Faludy György másodszor: a Jobbik kitiltaná a tantervből az írót, aki „magyarsághoz ragaszkodása” miatt utasította vissza az amerikai állampolgárságot, továbbá hazatért, hogy megnézze, hogyan épül a demokrácia demokraták nélkül. Nekünk már szólt a pénztáros a moziban, hogy vegyünk kólát bőven, mert ez never ending story.

Csunderlik Péter – Pető Péter

Az előző rész tartalmából

Faludy az újabban PPP-s konstrukcióban épülő börtön elől egészen Franciaországig futott 1938 végén. Egyfelől francia kapcsolatai miatt (és most nem a ’72-es Oscar-győztes Friedkin-mozira gondolunk Gene Hackmannel, akinél jobban senki se hozza filmvásznon a republikánust), másfelől úgy gondolta, egyedül a franciák pödrik meg bajszukat és szállnak szembe a németekkel, mint az UFO-zenekar az emberi értelemmel. (A részletekért lásd a szerelem is napolaj című metaforát). Ebben legalább annyira biztos volt, minthogy Sztálin lepaktál Hitlerrel. Utóbbiban igaza volt, előbbiben nem: németellenes hangolás és bemelegítés helyett a francia erők a Maginot-vonalban nézték az csipkés XXL-t, meg egyszer Strasbourgban lefoglaltak ezerötszáz Thomas-gőzmozdonyt, mint a minap az ultrahatékony Nemzeti Adó- ás Vámhivatal.

Mindeközben Faludy élte a facér emigránsok meztelenül alvós, kávézós művészéletét, kanasztázott, meg Szajnát nézett egészen addig, amíg meg nem jelent Párizsban Budapesten hagyott felesége, Valy, akinek anno első randevújukon, egy cukrászdában házassági ígéretet tett. Csupán ezért, azaz becsületből vette el, de magának az esküvő estéjén megfogadta: az első adandó alkalommal elhagyja kis asszonykáját, mert a mellén és a popsiján kívül semmit nem érzett iránta. Szóval nem vele beszélgetett vele a japán költészetről és Arisztotelészről, vagy éppen a Molotov-Ribbentrop – paktumról. Igaz, manapság is le lehet tudni egy kétéves nagy szerelmet az esti Mi volt a munkában? kérdéssel, meg a menetrendszerű keféléssel,  semmi unikális nincs a Faludy-love-ban.

Felesége megjelenésénél csak az lehetett kedélylohasztóbb, hogy a francia hadsereg olyan megbízható volt, mint Matolcsy György. Ennek nyomán feleségével és más magyarokkal Párizsból is szaladnia kellett Faludynak, mindig gyorsabban át a városokon, mint ahogyan maguk a franciák felhúzták városházaikra a horogkeresztes lobogót. Márpedig ehhez a szteroidokkal szépen etetett Ben Johnsonnak a tempója kellett, mert a gallok igyekeztek hízelegni a náci vezérnek. Faludy és csapata egészen Marokkóig menekült 1940 nyarán.

Jöhetsz rám méreggel, tőrrel, ékkel, de én itt állok az ikes igékkel

A magyarul író zsidó költő, hogy a nemzeti érzelmű, vállaltan talajgyökeres Metapedia, korunk Britannia lexikonjának meghatározását idézzük, amely mindent tartalmaz, amit egy korszerű antiszemitának tudni érdemes, szóval a véglény Faludy ez időben, 1940-ben komponálta Óda a magyar nyelvhez című csodáját olyanokkal, minthogy „a hangutánzó szók utánam szállnak, mint sustorgó füzesbe font utak / felett alkonyatkor krúgató ludak.” Ez nem Mr. Busta Pitbullja, az tuti.

Faludy Marokkóban, előbb Casablancában, majd Marrákesben is verselt 1940-1941-ben, ezzel ő lett az, aki behozta a magyar költészetbe Afrikát és a Dráá folyót. A marokkói időszak azért egy homoszexuális liaison miatt is jelentős: a költő itt találkozott élete férfiszerelmével, Amárral, akivel felesége háta mögött oly sokszor összeforrt a nyári alkonyatban, „amely ragacsos, mint a törökméz”. Most öltsön gárdaegyenruhát, aki nem bírja a feszültséget, mert ettől még lesz rosszabb is.

Csábító lehetőség volt, hogy a lebarnult Faludy Marokkóban ragadjon, ahol a Földközi-tengeren alkalmazott angol blokád miatt radikálisan csökkent a kikötői forgalom, és az elmaradt sok ezer tengerész hiánya nyomán mindennél olcsóbbak lettek a casablancai kurvák, tudniillik „a legszebb nők – európaiak, arabok, négerek, kínaiak – akik addig tizenöt percenként rúgták ki klienseiket, mert házacskájuk földszinti kávézójában tucatszám várakoztak a gavallérok, most reggelig tartották ágyukban vendégeiket, és oly alacsonyra szabták a taksát, mint soha azelőtt és alighanem soha azóta”. Végül nem maradt, hanem egy „rozoga, spanyol teherhajón”, 1941 őszén áthajózott Észak-Amerikába. Pedig az olcsó kurva olyan csábító ajánlat, mint ma egy Szijjártó-mentes wellness-hétvége valami háromszáz fős falu fölé fölhúzott ezercsillagosban.

Jászi Oszkár és Vámbéry Rusztem, akkoriban mindketten amerikai top 10 magyarok intéztek Faludyéknak útlevelet a szabad világba, Roosevelt menlevelével. Később meg ujjlenyomatot adtak a magyarok, ha az úgynevezett szabadság országába utaztak.

Áruló lennék? Várom a napot, mikor nagyvégre fegyvert kaphatok

Faludyt az USA-ban a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként helyezték el befolyásos mentorai, és szerkesztője lett a csoport Harc című hetilapjának, újabb, korai bizonyítékaként az egyetemes zsidó-buzi-média-összeesküvésnek. Itt forduljunk föl, hogy a CNN-nek már akkor szóltak, hogy jön majd az a Viktor, és akkor kell cselekedni.

Ám a költő inkább úgy döntött, belép az amerikai hadseregbe.

„Életrajzi megfontolásból” jelentkezett katonának a százhatvan centis, és ezért tankosnak kiváló költő. Mert elképzelte, mit írnak majd róla a lexikonok: „F. Gy. lelke a szabadságért lángolt és szárnyalt, másokat harcra buzdított a zsarnokság ellen, míg ő szerény New York-i lakásán maradt és dolgozott, ahogyan bírt, egy szakajtóra való cikket írt” a második világháború végéig. Ez pedig tűrhetetlen, mint Huszti Szabolcs helyzete a Zenitben.

Faludy nyílt levelek helyett fegyvert kért és géppuskát kapott. Úgy gondolta, nincs más lehetősége. „Ha Hitler megnyeri a háborút, Magyarország eltűnik a föld színéről, és vele együtt pusztul az a korhadozó kultúra, melynek parányi részecskéje vagyok. (…) A német győzelmet nem érdemes túlélnem sem Amár tornyában, sem Dél-Amerikában, sem Új-Zélandon, sem sehol a világon.” Helyzetértékelésének helyességét bizonyítja, hogy itthon maradt húgát, Faludy Lilit a Dunába lőtték a nyilasok, akik szintén bemondták az all-int.

Romantikus epizód e harc valami antifasiszta mesekönyvből, amelyben még a három lábon forgó fogkefe is ellenálló, s macifröccsízű fogkrémmel kínozza a szemét nácikat.

Persze, benne volt a háborúban, hogy valaha egyszer amerikaiként magyar katonákkal kerülhet szembe, és ennek nagyobb lett volna a tétje, minthogy Puskás spanyolként gólt lő a magyaroknak a ’62-es vébén vagy hogy sikerül-e Wass Albertet minden föllelhető bizonyíték ellenére érdemes művésszé avatni, de Faludy végül a csendes-óceáni szigeteken harcolt a japánok ellen, ami akár a szocreál eszmény diadala is lehet, mármint, hogy 160 centis katona a 160 centis katona ellen intézkedjen.

Faludy – a többi közt – megjárta a polinéziai Pago-Pagót és Pongó-Pongót, de közben is verselt, a csendes pihenőben, éjjel festette meg szép képét, a Korallsziget, kikötő, holdvilágot: „Pálmák nyakán keresztbe – sudár nő mellén ékszer – vakít a Dél Keresztje. / A víz tükrén a hold öklével mindent szétver és mindent összetold.” És így tovább az ecsettel.

1943-ban visszautasította a felajánlott amerikai állampolgárságot, úgymond „magyarsághoz ragaszkodása miatt” , de el ezt ne higgyük, hisz komcsi trükk, akár a történelemre hivatkozás, meg ha valaki gazdasági miniszterként számokkal operál. A költő 1945 decemberében szerelt le, akkor már nem harcoló alakulat tagjaként: katonai hírmondót szerkesztett New York-ban, de biztos nem írta le, hogy „nagy izgalommal vártuk”, továbbá azt, hogy a háború a világ nagyobbik részén „került megrendezésre”.

Faludy azt írja, megkedvelte az amerikaiakat, „rágógumijukkal, rossz modorukkal, szimplaságukban és nyersességükben” és összességében „emberségesebbnek és becsületesebbnek” ismerte meg, mint a sajátjait. Ilyet kijelenteni pedig regisztrált magyarellenesség. Farsangon, ha teheti, biztosan Kertész Ákosnak öltözik.

1946 áprilisában indult haza Magyarországra: „…indulok most messze földre, hol üszkök vannak várnak és romok, / de felettük a szabadságnak virágillata gomolyog.” (…) Megyek népemhez, hogy fájdalmát immár megosszam ővele, / e háborút is érte küzdtem, csupán látszatra ellene.” Később őszintébben vallott: „Mindez csupán kulissza, maszlag, önzésem hajtott vissza, hogy költő maradhassak”, mert úgy gondolta, hogy költő csak Magyarországon lehet, a nyelve ide köti, közönsége is itt van. Kár, hogy utóbbi gondolat Budaházy György agyába is beférkőzött.

Bár Vámbéry Rusztem, a New York-i magyar emigránsok egyik legtekintélyesebbje óvta az elhamarkodott hazatéréstől, miszerint „az ember sose menjen készakarva oly helyiségbe, amelyen belülről nincs kilincs”, nem mintha Faludynak lettek volna illúziói: érezte, hogy a szabadság előbb megverselt virágillata csak légfrissítő, és utazás közben már úgy fogalmazta meg aggályait költő: „szeretném látni, hogyan épül / demokrácia demokraták nélkül.” A filmet azóta vetítik, ráadásul a köcsög pénztáros még hetykén utánunk is vetette, hogy „vigyázzatok, ez egy never ending story”.

Hogyan épül demokrácia demokraták nélkül

Mondhatni, hogy Faludy kalandvágyból jött vissza Magyarországra, amiért még mi is itt blogolunk, és nem mentünk ki lepedőt hajtogatni Dublinba, vagy katari sejkek orgiáin hemperegni (értsd: modellkedni) Dubajba.

Hazatérve a szociáldemokrata pártba lépett be, mert a magyarországi politikusok közül legtöbbre Kéthly Annát becsülte. Azt a kutatást is finanszírozhatná az EU, hogy miként jutott a magyar szociáldemokrácia Kéthly Annától Puch Lászlóig, annyit mindenképp megérne, mint a hatszázadik baszom főtér virágos ládákkal.

Egyébiránt Kéthly személye a közös nevező, halmaz és franciaágy Faludy és Kövér László között, bár Kövér éppen Károlyi Mihály helyére szeretné Kéthly Anna szobrát, míg Faludy pont a „vörös gróf” óhajára döntötte le Prohászka Ottokár monumentumát a Károlyi-kertben 1947. április 26-án.

Prohászka pedig nem egy osztrák szövetségi kapitány volt, hanem a trianoni vérző Magyarország apostola. A nemzetgyalázatos szoborrombolást egyébiránt maga Faludy vallotta be a kilencvenes években mint amire nem különösebben büszke. Az eredő az volt, hogy a második világháború után szintén hazatérő Károlyi farkastorkán akadt ugyanis, hogy emigrációjából hazatérve a palotájából Prohászka szobrával kell szemeznie, és ugyan többször kérelmezte áthelyeztetését, biztos snapszeroztak a hatóságok, mert ez egy év alatt sem történt meg, ezért végül Faludy barátilag döntött az önkényes ledöntés mellett, pár ifjúmunkással, mert ugyan már párizsi emigránsként is elutasította Károlyi szovjetpolitikáját, ebben Jászit követte, de mindvégig megmaradt Károlyi tisztelőjének. De lehet, hogy a szerepvállalás bemondása csak része volt a maga alakította imázsnak, és valójában köze se volt hozzá. Majd utána nézünk, hogy kapcsolatban állt-e Ron Werberrel, abból kiderülhet az igazság.

A szobor dőlt, Prohászka feje letört, az biztos, miként az, egy szerepjátékban a Faludy-karaktert választanánk Prohászka Ottokár helyett. Persze a szobordöntés akkoriban nem volt forradalmi tett, kompatibilis volt a rendszerrel, mint Flashplayer a Facebookkal, amivel egyébként akkoriban még csak az ávósok szórakozhattak a munkahelyen: posztolhatták a Guns ’N Roses – videókat és etethették a tyúkokat, ilyenek, ott van egy millió kartoték az Állambiztonsági Levéltárban.

Haladt is az ország újjáépítése rendesen, a rendszer új alapokra helyezése nem különben, ami egyre kevésbé tetszett Faludynak. A Népszava újságírójaként (mellette még a Dolgozók Világlapjában publikált kis színeseket Burmáról) 1948 legelején A magyar irodalom mérlege címmel kiáltványt írt az irodalom szuverenitásának igényével, hogy vonják ki az írókat erőszakoló és hatalmaskodó dilettáns pártfunkcikat, és ezt már a fordulat évében. Emiatt is, meg persze azért, amiért az amerikai hadseregben szolgált, 1948/1949-re egyre több támadást kapott a kémgyanús „polgári”, „szociálfasiszta” író, márpedig akit megbíráltak a Szabad Népben, az megkapta a selyemzsinórt.

Hogy mentse magát, barátai biztatására, ha nem is ragadtatta magát Zelk Zoltán-i és Eörsi István-i mélysztálinista seggnyalásra, de Nyolc szörnyeteg című gúnyversében „ítélte el” Rajkékat 1949. október 25-én, és bár a verset nem találtuk a Faludy-összesben, talán nem véletlenül, úgy hisszük, ez az igazi makula az életművön, még ha olvasni is lehetett a sorok között: Faludy hiszen Koestlertől ismerte a kirakatperes dramaturgiát, jól tudta, Rajkék ártatlanok, arról nem beszélve, hogy ezzel egy időben írta meg, igaz, csak a dupla fenekű fiók mélyére, rejtjelezve Óda Sztálin hetvenedik születésnapjára címzett kirohanását: „Írógárdád: hízelgők, csepűrágók, barátaid merev lakájsereg, / s rothadt Bizáncodhoz festőid sárból és vérből kevernek arany hátteret.” De verselt még Rákosiról, a „tojásfejű, szadista helytartóról”, Gerőről, az „őszülő szájvíz-reklámról”, „Barcelona hóhéráról”, a „gonosz” Andics Erzsébetről „pár oldal tokaszalonnával dereka körül és csöcse alatt”, meg persze Révairól, Zsdanovról és  Spigot ezredesről. Sas Józsefről nem. Az 1946-1956 közötti szovjetellenes versek majd csak az Emlékkönnyv a rőt Bizáncról című angliai kötetében jelentek meg, 1961-ben.

A Rákosi-korszakra úgy emlékezett Faludy: „Nincs mivel hencegnem. Az erkölcsi bátorságnak tanújelét nem adtam soha, mivel fitogtatását hiábavalónak láttam – az embert még azon az éjjelen vitte el az ÁVO. Nem álltam ki senkiért, már azért sem, mert segítségem inkább ártott, mint használt volna az illetőnek.”

Ezt hívják úgy: igazság. Egyszer kipróbálhatná mindenki, hátha divatba jön. Ne felejtsük el: először a Quimby is underground volt.

Harmadik rész