Párbajkabaré, avagy a rövidlátó Wahrmann Mór, az első zsidó képviselő és Istóczy Győző, az avantgárd Zagyva Gyula duelluma, melyben senki nem talált el senkit, ellenben egyikük zsidó ismerősöknél partizott, másikuk borozott és cigányzenét húzatott. Ám nincs hepiend, mert az antiszemita szélsőjobboldal, amely korábban egy szűk bőrfetisiszta klub volt, áttört, s politikai erő lett.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Az előző rész tartalmából

Tisza Kálmán, aki politikusi pályája után belépett az Apostol együttesbe, azt mondta Wahrmann Mórról: „szemüvegét és élceit sohasem hagyja otthon”. Az első zsidó képviselő úgy felelt meg ennek a közlésnek, akár a Dohány utcai flódni a kóser konyha ínyenceinek, mikor szemüvegét törölgetve ganajtrágyázással vádolta a vérvádazó Istóczyt Szatmár megye oroszországi zsidó bevándorlókkal kapcsos kérvényének 1882-es parlamenti vitájában. Nem kapcsos könyves sztori, ami ez után következik. Igaz, nem is a parlamenti könyvtáros Bibó Zsidókérdés Magyarországonja.

Annál inkább emlékeztethetett a Tomcat–Novák Előd pofozkodásra. Először üss, és utána nyelvelj! Lenin ezt nevezte parlamenti kreténizmusnak.

Beindul a pofonofon

„Istóczy segédei, Ónody és Szuhányi képviselők útján nyomban elégtételt kért. Ezt azonban Wahrmann azzal, hogy nem volt szándékában sérteni Istóczyt, megtagadta. Erre Istóczy segédei társaságában felkereste a képviselőház olvasótermében Wahrmannt és rövid szóváltás után tettleges elégtételt vett magának.” – írja az esetről a hű kobzos, Bosnyák Zoltán, a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet igazgatója az Istóczy Győző élete és küzdelmeiben.

Ez jár neked! Biza.

Az ülés után Istóczy Győző két kollégája, a múltkor már bemutatott tréfli Ónody és a teljesen jelentéktelen Szuhányi urak nem azért indultak Wahrmann nyomába, hogy utána vigyék az ülésteremben felejtett sokdiopriás okuláréját. Inkább revansra keltek föl, mint egy Tony Scott-filmben. És most belépnek az elektromos dobok, aztán a fiatal James Horner ornamentikás szintiszőnyeget fektet a fúvósok alá, míg gyors vágásokban látjuk a folyosón rohanást, legalábbis kocogást. Így forgatnánk le, ha kapnánk kétmilliárdot egy Page not found-sorozatra főcímnek Presser La Ballettájával. Még abba is belemennénk, hogy Nagy György legyen a műsorvezető, s termékelhelyezéses biznisz keretében tamponokat kell tapétáznunk a falra.

Na de az elkapott Wahrmann Mór nem fogadta el az az avantgárd Zagyva Gyulaként fellépő Istóczy kihívását, hogy párbajban adjon elégtételt a sértegetésért. Azzal hárított, hogy beszédét „nem személyesen Istóczyhoz intézte”. Naná, hanem Alfhoz és a pakisztáni Nesquik nyuszihoz.

De mielőtt Ónody és Szuhányi urak visszarohantak volna a kikosarazással, jött is már bevadászozva a parlamenti büféből nagy dirrel-durral a mesterük. Ha nem is egy villámló bottal, de kellően felkúrt aggyal. A beszámolók szerint Istóczy a régi képviselőház könyvtárában talált rá a beszélgető és új Samsung-tabletjét cirógató Wahrmann Mórra. Kevésen múlt, hogy ne kenje rögtön falhoz, mint Malek Mikit a Kölyköd voltam.

Az antiszemita Keresztelő Szent János, az 1880-as Nemzsidók Szövetségének alapítója gyávasággal vádolta a zsidó képviselőt, mire Wahrmann továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy „nem köteles a Parlamentben elhangzó szavaiért elégtételt szolgáltatni.” Persze, Wahrmann okkal félt a párbajtól, mert gyengénlátó volt. És nem tudott úgy karatézni és kendózni, mint a világtalan vietnami veteránt játszó Rutger Hauer az alkoholszagú Vak végzetben, aki bambusznáddal ver le egy egész cukorbeteg Kentucky Gárdát, meg tévedésből Istenanyáról beszélő koreai hittérítőket, mint éjjel kettőkor napszemcsis Demjén Rózsi a konyakospoharat.

Essen szét a Ház

Wahrmann Mór és Istóczy Győző sértegetni kezdték egymást. Ezt úgy tudjuk elképzelni, mint régen az Ákos–Lovasi párbajt a Viván, miután a Kispál énekese egy palack Frittmann után benyomta, hogy „az erdélyi seggek tisztára nyalását meghagyja a kollégának”. Istóczy valami hasonlót kaphatott vissza, mert Wahrmannhoz ugrott, hogy leverje a kapedlijét, de ebből a dulakodásból nem lett a falakat és üvegtéglákat kiütő brechti proletárértelmiségi Schwarzenegger és a karikás szemű fekete-afrikai zöldsapkás bunyója a puritán akciófilmek legjobbjából, a Kommandóból. Pedig de megnéztük volna, nem beszélve egy Harrach vs. Predatorról! Még egy kölcsönös mentetépés se jött össze.

A körülálló nézelődők ugyanis helycsinálás helyett közbeugrottak, így az ütés csak Wahrmann nyakát érte, majd lecsúszott  a Parlament TV tudósítójára. Pedig az egyik asztalnál már téteket lehetett tenni, az üléstermi kijelzőn pedig megjelentek az oddsok. A dzsentri képviselők menten abba is hagyták a síbolást. Ám Péchy Tamás, a képviselőház elnöke, a kormányzó Szabadelvű Párt tagja összeráncolta a homlokát, mikor a táblára emelte tekintetét.

„Az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselők egyáltalán itt ülhetnek az Országgyűlésben” - mormogta a bajsza alatt a házelnök. "Dehogy még verekedjenek is!" Nosza, a honatyák még aznap délután újra összeültek, és az incidenst „a Ház méltósága elleni támadásnak minősítették”. Akkor még volt neki. Azt az 1910-es évekre már a berendezéssel együtt kúrták szét az obstrukcióval, tehát a hanyatlás nem feltétlenül a TGB/Plankó duett riszpektház-slágerével kezdődött.

Ám – jelezve, hogy már akkor is léteztek párhuzamos világok - ezzel egy időben Andy Vajna Nemzeti Casinójában morgolódás zaja hallatszott, hogy azért csak-csak Wahrmann volt az, aki a párbaj elől megfutamodott, nem gondolod, kedves druszám, ezért ki kéne zárni a kaszinóból „a lovagiasság hiánya és gyávaság miatt”.

Nyuszi vagy McFly. "A nyúlnak az futásban vagyon minden securitása" - írta ugyanerről megvetően Zrínyi. Erre a nyomásra a rövidlátó Wahrmann estére mégiscsak belement a közös megegyezéssel pisztollyal vívandó párbajba. De a párbajozást akkor már hivatalosan tiltották Magyarországon. Igaz, a gyakorlatban eddig még sose avatkoztak közbe. Szóval úgy voltak vele, mint ma az adócsalással. Erre is, arra is büszke volt mindenki.

Nem biztos, hogy jót tesz neked

A párbaj előtt Wahrmann gyorsan részt vett egy félnapos lövészeti gyorstalpalón Sidi Péternél, s szerencsére senkinek sem esett bántódása, a részvevők megúszták a kalandot. Nem úgy, mint a kócsagok Semjén Zsoltot. A felkészítés nem lehetett túl sikeres, mert a trenírozás után a távolra nem, de előrelátó zsidó képviselő ahogyan hazaért, bevett egy Colonixet és menten végrendelkezett is, mivel: „életem pályája oly határkőhöz érkezett, ahol a közeljövő hirtelen kimúlásomat hozhatja” – idézi Vörös Károly a Wahrmann-tanulmányában. Bezzeg Istóczy a havasi gyopár erejével készülhetett.

A kollégák nem sok sanszot adhattak Wahrmannak, mert még össze se csaptak, már a halálhíre terjedt a régi képviselőházban, mindezt a parlamenti tudósítóként működő Mikszáth Kálmán június 10-i karczolatából tudjuk:

„Ma meglehetősen tele volt a Ház, még inkább a folyosók. A szokatlanul nagy frekvencia oka a tegnapi kínos eset volt A tegnap elterjedt hírek szerint ma hajnalban kellett volna végbemenni a párbajnak Wahrmann Mór és Istóczy Győző között. S a délelőtti órákban utcán, kávéházakban s más nyilvános helyeken széltére beszélték, hogy a párbaj végbe is ment, szigorú föltételek mellett, s eredménye az lőn, hogy Wahrmann súlyos sebet kapott. Még a sebesülést is le tudták írni pontosan. A balváll alatt a mellbe fúródott volna be a golyó.”

„A hír, mint a megélénkült képviselőházi folyosókon kiderült, nem volt való. A párbaj elhalasztatott. Több okát emlegették az elhalasztásnak. Komoly lévén az eset, nem lehet nekimenni hebehurgyán. Szükséges, hogy a felek rendbehozzák előbb ügyeiket. Melyik fél kívánta az elhalasztást: arra nem lehetett feleletet kapni. Elég az azon, a párbaj nem ment végbe. Holnapra, mások hétfőre mondják, hogy végbe megy, sőt némelyek szerdát emlegetik. A kínos helyzet tehát tart tovább s ennek a nyomása alatt tartotta a Ház rövid berekesztő ülését.”

Szóval volt, ami ihlette a szklabonyai írót. Azért abban is érzünk egy pöppet hanyatlást, hogy egykor Mikszáth volt a kirakat-palóc, ma Reisz András. De hogy inkább följebb tekerjük a komédiát: miről beszél Mikszáth? Miért halasztódott a duellum? No igen: a fegyverben ugyan már megállapodtak a felek, de problémát okozott, hogy mikor párbajozzanak, mert Wahrmannak a szombat, Istóczynak a vasárnap volt megszentelt napja. Márpedig hagyományosan hétvégén párbajoztak az urak. Végül azért csak megegyeztek a hétfő hajnalban.

Vasárnap estére Istóczy lakásán már egymásnak adták a lelkes antiszemita látogatók a kilincset, és a postaládája úgy tele volt üdvözlő táviratokkal, mint Peer Krisztiáné bontatlan számlákkal: „Isten oltalmába ajánljuk igaz ügyed.” Mindeközben a hű fegyverhordozó, Ónody Géza magánál Tisza Kálmánnál kopogtatott, hogy védőőrizetet kérjen Istóczynak. Attól tartott ugyanis, hogy mesterével végeznek a zsidók vagy a New York-i Filharmonikusok, ha Wahrmannak baja esne. Félt, hogy ez az „óriás, alkotó zseni”, „nagy, építő szellem” Istóczy úgy jár, mint Mónus Áron professzor a zsidószabadkőműves-összeesküvős könyvek Leslie L. Lawrence-e, aki saját elmélete szerint attól lett rákos, mert a judeobolsevikok plutónium-kockákat csempésztek a kávéjába. Még szerencse, hogy helyrejött, és ma már Hódmezővásárhely mellett gazdálkodik egy tanyán. Jó egészséget!

S amúgy innen már csak egy bolhaugrás Szaniszló Ferenc, az Echo TV prófétája, aki szerint az IMF és a vörösiszap, ugye.

De Wahrmann lipótvárosi hívei sem adták alább. A Lipótvárosi Kör tagjai már pénteken támogatásukról biztosították Wahrmannt, zenés fáklyásmenetet is terveztek. Ez komoly. Már akkor, 1882-ben. Még jó, hogy a Quimby nem kezdett hangolni. De a Sárga rózsa fénymásolt kottáit már biztos szétosztották.

Csávolszky Lajos lapja, a liberális Egyetértés így tudósított a Wahrmann-Istóczy ügyről 1882. június 11-én: „Minden ember sértve érzi magát s elégtételt követel a jogtalan sértésért, mellyel Istóczy a kerület képviselőjét a házban illette. Számosan az ifjú nemzedékből személyes elégtételt kívántak venni Istóczytól, minthogy erősen elítélték azt az eljárást, hogy egy félig vak embert párbajra kényszerit. A higgadtabb elem képes visszatartani őket, tartván az esetleges veszélyesebb következményektől.”

Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz

A párbajt reggel hatra tűzték ki, a régi lóversenypálya területére.

1882. június 12-én hétfő hajnalban Wahrmann és Istóczy egyaránt előbb érkeztek a város szélére a segédeikkel és orvosaikkal. Wahrmannt a sztetoszkópos Mágenheim kísérte, Istóczyt Bodnár gyúró. Tíz perccel hat előtt már készen álltak, nincs visszaút, kettétörték a Kit-Katot. Érdeklődve nyújtogatta a nyakát Marczinka Csaba is:

„A tér ki volt mérve, a pisztolyok meg voltak töltve: elérkezett a végrehajtás ideje. Együtt voltak mind a résztvevők. Ekkor Kovács László, mint legéltesebb segéd, tisztéhez fogott kibékíteni a feleket. Hosszabban szólott, előadta, mi a segédek kötelessége, mi az ő felelősségük, s végül felszólította őket, hogy akarnak-e kibékülni, mert az kizárólag rajtuk állt, s most még van ideje visszalépni.”„Térjünk a dologra” – mondta Istóczy. „Ilyen sértés után kiegyenlítésnek helye nincs” – replikázott Wahrmann. Derül ki mindez a Függetlenség aznapi Istóczy és Wahrmann párbaja: A párbaj meghiúsítása a lóverseny téren című tudósításából.

Mert bizony abrakadabra. Alighogy felálltak a felek, a bokrok mögül előléptetett egy TEK-ből igazolt lovasrendőr, hogy megakadályozza a hatóságilag tiltott párbajt. Valamelyik magasabb státuszú kormánypárti képviselő, sőt, talán maga Tisza Kálmán utasíthatta oda  Cövek közeget, hogy elejét vegye a bajnak. De az is lehet, hogy éppen csak egy kurvát igazoltatott a bokor túloldalán. Még jó, hogy nem rohant ki egy Dancing Bear is a farkát csóválva, a nyakán három leharcolt, de legalább felizgult MILF-fel.

Jankó Jánosnak kellett volna megrajzolnia az esetet, annyira röhejes lehetett. Meglepő és mulatságos, mint Fridi szép emlékű műsora az álriporterként feltűnt Beleznay Endrével.

Azonban jobban tették volna az illetékesek, ha Dredd bíróért küldetnek, már ha csakugyan meg akarták akadályozni a sérülés esetén könnyen óriási hecckampányhoz vezető duellumot, ugyanis a szétrebbent felek nemsokára ott folytatták, ahol a régi lóversenypályán abbahagyatták velük: kíséretükkel kivonatoztak a fölöttébb kollegiális Brunswick gróf birtokára, hogy ott nyugton lőjenek egymásra.

És akkor most forduljon bele Lenke néni a kamerába főzelékes köténykéjében, hogy elítélje eme cselekedetet, merthogy „Nem szeretem ezt”.

Magyar ember e-vel rappel

És hogy mi történt ott?

A Függetlenség esti kiadása így tudósított Budától Ercsiig címmel: „A két lövés csaknem egyszerre dördült el, s a kérdésre, történt-e valami baj, mindkét fél tagadólag felelt. A segédek erre kezet szorítottak a felekkel. A felek azonban hidegen és ridegen maradtak távol egymástól. Ónody néhány szóval ajánlotta az elintézés után való kibékülést, de Wahrmann tagadólag intett és felelt. Istóczy pedig azt mondta: >>Maradjon a régiben.<<”

Mint utóbb kiderült, a segédek manipulálták a fegyvereket, akár búcsúsok a céllövöldés puskákat: mindkettő kellően félrevitt ahhoz, hogy a kép képviselőnek garantáltan semmi baja ne essen, még véletlenül se találhassák el egymást.

Arról nem szól a fáma, hogy a párbaj után találtak-e holtan gólyát. Azt könnyebb kilőni, mint egy hárompálcás csöcsösnaptárt.

„A két fél a közeli Ercsibe hajtatott, hogy bevárják az éjféli vonatot Budapest felé”.  Addig Istóczy beült a borozóba, borozgatással és cigányzene hallgatásával múlatta az időt. Wahrmann egy helyi zsidó otthonába kért bebocsátást, ahol nemsokára üdvözölte a helyi hitközség rabbija, és megnéztek egy VICO-filmet. Egyszerre dzsungel, egyszerre sivatag.

Hát igen. Németh László se evett cornettót. Már megint ezek a párhuzamos világok.

A múltad beszédes, a jövőd hallgatag

„A kedélyek az utolsó napok idegfeszítő izgalmai után lecsillapultak.” – írta 1882. június 14-én a Függetlenség. A Borsszem Jankó pedig a címlapon közölt karikatúrát a párbajról A komédia vége kokival. Pedig még csak most kezdődött: ugyan Wahrmann és Istóczy párbajos bohóckodása véget ért, az oroszországi zsidók ügye is megoldódni látszott, ám a tiszaeszlári Solymosi Eszter-ügy, Európa utolsó vérvádpere, még csak most kezdett eszkalálódni.

Tisza Kálmán, a „generális”, hiába volt úgy az antiszemitákkal, hogy majd kapnak két pofont és hazamennek, és adott utasítást a rendőrségnek 1882. július 1-én az antiszemita röplapok lefoglalására: ez az áttörés éve lett a magyar antiszemita mozgalomnak. Sikerült tematizálnia az oroszországi zsidók térfoglalásával és a tiszaeszlári vérváddal.

Ami előtte csak egy szűk bőrfetisiszta klub volt, ekkortól kezdve politikai erő lett.

Talán, ha még időben kiderült volna Istóczyról, hogy zsidó, megállíthatta volna. És mehetett volna beszélgetni valamelyik Wahrmann-rokon rabbihoz.

Mert, ugye, egyszerre dzsungel, egyszerre sivatag.