknek a magyarság feltámadásának reményében és érdekében. Amikor az Élet és Irodalom 1968-ban meglátogatta az akkor 34 éves szerzőt, még az írói debütálása okozta vitáról mesélt. A Nász és pofon 1954-ben jelent meg, s az új értelmiség problémáit feszegető művön Rákosi Mátyás és Déry Tibor összeveszett. Déry védte az anyagot, de Rákosi szerint másfajta a magyar ifjúság, mint ahogyan Csurka ábrázolta. Mert a kurva okos politikus mindig tudja, mi milyen, s miként kell ábrázolni, elég csak föllapozni a Rákosi Mátyás és a magyar történettudomány című 1952-es szakmai ommázst a hatvanadik születésnapjára. Déry pedig mehetett a börtönbe tricepszezni és egykezes fekvőket nyomni. Nem is csoda, hogy Kerényi Imre rendszerről rendszerre főistállómester lehet, s egyszer még új körképet avathat majd Ópusztaszeren. Amúgy Csurka MDF-es korszakában még lufikat eregetett a Demokratikus Charta tüntetésein, hogy „hess, fasizmus, hess”. De akkor még a Pa-Dö-Dő volt a sláger.

Egyébiránt az irodalmár Csurka az ominózus interjúban azt mondta: „Sztálin halála után pezsgés, forrongás, változások előszele és vihara uralkodott el a béketáborban, s én néhány társammal együtt ebben a fiatal íróra nézve mindenképp szerencsésnek mondható időben indultam.” Ekkor rákérdeztek a futballhoz, a kártyához, a lovihoz fűződő viszonyára, mire azt felelte: „Játék nélkül nem élet az élet.”

Azt azért az örömükben a levegőbe csapó náciknak jelezzük, hogy a Farmville, a vonat kaviccsal dobálása, valamint metrókocsik alkalmi összehugyozása nem Csurka tempója, tehát a vonatkozó kikapcsolódási formák nem a mester kedvére valók.

Persze komolyabb ügyek is foglalkoztatták, minthogy indulhat-e az Overdose nevet viselő magyar-csádi kettős állampolgár krokodil a lóversenyen, bár előbb-utóbb úgyis kiderítik, hogy ez az állat is zsidó. 1974-ben például egészen megrendítő szöveget közölt a Magyar Nemzetben. A Megalkuvás című írásának első mondata az: „Sorozatos kompromisszumok után éhen halt.” Az utolsó pedig az: „Kössünk egy kompromisszumot, hogy eztán kevesebb kompromisszumot kötünk.” (És közben még megjegyezte: a lélek is éhen halhat. Ebben van az igazi indulat, nem a ketrecharcban.)

A mondatok súlya akkor szakítja le a liftet, ha megemlítjük, hogy a rendszerváltás után váratlanul azt nyilatkozta: nem lepődne meg, ha neve  szerepelne a III/III-asokat felsoroló listán. Amikor internálták, aláírt mindent – indokolt. Nem árult el senkit – bagatellizált később.

A beszervezés szörnyű lelki teher lehetett annak, aki a magyar erkölcs klórozott tisztaságát kiabálta. Ahogyan közeledett a rendszerváltás, mind  karakteresebb alakja lett az ellenzéki mozgalom népi szárnyának. Ott volt Monoron, s ott volt Lakitelken is, az MDF alapító tagja.  A Le Monde 1986-ban arról adott hírt: Csurka István műveinek kiadását „további rendelkezésig” megtiltották Magyarországon. A Libre Belgique a „Kegyvesztett lett a magyar író” címet adta tudósításának. Ám 1989-ben már szabad volt az útja: egy hónapig Dél-Amerikában túrázott, mint anno a Vasas futballcsapata, meg a vén zsidó Dagobert bácsi, aki az aranyvárosok után szimatolt. Csurka a helyi magyar közösségek tagjaival találkozott. Kíváncsi volt arra, milyen a képük az országról. Mintha Batmant kérdeznék a denevértársadalomban új erőre kapó emancipációs mozgalmakról. Arról nem beszélve, hogy azért a dél-amerikai napcserzette magyar emigrációban nemcsak a pigmentek voltak erősen felülreprezentálva, hanem a nyilasok is.

Cserepad

Az első szabad választások közeledtével Csurka önkontroll nélkül vádaskodott, antimagyar veszélyről rikoltozott. Folyton nyilatkozott, mint a falusi hentesek, akik UFO-t láttak hurkatöltés közben. A Népszabadságnak 1989. november 25-én fakadt ki: „Milyen rendszerváltás az, amelyik csak a rendszer absztrakt szerkezetét próbálja megváltoztatni, és személyeket nem cserél?” Merthogy úgy vélte, a vállalatok és a bankok vezetői éppúgy bűnösök, mivel a hazug, korrupt, romlott szisztéma fenntartásában segédkeztek, mégis itt maradtak. És tényleg nem a nyugati határon verték őket agyon menekülés közben, mint 1919-ben Szamuelyékat.

Szinte mániájává vált, hogy csendes ellenforradalom készül. A komcsik mintegy alvó ügynökökként beépültek, s a vezényszóra újra átveszik a hatalmat, a magyarság pedig megint veszít. Nem tudta látomásait magában tartani. A Vasárnapi Újság 1990. januári adásában olvasta fel jegyzetét, amelyben támadta a volt elitet, a „bolsevistákat“, a tévéseket, a „népnyúzó pénzügyi lobbit”. Volt ilyen is: „Amíg Magyarországon lehet népnemzeti gerincű magyarokat rágalmak özönével lehetetlenné tenni, amíg a megkülönböztetés alapelve a klikkhez, szektához tartozás, amíg ami népi, eleve gyanús, amíg egy törpe kisebbség el tudja fogadtatni az egész társadalommal, hogy csak az ő igazsága az igazság, és minden, ami az ő körén kívülről jön, elvetendő, és amíg ez a magyarságnak mutatott, most radikálisan liberálisnak mondott irányvonal ugyanazokból a marxista-lukácsista baloldali gyökerekből táplálkozik, mint a Kádár-Aczél korszakban, addig nincs kilátás arra, hogy a magyarság nagy népi tömegei jól érezzék magukat a saját hazájukban. Ébresztő magyarság! Megint félrevezetnek.”

Megint. Mindig. Jön Bruce Willis, Michael Phelps, a faszkalap IMF, Clemenceau. Mind a magyarral szórakozik, ahelyett, hogy valami külvárosi krimóban nyomná le a keverteket, s szórná az ötveneseket a zenegépbe, hogy aztán Love is in the air. Mi pedig csak horkolunk a hatodik koporsóban.

Amúgy most fékeznénk egy pillanatra. Mert a „törpe kisebbség” meg a „népnemzeti gerincű” okozott kiakadást. Ma már egy szőlőcsoportos óvodás szalonzsidózásához is kevés az alapanyag, amellyel akkor Csurka dolgozott. És TGM már akkor azt írta: „Mucsa és félelem – vagy szabaddemokrata többség. Nincs harmadik út.” Azért úgy tetszik, volt.

De hogy Csurka komolyan gondolta az úgynevezett törpe kisebbség elleni harcot, azt jelzi, hogy tavasszal lehozta a Magyar Fórumban az Apák és fiúk című értekezést, amelyben hozzávetőleg annyi igazság volt, mint a Harry Potter nyitó részében és a Szomszédok idealizált társadalomképében. A lényeg nem is a valóság volt, hanem hogy neki lehetett menni az SZDSZ vezetőinek. Cserében járhatott bíróságra  Csurka: Haraszti Miklós, Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Laki Mihály, Soós Károly Attila, Pető Iván és Tölgyessy Péter személyiségi jogainak megsértése miatt adott be keresetet. Csurka mellett az Apák és fiúkat jegyző dr. Grezsa Ferenc volt az alperes. Természetesen a kettős szinte semmit nem tudott bizonyítani. Kis Jánosról például sikerült azt írni: „túl baloldali” nézetei miatt rúgták ki az MSZMP-ből, továbbá azt, „Aczél legényei tartották el titokban és bőségesen.” Sikerült pár zsidó származású politikust kiválasztani, a származás és a politikai hovatartozás közé egyenlőségjelet tenni, mintegy azt üzenni: ha nyernek, akkor idegen érdekeket szolgálnak majd.

Ez már szélsőséges demagógia, de nincs önkorlátozásunk: Kis, Tölgyessy, TGM mint idegenek szolgálója, Novák, Zagyva, Z. Kárpát mint az igaz magyarok képviselője. Ez is egy megoldás, csak akkor Némethné mihamarabb legyen akadémikus, az udvaron legelő magyar marha meg osztályvezető az oktatási államtitkárságon. És a sokszínű Rubik-kocka hazafiasságát ezúton is szeretnénk megkérdőjelezni.

Akárhogy is, Csurka nem tudott szabadulni kényszerképzetétől, amely szerint a média összeesküdött ellene. 1990 júliusában azt fejtegette: „Miért ne lehetne, miért ne járna a kormánynak egy saját orgánum? Ez lenne a sajtószabadság elleni merénylet? (…) Félrevezetés az, hogy a sajtónak mindentől függetlennek kell lennie. Ez nem igaz. A sajtó érdekeket szolgál, s a hazai sajtó jelenleg a kormánnyal és az MDF-fel ellentétes érdekeket szolgál.” Nem könnyen jönne ki a Twitterrel és a Facebookkal, ahogyan a Vígh András-mémmel is megküzdene.

Októberben már az MTI-vel akadt össze: „A Magyar Távirati Irodában bűnszövetségben elkövetett aknamunka folyik a fennálló törvényes magyar kormányzat ellen” - írta a Pesti Hírlapban. Azért konkludált így, mert a hírügynökség tel-avivi keltezésű anyaga arról számolt be, hogy Izraelben „ellenérzéseket táplálnak látogatásával szemben”. A Kisalföldnek el is mondta, hogy a „pesti sajtó” háborúban áll az MDF-fel. (Amúgy nem utazott. Nyilván lemondták a túrát, ahogyan a Szijjártó-féle Dunakeszi futsalcsapat az azeri riválissal lekötött edzőmérkőzést a baltafejedelem átadása után.)

Antiszemitizmus gyanúja

A Mai Nap decemberben feltette neki a kérdést: „Közírói, politikai megnyilvánulásai alapján ön abba a gyanúba került, hogy antiszemita. Mennyit tud ebből vállalni?” „Semennyit” – mondta, s hozzátette: „Nem gyanúba kerültem, hanem gyanúba kevertek. Ráfogás az egész.” Aztán több kérdésre már nem válaszolt, ahogyan Paulo Sousa is minden alkalommal megsértődik, ha kikap a Videoton. (Amúgy ráakadtunk egy gyöngyszemre is: a Kurírban Bayer Zsolt beszélgetett Csurkával. Az interjú címe: Hitler létrejöttében nem csak Hitler a bűnös.) Második zárójel: (A felvetésnek egyébként történetileg van jogosultága, csak nem kéne odáig elvinni, hogy a zsidók hajszolták bele a háborúba.)

Csöpp desszert a főétel közben: a Népszabadság arról tudósított, hogy egy pécsi fórumon Csurka leszögezte, a Fidesz gyökértelen és a magyar hagyományok ellen fordult. Aztán a Heves Megyei Hírlapnak 1991 júniusában már azt is elmagyarázta, hogy egy Csurka miért nem lehet liberális: „Én nem tudok liberális lenni, mert úgy látom, hogy az a fajta liberalizmus, amelyet nem Elek hirdet, hanem például az SZDSZ képvisel, ma egyes-egyedül a már révbe jutott, a már gazdag, a már nagy tőkével rendelkező rétegek ideológiája. S ennek eredetét jobb, ha nem firtatjuk.”„Most a zsidókra gondol?” - kérdezték tőle. „Nem, dehogyis rájuk gondolok. Ha csak róluk lenne szó, akkor egyszerűbb lenne a kérdés.”

Tehát Csurka ekkor még megérti Elek Istvánt, MDF-es párttársát,  nyilván mint nemzeti liberálist, külön említi a rossz liberálisoktól, ám az érintettet ez már akkor sem hatotta meg. Az év elején azzal fordult hozzá a Magyar Nemzetben:  „Tisztában vagy te azzal kedves Pista, hogy mit beszélsz? Valóban azt akartad mondani, hogy az SZDSZ a bolsevizmusnak, a kozmopolitizmusnak, a liberális cafrangokba öltöztetett idegenségnek, és a nemzettiprásnak a letéteményese? Hatalomra kerülése pedig azt jelentené, hogy Magyarország többé nem a magyaroké?”

A választ nem találtuk. De ja: ezt akarta mondani. Sőt, ha most kidobjuk a Mandinerre az idézetet, azonnal kap vagy négyszáz lájkot, meg hetven Végre valaki kimondta!-összetettségű kommentet.

De nem csak ezt, még a tévés sztár sem úszta meg: egy lakossági fórumon az egyáltalán nem közszolgálati adókat ostorozta, mert Friderikusz Show-t adnak. „Nihilizmust, cinizmust, értéktelenséget sugalló példákat állítanak a társadalom elé.” Úgy tetszik, a szöveg örök, mint a bögrés sütemény receptje.

Kétharmados rendszerváltás

Csurka jelezte azt is, hogy csak akkor lesz rendszerváltás, ha kétharmaddal nyer az MDF 1994-ben. Elég ismerős ez a duma, de most nagyon olcsó lenne mutogatni mindenféle Orbán Viktorokra.

Idézgethetnénk napestig akkoriban adott nyilatkozatait, de pályája 1992-ben végeztetett be. Akkor publikálta a Magyar Fórumban a Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című dolgozatát, hogy tudniillik nem történt meg a rendszerváltás. Mert a magyarellenes erők, azaz a nemzetközi pénz- és médiahatalom hazai végrehajtójaként működő nómenklatúra-burzsoázia és a liberálbolsevik pártok uralkodtak a magyarság fölött. A megoldás a nemzeti radikalizmus. És persze ellenség a tuggyukhogykik.

„Mozog a magyar társadalom testében az az ejtőernyős csapat, amely szükség szerint hol Galilei kör, hol polgári liberális gondolkodók folyóirata, majd Kun Béla és Szamuely Tibor gyilkos terrorlegényeivé lépnek elő.” Na de hogy mikor hol lépnek föl, azt természetesen nem ők döntik el, hanem „párizsi, New York-i és tel-avivi összekötők ezt parancsolják nekik.”

Elmondhatatlan botrány kerekedett. A közéleti vita intenzitása olyan volt, mintha Varga képviselő Ramil Safarov baltás gyilkossal tartott volna előadásokat alsó tagozatos diákoknak a családon belüli erőszakról.

Debreczeni József MDF-es párttárs nyílt levelében azt írta a Népszabadságban: "Ki kell hát mondanom: mindazon elemek halmaza, amit eddig kimutattam a szövegedből (ami kiordított belőle!): a kirekesztő, faji ihletésű, kizárólagos értékként felmutatott nemzeti kollektivizmus; társulva az antidemokratikus, antikommunista és antiszemita elemekkel, hibátlanul megfelelnek egy komplett náci ideológia alapvetésének. Ehhez nekem, nekünk, az MDF-nek nincsen semmi közünk. Nem is lesz.”

Elek sem árnyalt: Csurkának meg kell tagadnia szörnyszülöttjét. Faludy György is hozzászólt: „A baj nem ott van, hogy a magyar fasiszták száma eléri a franciákét, az olaszokét, vagy az osztrákokét. A baj ott van, hogy amíg ezek a pártok nem kapnak helyet a megfelelő kormányokban, addig Csurka szélsőjobboldali nézeteivel együtt a demokratikus kormánypárt tagja. Sőt, alelnöke és bomlasztója egy személyben.” Jeszenszky Géza is kénytelen volt megnyilvánulni New Yorkban: „Képtelenség zsidó nagytőkéről beszélni.”

„Az Úristen óvjon meg bennünket attól, hogy kövessük útmutatásait” - mondta Antall József a Csurka-dolgozatról. Akkor már Robespierre, Majka és a Romkocsmák Országos Szövetségének főtitkára is hozzászólt a disputához, túl voltunk mindenen, ám nem maradt néma Orbán Viktor sem.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Népszabadságnak adott interjújában sajnálkozásának adott hangot, mivel nehéz mentegetni a helyzetet. „Nem lehet – legalábbis én nagyon nehezen tudok – érveket találni a magyar kormány mellett, amikor megkérdezik hogy van az, hogy a magyar kormányzópárt alelnöke náci nézeteket hangoztat nyíltan, újságban, s a miniszterelnök először nem határolja el magát, utána pedig csak szóban határolja el magát, de megmarad egy fedél alatt ezzel az alelnökkel.”

Nácizni? Elhatárolódást követelni? Nem elég szóban? Ekkora faszságot. Ezeket már nem táplálták bele a Viktor 2.0 programjába.

Búcsú a fórumtól

A következő fél év az agónia időszaka. A válás elkerülhetetlen, s 1993 nyarán meg is történik: az egykori írót és társait kizárják a pártból. Az akkor már fékevesztett Csurka így jellemzi a folyamatot: „Tőről metszett bolsevikoknak is dicséretére váló módszer ez.”

Akárhogy is, Csurka végre a magyar útra lépett: megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját. A történet ismert, mint az Ady Endre is a MIÉP-re szavazna plakátok. A szervezet 1994-ben alig másfél százalékot kapott, 1998-ban pedig bejutott az Országgyűlésbe. Balczó Zoltán, ifj. Hegedűs  Lóránt, Rozgonyi Ernő, Szabó Lukács is mandátumot szerzett. Kemény szavú, harcedzett férfiak. Föl kell készülni lélekben, ha felszólalnak.

A szélsőjobboldali pártig a Ki lesz a bálanyától? vezetett a hosszú út. A darabot csak „stúdióelőadásban” mutatták be a Thália színházban. A mű 1956-ról beszélt, anélkül, hogy megemlítette volna. Almási Miklós így írt róla: „az ’56-os és az azt követő-megelőző [?] szellemi morális válság rokkantjai ezek a fiúk: az akkori [mikori?] álmok bizonyultak hazugnak, az akkori [mikori?] illúziókból képzelt akarások törtek gerincbe – elsősorban saját kishitűségük, képzeletbeli helytállásaik, gyakorlati kompromisszumaik sorozatán. Sérültjei egy történelmi válságnak, de még elsősegélyben sem hagyták magukat részesíteni, s most elevenen rothadnak.”

Ahogyan a kritika mondja, Csurka kőkemény bírálatban részesítette saját nemzedékét. Leleplezte generációja rothadtságát, miközben megdicsőítette ezeket a féktelen bohémeket.

A dráma végén a Juhász nevű alak beszél: „Igen, ha tudta, hagy látják, mindig mosolygott, de ha egyedül volt, néhányszor rajtakaptam, azt hitte, nem látom, akkor mindjárt komor, keserű és végtelenül szomorú volt az arca. A világ legkeserűbb arca.”

„S mint horpaszon rúgott kutyák szemén a rút fekete lé, csorog nézésükből a méreg” – írta egy Csurkánál is pár fokkal jobb tollú szerző, a tizenhat éves Arthur Rimbaud.

Soha nem tudjuk meg, mi vezette Csurka Istvánt, a tehetséges írót a gyűlöletpolitikáig. Azt sem tudjuk, merre van a magyar igazság, de biztosan nem arrafelé, ahol ő kereste.

És most énekeljük el együtt a Himnuszt.