A gyermekek jogainak következetes képviselője, a TASZ óvodai kirendeltségének vezetője vagy a jakobinus diktatúra szellemi előkészítője. A felvilágosodás legnagyszerűbb gondolkodóinak egyike, esetleg antiliberális kókler: a háromszáz éve született Jean-Jacques Rousseau, a radikális demokrata.

Csunderlik Péter-Pető Péter

„Az ember szabadnak születik és mégis mindenütt bilincsekben él. Sokan embertársaik urának hiszik magukat, bár még inkább szolgák, mint a többiek.”

Az 1712. június 28-án, azaz háromszáz éve született Jean-Jacques Rousseau, a francia felvilágosodás legnagyszerűbb gondolkodóinak egyike a Társadalmi szerződés című műve elején rögzítette e két mondatot.

És a filozófus Bill Pullman-hasonmás úgy járt az idézett résszel, mint Bibó István a „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni” sorral. Ezt idézi minden túlképzett politikus, aki fontos beszédeihez a citátum.hu-ról meríti a szellemi alapanyagot. Pedig speciel Bibót tényleg megforgathatnák néhányan, ha már végeztek az új Dan Brownnal, meg az angolok is kiestek az Eb-ről. Például ezért: „Semmi sem terméketlenebb, mint magunknak ez az érdekességekkel való felsallangozása, ez az elátkozott királyfi módjára való viselkedés, mely egyrészt a tehetetlenség önmagát ünneplő kibúvója, másrészt a régi, Nagy-Magyarországra méretezett magyar és úri felsőbbrendűségi tudatnak egy kósza maradványa.”

Ragozhatnánk még sokáig, de most a zeneimádó genfi órásmester fia a téma, nem pedig Bibó. Hősünkről bevezetésként talán elég annyi: nem sokat tudott Kerényi Imre életéről és munkásságáról. Amikor a király évjáradékot akart utalni neki a tranzakciós adó megkerülésével, elutasította. Független akart maradni.

Ésszel szeretni

Rousseau amúgy is unikum kortársai körében. Ez sem jelent keveset, tekintve, hogy akkoriban Voltaire-rel, Montesquieu-vel, Diderot-val, meg D'Alembert-rel lehetett szürcsölni a kadarkát a Margit-szigeten, s nem Junior és Grúz közül kellett kitűnni az FTC védelmében.

Rousseau főként azzal vétette észre magát az ész kultuszát ünneplő miliőben, hogy az érzelmek fontosságát is hangsúlyozta: úgy képviselte a modernitást, hogy folyton kritizálta. Ha porondon lett volna akkoriban a romantika, akkor romantikus lett volna. Vissza természethez! - hirdette, de soha nem mondta, „Templom a természet” - írta később Charles Baudelaire, aki akkora zseni volt, hogy okkal gyanakodunk: valamijét el kellett adnia az Ördögnek, ami akkor még nem a kereskedelmi televíziózást jelentette.

Rousseau a haladásban veszteséget is látott, mint például az elidegenedést, pedig akkor még nem Jean-Paul Sartre lőtte neki Twitteren az üzeneteket, meg a gumigyárban sem nyomott le egy négyműszakos hónapot.

Zene füleinknek

Amúgy előbb zeneszerzőként vált ismertté. Falusi jós című operettje/vígoperája hetekig vezette a jegyeladási listákat, mint a Madách négyrugós tikettekkel terhelt premierjei. A király ekkoriban akart neki járadékot adni, de nem kért belőle, mert féltette a függetlenségét, inkább kottákat másolt, hogy megéljen. Ezzel a hozzáállással lassan csajozna be a hajógyári szigeten. Elvei voltak. De nem olyanok, hogy utálta a külföldieket.

Mindenesetre volt ideje kopírozni a hangjegyeket, csupán 38 évesen futott be: a dijoni akadémia pályázatán győzött az Értekezés a tudományokról és a művészetekről című dolgozattal. Jellemző, hogy az induláshoz kellett Diderot biztatása is. Arról írt, hogy a civilizációval (értsd: a haladással, beleértve a teleshopot és a mindentvágó csodakést) hanyatlott az erkölcs, s szépen elveszítjük az ártatlanságunkat. Úgy konkludál: a civilizációs előrelépés ára a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése. A túlzott szükségletek rabjai az emberek, s ez vezet az önzéshez.

Nem csupán a javak birtoklásának igazságtalansága, de kora gyermekképe is idegesítette, mint fagyiárust, ha harmadszor kérnek pisztáciát. Megírta az Emil című nevelési regényét. Akadnak, akik e kötetet egyenesen gyermekjogi bibliának tartják, melyre bátran hivatkozhatott a TASZ a szolgabíró előtt. A pedagógia történetéből lényegében lehetetlen kihagyni: bár némi magyarbálinti dekadencia fellelhető filozófiájában, amennyiben úgy véli, a gyermeket élni kell megtanítani, meg kell szabadítani az előítéletektől, s segíteni a tapasztalatszerzésben. Még a romlott világ elől is eldugta volna a srácokat, valahova a Tüskevárba, a menstruáló kamaszlányoknak pedig megtiltotta, hogy elmenjenek az új Polanski-film castingjára.

Az a csöpp szépséghiba a történetben, hogy mind az öt gyermekét árvaházba adta, mintegy jelezve: a tündérmesék csupán a késő orbánizmusban oly gyakoriak. Pedig egyébként úgy vélte, a gyerekek nem mini felnőttek, hanem kis emberek, akiknek jogai vannak. Az ENSZ is lekésett néhánya száz évvel róla: a kölykök szabadon beszélhetnek, hihetnek, gyülekezhetnek. Ezt innen üzenjük minden négyéves Tibinek és Nórinak.

Máglyarakás

Ez a gondolat annyira nem volt népszerű, hogy az illetékesek menten elégették volna a kötetet. (Az utóbbi évszázadok hasonló jellegű akciói alapján bátran állíthatjuk: ez a biztos jele annak, hogy a kötetben felülreprezentált az értelem.) Egy parlamenti tanácsos büntető indítványt is benyújtott, miként Novák Elődök is szoktak protestálni Faludyk ellen. A helyzet menthetetlenné vált. Conti herceg, Rousseau haverja az okostelefonjáról üzent a Facebookon: „Az izgalom határtalan, a megtorlást nem lehet kivédeni. Az udvar követeli, a parlament akarja. Holnap reggel hét órakor írják alá az ön elleni elfogatási parancsot és azonnal le is tartóztatják.”

Szerencsére Rousseau nem várta meg a TEK-et, lelépett. Ahogyan a proletárdiktatúra idején írják: „Tizenöt év keserves bolyongásával és bujdosásával fizeti meg, hogy az új emberről, egy jobb társadalomról merészelt álmodozni.” A Fókuszban biztos bekevernék alá az Under the Bridge-et.

Egyenlőség = Igazság

És akkor az egyenlőség. Rousseau nem aprózta el a téma földolgozását, az Értekezés az emberek közötti egyenlőség eredetéről című munkát ennek az ügynek szentelte. Nem csoda: az ancien régime-et azért is gyűlölte oly szenvedélyesen, mert ordítóak voltak a vagyoni egyenlőtlenségek. Nem szólva arról, hogy a születésüknél fogva menő srácok lenézték az olyan felkapaszkodókat, mint az órás fia. Az sem okozott nekik önértékelési zavarokat, hogy a Spanyolországot ábrázoló vaktérképre a Bakonyt írták a földrajzdogában.

Akárhogy is, Rousseau képtelen volt elviselni az egalitarizmus eltűnését. Az Értekezésben ilyen kedves szavakkal emlékszik meg a magántulajdon megjelenéséről: „Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre talált, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat.”

Tehát ha tényleg az volt a kérdés, hogy SZDSZ vagy Mucsa, akkor aligha menetelt volna Kis Jánossal. Igaz, azt azért kimondja: a magántulajdon az állam bázisa, s éppen ezért szent és sérthetetlen. Nem mintha tetszett volna neki a rendszer, de úgy vélte, a polgári társadalom atomjaira hullik, ha valaki hozzányúl a magántulajdonhoz, az egyéneknek nem lesz közük többé egymáshoz, ha elveszítik e viszonyítási pontot, mert a polgárt a tulajdon teszi polgárrá. Selmeczi Gabriella majd péntek este elmagyarázza neki a Hír TV-ben, hogy téved.

De Rousseau radikális kispolgári demokrata volt, akinek minden alkalommal kihullott pár szál haja, amikor Lamborghini húzott el mellette az Andrássy úton. Az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében a progresszív adózást, kilencszáznyolcvan százalékot az óriás limókra, valamint a vagyonadó bevezetését jelöli meg. És általános nyomorúság közepette elfogadhatatlannak tartja a luxust.

Biztos valami amerikai alapítvány támogatta, de az egykulcsosról nem írt. Talán vitája van még az NGM elöljáróival. (Üzenet a Holdról: Cicciolina is politikai karrierre vágyott, miután megunta a lovakat.)

Republic: csillagok, csillagok

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy Rousseau valamiféle harmadikutas preblair lenne. Demokraták ma nem értik, az tuti.

A Harvard Law Review már 1917-ben (!) megírta: Rousseau a jakobinus despotizmus atyja, mintegy a diktatúra szellemi előkészítője. Tény: republikanizmusa nem nélkülözi a totalitárius elemeket. Hozzátesszük: mi az ellen is tiltakoztunk, hogy Törpapát mint a patriarchális társadalom emblémáját mutassák be kelet-ázsiai oknyomozó műsorokban.

Legnagyobb hatású műve a Társadalmi szerződés, amelyben megannyi fontos elvét bemutatja. Abból indult ki: ha a társadalom megegyezéseken alapszik, akkor alaptörvényei megváltoztathatók. Egyáltalán: ha már lemondunk egyéni szabadságunkról, s a társadalom törvényei alá vetjük magunkat, akkor a polgári szabadságot kapjuk cserébe, ne az elnyomott alávetettek mindennapjait. Ugyanis nem egy uralkodóért, hanem a közösségért mondunk le természetes jogainkról.

Ha pedig így, akkor azt javallja: csupán olyan törvényeknek engedelmeskedjünk, amelyet magunk, vagy képviselőink hoznak. Merthogy a hatalom a miénk. Mármint a népé. Ebben vallási fanatizmussal hitt, s így rajzolta meg a népszuverenitás kereteit. Odáig ment, hogy a kormányzók és a kormányzottak azonosak.

Ebből következik, hogy  a végrehajtó hatalom birtokosai nem a nép urai, hanem a szolgái. Ebből látszik az is, hogy Fidesz-tüntetéseken miért a Nyirő-összes a bestseller, s nem a Társadalmi szerződés.

Egyebekben úgy véli, ha az egyéni érdek ellenkezik a közösség érdekével, akkor  a közös nyer. Ez a klasszikus „polgári” konfliktus. A bourgeois (értsd: burzsoá) mint törekvő haver és citoyen mint társadalmi részvevő konfliktusa. A magánember és az állampolgár meccse.

Ideál: nem örülök az egykulcsos adónak, ha nekem egy kilóval több a fizum, de cserébe mások éhen halnak. Egyszerűen, mert ez a közösség lényege: plusz egy hét Baliért nem küldök másokat penészes kenyérre.

Nyugi, Rousseau szerint attól sem frankó minden, ha a citoyen nyerő szériában van: igazi demokrácia úgysem létezik. Olyan csak ott lehetne, ahol az állam kicsi, az erkölcsök egyszerűek, vagyoni és rangbeli egyenlőség uralkodik. Márpedig ezt legföljebb pöttöm faluban vagy a legóvárosokban lehet megvalósítani.

A képviselők sem használnak a rendszernek. Amúgy is inkább delegáltak, megbízottak, de nem képviselők. Nincs mit képviselniük: a nép tudja, mit akar, ők csak közvetítenek.

Ma fölfoghatatlannak tetsző antipluralizmusa éppen abból következik: az általános akaratot szentnek és tévedhetetlennek gondolta. Ezért vélte úgy, semmiféle egyéb érdekek képviseletére nincs szükség. A többség jól dönt – ebből indult ki, mert még nem látta diadalt aratni Mészáros János Eleket a Művész himnuszával.

Innen azért nem könnyű levezetni, hogy Rousseau diktatúrát szeretett volna. Még ha a kisebbségi érdekek és vélemények megjelenítésének tagadása szépen hozzá is járult minden vészkorszak tündökléséhez. Inkább arról van szó: ezek a gondolatai – Montesquieu hatalommegosztási tételével ellentétben - nem állták ki a történelem smsszavazással és lenini demokratikus centralizmussal fellépő próbáját.

Érdemes azért egy-egy passzust idézni, ami kevésbé ismert, mint tesszük azt, Alekosz feleségkereső-showjának szereplői: „Azt mondják, hogy az önkényuralkodó biztosítja alattvalói számára a társadalmi békét; lehet, de mit nyernek vele, ha a kielégíthetetlen becsvágya által előidézett háborúk, a telhetetlen mohósága, ha minisztereinek kényuralma több szenvedést okoz, mint amennyit a belviszályok teremtenének?”

És konklúziónak megteszi: „Lemondani a szabadságról azt jelenti, hogy lemondunk emberi voltunkról, emberi jogainkról, sőt kötelességeinkről is. Aki mindenről lemond, az nem kívánhat semmiféle kárpótlást.”

Hiába e tiszteletreméltó mondatok, a liberális demokrácia hívei nem Rousseau-ból építkeznek, de aligha értik pontosan őt azok, akik totalitárius gondolkodóként ábrázolják, mert sokkal inkább romantikus radikális egalitarista. Lehet, hogy volt olyan, amikor a fegyvertelen Che Guevarával álmodott. (Egyébiránt a Rousseau-elemzés lényegében kimeríthetetlen téma. Az 1789-es forradalom vezetőire gyakorolt hatása, republikanizmusa éppen úgy terítéken van ma is, mint pedagógia-elveinek elemzése vagy a Vallomások című monumentális alkotásának analízise.)

Robespierre legendája

Tény, a jakobinusok Rousseau-ban hittek, s az ő gondolataiból vezették le legitimitásukat.

Persze a felvilágosodás klasszis gondolkodója ezt már nem élte meg: 1778 július 2-án halt meg. Az ermenonvillei park tavának kis szigetén temették el: „S e szigetnek egy szögében, mint egy Rousseau Ermenonvillében, ember és polgár leszek”, írta Csokonai, mikor belátta, hogy őt már nem fogják díjazni a Viva Cometen.

Rousseau holtteste a Pantheonban nyugszik. Ha ma regisztrálna az Iwiw-en, talán azt írná a magamról rubrikába: „Egyetlen embernek sincs természetes hatalma a hozzá hasonlók felett.”

Átnéztük a lábjegyzeteket is, sehol nem rögzítette, hogy a balkáni Supermanek, Batmanek, Simicska Lajosok kivételek lennének.