A kormány úgy döntött: átlagosan hatvanöt százalékkal megemeli a benzin árát, mire a taxisok úgy határoztak, lezárják az országot. Pletykák a hadsereg bevetéséről, be nem avatkozó budapesti rendőrfőkapitány, Csurka szervezett ellenforradalmi erői, Torgyán, a tiszteletbeli taxis, karatézó török kamionsofőrök, avagy a napok, amikor reality-showt rendezett Steven Spielberg Budapesten.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Váratlan volt. Kábé annyira, minthogy Csányi Sándor bankelnök egyik napról a másikra megszerzi a futballedzői Pro-licencet, s a likviditás helyett a tolódásos védekezés lesz a kedvenc kifejezése. Még ki sem vonultak a szovjet tankok és 1990 októberének végén a taxisok blokkolták Magyarországot, mert az MDF-kormány radikális, átlagosan hatvanöt százalékos áremelést jelentett be.

S hogy még az elején lekeverjük a „Bezzeg akkoriban” című slágert, idézzük a Magyar Hírlap október 24-i, Szegénység című véleménycikkét: „Arról vitázik a parlament, hogy legyen-e lelkiismeretvizsgáló bizottság. Ez tudná eldönteni, hogy egy sorozásra érett kiskatona valóban lelkiismereti okokból tagadja-e meg a katonai szolgálatot.” Ha most a korabeli Hírcsárda Facebook-posztját idéztük, akkor elnézést kérünk a blogot helyreigazíttató Hoffmann Rózsától. És azért azt képzeljük el, hogy Torgyán doktor és a haját Vidal Sassoon-technikával hullámosító, alkotmányjog-vizsgára készülő Deutsch Tamás felszólal az Ámokfutók-komolyságú ügyben, mert Navarrete József letette a kardot Világosnál magyar Muhammad Aliként.

No persze azért komoly közéleti vita nem kerekedhetett az ügyben: két nap múlva már talán senki nem emlékezett rá, hogy egyszer téma volt a lelkiismeret. A Népszabadság akkor már arról számolt be: magántaxisok százai gyűltek össze Budapesten, a Hősök terén, hogy tiltakozzanak a néhány órával korábban bejelentett üzemanyagár-emelés ellen. A randevú után a Parlament elé hajtottak, hogy részt vegyenek a devizahitel-károsultak flashmobján.

Nem csoda, hogy csöppet berágtak. A kormány október 25-i ülése előtt az illetékesek egyike az áremelést firtató kérdésre közölte: „A mai kormányülés napirendjén nem szerepel a benzináremelés ügye.” Szép, hogy nem, mert arról már korábban döntöttek. És hol volt még akkor az elkúrtuk. Orbán Viktort nem is hagyta nyugodni a szörnyű eljárás, néhány nappal később bekiabálta farmerkabátban: a kormány hazudott.

Egyébiránt a Kossuth téri performansz nem hagyta hidegen a kormánytagokat, amennyiben Siklós Csaba közlekedési miniszter kiment a demonstrálókhoz, s meghallgatta követeléseiket. Kár, hogy e gyakorlat a múlt ködébe veszett, mert tanulságos lett volna egy Kiss Péter-Satu vita két sámánidézés között 2006 baszomforró őszén.

Horváth Pál, a taxisok alkalmi szóvivője – és a kétezres évek elején a Dorogi Bányász edzője és a Rádió Taxival befektetője - közölte: a drágulás a megélhetésüket fenyegeti. Siklóst ezzel nem hatotta meg. A politikus azzal érvelt: a szovjet szállítások kiesése miatt a kormánynak dollárért kell nyersolajat importálnia, s egyszerűen nincs elég pénze.

Faszt nincs, csak nem akarják – zúg a nép vagy négyezerötszáz éve, ha éppen nem Omega-koncerten nyomatja, hogy „Ha én szél lehetnék”.

Hídemberek

Akárhogy is, a taxisok annyira berágtak, hogy lezárták az összes hidat, s lehetetlenné tették az átkelést Pest és Buda között. Aznap már a debreceni taxisok is tiltakoztak. A helyzetre jellemző, hogy a Népszabadság már másnap rendkívüli kiadással jelentkezett. Négy oldal volt az extra, s egészen különös sztorik jelentek meg az újságban. Persze ez nem meglepő, mert a legendák szerint a taxisok igazoltattak, mi több, olykor még csomagtartókat is átkutattak. Azért ma lenne bája, ha mondjuk, a giroszosok másolnának, és ott figyelnének a töltött padlizsánok meg a sültcsirkeszelő kardok a kezekben.

A jelentések arról számolnak be: Tatabányától lényegében az osztrák határig teljes volt a blokád. Horváth Balázs belügyminiszter, aki a kórházban lévő Antall József miniszterelnököt helyettesítette, leszögezte: a kormány nem hátrál meg, s minden törvényes eszközzel helyreállítja a rendet. Értsd: ad két pofont, oszt majd hazamennek. Emlékezetes ahogyan a Parlament egyik ablakából kihajolva fenyegetett, úgy, hogy hárman tartották vissza nehogy kiessen, s nem tennénk le a nagyesküt arra: nem állt tudatmódosítók hatása alatt. De a hivatalos magyarázat szerint csak nem vette be a gyógyszert, biztos elfújta Szekeres gripenszele.

Horváthra kontrázott Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány: ha parancsot kap rendőrei bevetésére, azonnal lemond. Nyilván nem volt kéznél a gumitankja. Hogy nem vicc a lövöldözés gondolata, az akkor esett le, amikor Göncz Árpád főparancsnok benyomta: a honvédség semmilyen rendfenntartó feladatra nem vethető be. (Arról megoszlanak a vélemények, hogy csak ekkorra került szóba a hadsereg, vagy már susmogtak róla, s Göncz a további dumálást előzte meg. Miként akad olyan meghökkentő interpretáció is, amely szerint a rendszerváltáskor taxisként új életet kezdő nemzetbiztonságiak kavarták a szart.)

A kisbéri Rambo, Keleti György, akkor még a Honvédelmi Minisztérium szóvivőjeként cáfolt minden hírt, ami mozgósításról szólt. Még azt is el kellett magyaráznia, hogy ha ébresztőt trombitálnak a laktanyában, attól még nem oldották ki a MIG-ek levegő-föld-levegő-Bagdad rakétáit.

Amúgy az egész felfordulás oka az volt, hogy Horváth még péntek reggel aláírt egy rendeletet, minek köszönhetően a honvédség technikát adhatott volna a zsaruknak a takarításhoz. Azért az tuti, hogy nem Cif Sensitive Balsamra gondolt, inkább hetven tonnás harkovi tilitolira.

Sőt, rutinos kollégák mesélik, hogy azért volt igény a „Lőni fognak!”- brékingre. Az MTI jól értesült újságírója már azt is tudni vélte, hogy a Margit-hídnál lép akcióba a Delta Force, így ott szobrozott két zsurnaliszta egy fotóssal egész délután, harci cselekmény azonban nem történt. Ha csak nem annyi, hogy Zimány Linda megfenyegette a taxisokat, hogy szól a Dzsudzsáknak, ha nem engedik át a blokkon. Akkor ez még öngól lett.

A kavar nem csupán az utcai eseményeket jellemezte, Szabó Tamás munkaügyi államtitkár még a szombati (!) kormányülést is így jellemezte: „A kormány ülésére csak szombat hajnalban jutottam be. Hogy ott mi volt? Tökéletes kupleráj, már bocsánatot kérek, de az volt.” Az most csak zárójeles, hogy az ideális kuplerájban talán csöppet kisebb az egy négyzetméterre jutó Balsai Istvánok aránya, s sokkal fontosabb, hogy senkinek sem volt fogalma, mit kellene tenni, ha már az országra valaki kitette a Zárva táblát.

Nem apróságokról volt szó. Azt például a City Taxi illetékese mondta el újságírói kérdésre: az élelmiszer-szállító autókat átengedik.

Pofonegyszerű minden

A taxisok egyébként kompromisszumot ajánlottak. Hogy a kormánynak ne kelljen meghátrálnia, inkább csak azt kérték: koncessziókkal és más támogatásokkal segítse a személy- és teherfuvarozókat. Indoklást nem mellékeltek. Az azonban biztos, hogy ekkor már öt-hatszáz százalékos alkatrész-áremeléstől is tartottak.

Előkerült Nagy Sándor, az MSZOSZ akkori elnöke, s berontott a Belügyminisztériumba. Ma a TEK gyorsan lekapcsolná, aztán kihozná az épületből egy gyilkosgalóca-jelmezben. Akkor inkább nyilatkozott, hogy tudniillik érdemi tárgyalások nem zajlanak, s ha erőszakkal számolják fel a taxisok blokádjait, akkor nem kizárt az általános sztrájkhullám vagy az engedetlenségi mozgalom. Halkan tette hozzá: ez az egész gazdaságot padlóra küldheti. Ha tudta volna, hogy később ehhez elég lesz egy Matolcsy és egy Növekedéskutató Intézet.

Még tán be sem fejezte a tájékoztatót, az első pofonok már elcsattantak. Dunakeszin egy rendőrt töröltek képen, mert gázszivárgáshoz siető ügyeletes autónak akart utat csinálni. Na ez már nem a problematikát a hermeneutika felől közelítő szabad bölcsészek tempója volt.

És akkor azt a végére tartogattuk, hogy Szigetszentmiklóst elzárták a külvilágtól, s leállt a csepeli HÉV. Kevesebbért is kiáltottak már apokalipszist. Most.

Ebben a helyzetben nagy szükség volt a politikusok állásfoglalására. Jöttek is szépen sorban. Az SZDSZ a pax hungarica nevében békés megoldást követelt, sőt Thürmer Gyula sem akart proletárforradalmat. Pedig ahogyan Jorge Amado Zsubiabá című regényében oly szépen megénekli: „El akart köszönni mindenkitől, mert a sztrájkban megtanult szeretni minden mulattot, minden négert és minden fehér embert, aki csak a földön vagy a tengert hasító hajók fedélzetén szolgasorban sínylődik, de erős kézzel tépi le láncait.” Szóval ott ment el a hajó.

Thürmer azért a biztonság kedvéért követelte Horváth Balázs belügy-, Rabár Ferenc pénzügy- és Bod Péter Ákos kereskedelmi miniszter távozását.

Még oka is volt a kiabálásra, mert a nép válságüzemmódba kapcsolt, minden lakmusznál jobban jelezte ezt, hogy megindult a paradicsomkonzervek és a TVR Hét-magazinok felvásárlása. A pakolók egyike adekvát kérdését osztotta meg a Népszabadság munkatársával: „Megbolondult ez a kormány? Ők ne tudnák, hogy a benzin nem az autósok luxusa, hogy minden megdrágul, amit szállítani kell?”

A helyzet komolyságára jellemző, hogy megszólalt a lapban Domonkos László, a Sütőipari Vállalat elöljárója, aki megnyugtatta a közönséget: a kenyértermelésnek lényeges akadálya nincs. (Nyilván semmit se hallott a reformkonyháról meg a szénhidrátról.) Hozzátette: az üzemeknek tíz-tizenkét napra elegendő a lisztkészletük. Stéger László, az Angyalföldi Közért potentátja pesszimistább volt: üres boltokat vizionált.

A hisztéria közepén Szigethy András azt írta a Népszabadságban: „A benzinsokk talán az utolsó előtti pillanatokban kijózanít mindannyiunkat: tervezhetünk itt bármilyen európai jövőt, ha összeomlik a jelen.”

Ja. És most Vangelis zongorázni kezdi A Hét zenéjét, a L’Enfant-t. Tényleg, vajon fizettünk jogdíjat? Ha már európai jövő.

Vidéki sanzon

Mindeközben vidéken is zajlott az élet. Minden városban más volt a forgatókönyv. Kaposváron például beszélgettek, Győrben meg a vásárlók összeverekedtek a kenyérért. Pedig ha elfogy, az ENSZ csak ledobott volna pár konténer kétszersültet. A Hotel Veszprém konyháján olyannyira szolidáris volt a személyzet, hogy meleg teát hordott a kitartó taxisoknak. Pécs és Szombathely totál megbénult. A topsztori Kecskemété: főként jugoszláv és török kamionsofőrökből álló negyvenfős csapat nekiugrott a taxisoknak. Sérülés nem történt, de néhány autót szépen összerugdostak. És a kecskeméti csatára már nem emlékszik senki, miközben az IMF-háború meg ott van a címlapokon. Tisztelet a hősöknek. Szegeden nem tartott ki a péksüti: hiány volt olivamagos barna zsömléből és káposztás-meggyes cvekedliből. Még szerencse, hogy a Felcsúti Futballakadémián volt két évre elegendő libamáj.

És lázárjánosi magasságokban megérkezett Juhász Judit szóvivő is, aki bejelentette: Szolnokon a lassított mentőszállítás miatt halt meg egy kisfiú. Azaz megvan a balhé első halálos áldozata. Elszorul Hajdú Péter torka a Frizbiben.

A Mai Nap a CB-rádiós dumákból szemezgetve idézte fel a blokád első éjszakáját. Csütörtök este tizenegy körül például valaki erős szavakkal jelentkezett: „Sok buzi, helyettetek vagyunk itt. Miért nem jöttök segíteni?” Később egy kolléga jelezte, hogy kamionos kér utat, mire a többiek azt kérték, közölje vele: „Szólj a sofőrnek, hogy gyújtsa be az olajkályhát és durmoljon egyet.” Vagy elő az ülés alá gyűrt Popó magazint. Jöttek a sietők is: „Brékó, ott villog a kék. Át kellene engedni.” A riposzt: „Nem kell. Az amerikai követségen lakik. Amcsi kölyök, hozzászokott az ilyesmihez.” Újabb próba: „Megsértődik és nem hozza többé ide a dollárt.” És a mindent eldöntő érv: „Eddig sem nekünk hozta. Csak nekik.”

Tudjuk, ki a nekik.

Hibázott a kormány

Az MDF elnöksége október 27-én közölte állásfoglalását: a kormány hibázott, de a nyomás elfogadhatatlan. Tamás Gáspár Miklós ettől csöppet másként foglalt állást ezüstsétapálcáját pörgetve: „Az átgondolatlanság és a koncepciótlanság következménye ez a példátlan lázadás.” „Szükséges az áremelés, de csomag keretében kellett volna megtenni, több miniszternek is távoznia kell” - tette hozzá.

Hogy közeledett a végkifejlet, azt jelzi, hogy Torgyán József, akit egy korábbi tüntetésen tiszteletbeli taxissá avattak, pártállami módszerként határozta meg az áremelést, mert a kormánypárti frakciók érdemben nem avatkozhattak be. Amúgy azért megnéznénk azt az utast, aki a kisgazda potentáttal lenyom egy utat a Rózsadombról Rákoscsabára. És szedukszen-adagoló nincs a kocsiban.

Amolyan keretet is rajzolunk a sztorihoz. Merthogy akkoriban éppen az IMF-fel tárgyalt a kormány. És engedni akart neki. Csakhogy, mint Békesi László korábbi és későbbi pénzügyminiszter mondta: illúzió a megállapodás, amíg nincs egy hároméves program.

Már éppen lecsengtek a különös hozzászólások, mindenki várta a megoldást, amikor Győriványi Sándor munkaügyi miniszter interjút adott. Az arisztokrata Critical Mass előfutára ezzel a szöveggel állt elő: „Nekem gondot okozott a nyáron is, hogy az emberek a száz méternyire lévő strandra is kocsival mentek el. Magyarországon ma nem a főhercegek és az arisztokraták járnak kocsival a piacra, hanem az egyszerű emberek. Nálunk a kocsihasználat státuszszimbólum lett, miközben Nyugat-Európában mindenütt a biciklihez térnek vissza.”

Nyilván a grófok és a hercegek maradhatnak a kocsiban, de nem volt idő dekódolni az üzenetet, mert Göncz Árpád azt javasolta: a kormány függessze fel az áremelést, s megjegyezte azt is, a válság politikai természetű. A Fidesz nem vitatkozott vele: a kormány „népszerűségét előbbre tartotta az ország érdekénél, és felelőtlen ígéretekkel ámította a lakosságot.” Desszert: „Az új rendszer kormánya éppen úgy politizál, mint elődei. A társadalom feje felett.”

Azért a történelem tényleg mulatságos dolog: nem?

Szombati matiné

Szombat reggelre Palotás Jánostól Felix Baumgartner hangsebességgel zuhanó férfiig mindenki leadta megoldási javaslatát. Úgyis tetszett, hogy az éjszaka létrejött a megegyezés a taxisok és a kormány között, de a talpasok nem fogadták el a megállapodást, így nem feloszlottak, hanem új akadályokat emeltek. Feltűnt néhány új arc is a tömegben, a radikálisok is előkerültek. De nem a mindig Kolozsvár felé kerülő Jobbtaxi.

Ha rendszerváltást követő évek, akkor nem maradhat el az aktuális Csurka-kirohanás sem: „Becstelenség volna tagadni, hogy a kormány hibázott. Becstelenség azt állítani, hogy a taxisok lázadása törvényes és nem áll mögötte szervezett ellenforradalmi erő. Becstelenség azt állítani, hogy ez a helyzet nem az egész nemzet jövőjét ássa alá.”

Mármint szervezett ellenforradalmi erő. Az, amelyik azóta is ott áll minden Freedom House és aszály mögött. Nagy Ferenc József kisgazda képviselő, akit csak a tök jó neve miatt idézünk, szintén úgy vélte: puccskísérlet tanúi lehetünk.

Akármi volt, lassan véget kellett érnie, mert a feszültség mind nagyobb lett. Győrben a jugoszlávok benzines kannákkal akartak gyújtogatni, így inkább elengedték őket, mert azért ezek a jugoszlávok elég kemények, nem tudnak annyi részre szétesni, hogy vízilabdában tízből hétszer ne verjenek meg minket. A nyugdíjasok egyike pedig úgy érezte, hogy a szolidaritás mindenkinek járna: „A nyugdíjasokért meg a nyomorgókért senki nem ment az utcára. A taxisokért viszont fölforgatják az egész országot.” És már nyom is egy Facebook-posztot a Szoci Nyugdíjas.

Az osztrákok és a németek is csöppet türelmetlenné váltak: „Azokat az osztrákokat tartják itt túszként, akik sok tízezer magyart befogadtak 1956-ban.” Egy lengyel kamionos megunta, aztán nekiment a blokádnak, összetört egy Citroent, s tovább haladt. Ez volt az akció, nem a viszkis elfogása.

„Majd jön itt is Pinochet elvtárs, mint Chilében 1973-ban” – mondta egy jogász.

Aztán nem jött. Jött helyette a hiéna bizonyítani, hogy nincs olyan közösség, amelyiket ne csalnák meg: 120 márkáért hozott három németet a reptérről a Hiltonba.

Horváth belügyér meg egyre csak ismételgette: nem kíván erőszakot alkalmazni. Vasárnap a Kurír újra közölte: a hadsereg sem készül bevetésre.

Finálé

Október 29-én aztán a Népszabadság azzal jelent meg: vége a blokádháborúnak. Ideje volt. Addigra már az egyházi vezetők is békére hívtak fel, a Békemenet mínusz egyedik nap pedig a kormány mellett tüntetett.

A konklúzió: a benzinárakat 12 forinttal visszább veszik. A 95-ös ára például 49 forint lett, cserébe a taxisoknak hajnal 4.30-ig fel kellett számolnia a közlekedési akadályokat. A londoni lapok véleménye időt állónak bizonyult: nyugati árak, keleti bérek.

Bali Ferenc nyugdíjas, az utca embere is megosztotta érzéseit az olvasókkal: „Végig attól féltem, hogy megismétlődhet 1956. Az is úgy kezdődött, hogy azt mondták a népre: csőcselék. És elsült valahol egy puska, és ezreknek kellett meghalnia, és tízezreknek elhagynia az országot.”

A már idézett Szigethy András így konkludált a Népszabadságban: „Az áldozatvállalás és a felemelkedés párhuzamos programja hiányzik. Enélkül minden gazdaságilag indokolható és szükségszerű lépés csak kétségbeesést kelt ellenőrizhetetlen végkimenetellel. Ennek megelőzésére kerestetnek államférfiak.”

Írta 1990-ben. Azóta várunk.

A hajrában a kocsmában szoktuk kérdezni bociszemekkel a csajoktól: egy sör még belefér?

Ahogyan kinézünk, detoxig maradhatunk.