Niccolo Machiavelli, akit már a XVI. században minden erkölcstelenség és aljasság forrásának tartottak, pedig még le sem forgatták a Keresztapát. Amúgy semmi mást nem tett, csupán az álszenteskedés, a legnépszerűbb hobbi (még a műlegyes horgászatot is veri) gyakorlása helyett leírta, miről szól a politika. Ha ma élne, verekedne érte Obama meg Merkel, mert megelőzte korát vagy 400 évvel. Könnyesre is  röhögte volna magát Rogán Tónin meg a Magyar Vizsláján.

Csunderlik Péter-Pető Péter

Lényegében minden főszerepben is föltűnő magyar politikust elláttak a rendszerváltás után a machiavellista jelzővel, merthogy az érintetteknél a cél szentesíti az eszközt, továbbá hazudnak a hatalomért, bármit feláldoznak plusz három nap bársonyszékért, meg egy kaviáros búrkiflikkel szépen ellátott fogadásért. Na de ez kábé olyan, mintha Bill Clinton politikájáról csak a szopatás relativizálása című szakpolitikai bravúr ugrana be.

Mert Niccolo Machiavelli, aki 1469-ben született, s 1527-ben halt meg, a legzseniálisabb politikaimarketing-szakértő volt az elmúlt fél évezredben. Fizetünk egy TESCO-vodkát annak, aki mond jobbat, de kérjük, hogy legalább kegyeleti okokból ne keverjük ide Ron Werbert és Habony Árpádot, ahogyan a májkrémet se a milánói makaróniba.

Szóval a derék firenzei A fejedelem című műve miatt vált közellenségé: az angol Reginald Pole bíboros például minden erkölcstelenség és aljasság forrásának tartotta már a XVI. században. (Ezt a könyvet csak „az emberi faj ellensége” írhatta..) Nevezték őt a Sátán megtestesülésének és Dévényi Tibornak, mi több, még a felvilágosult Nagy Frigyes porosz király is írt egy Antimachiavelli című értekezést, függelékben kitérve az Elvis-imitátorokra. Az egészen természetes, hogy az egyház indexre tette, nem is időznénk itt, mert amiben parányi értelem is fölbukkan, az már tiltott a klérusnál, ezért nem használtak a Második Vatikáni Zsinatig intelligens mosóport.

A firenzei nyilván sokaknál kiütötte a biztosítékot, mivel leírta az igazságot, azaz nem művelte az álszentséget, ami máig a legnépszerűbb hobbi. Utóbbi uralkodása miatt nem lehet például azt mondani sznob vacsorán, hogy tök részeg voltam tegnap, meg veszekedtem apámmal, továbbá félrekúrtam, azért dobtak ki.

Mivel sokáig nem sikerült megérteni, hogy Machiavelli a szokásos szarrágás helyett kristálytiszta logikával lenyomta, mit kell tennie egy fejedelemnek a csúcson maradáshoz, így az erkölcsi nihilizmus elvének megtestesítőjeként tekintettek rá. Tőle származtatják azt az okos gondolatot is, hogy a cél szentesíti az eszközt. Pedig nem ő találta ki. Hanem például az az ősember, aki nem ült le a mamuttal tárgyalni földarabolásának részleteiről, hanem ácsolt valami furfangos, aljas csapdát, amibe a gyanútlan nagyvad belesétált, és hosszabbítsuk meg az időegyenest legalább odáig, míg a talján Materazzi kiállíttatja Zinedine Zidane-t.

Miért követik a naccerű miniszterelnökök?

Nagyon is érdekes azonban, hogy miként vált Macchiavelli a politikai marketing atyjává a demokráciákban működő szakemberek körében. Az ugyanis nem kérdés, hogy a mű olvasásakor (amint az néhány bekezdés múlva olvashatják), a mindenkori politikai vezetésre ismerünk. Ennek részint az az oka, hogy a jól fizetett, alkalmanként ukrán kurvák seggéről kéz használata nélkül szalonnás Fornettit zabáló politikai tanácsadók – olykor tudtukon kívül - fölütik A fejedelmet, s abból szemezgetve oltják a főnököt, hogy mit és hogyan kellene úgymond keretezni, meg eladni, továbbá kommunikálni.

Arról az apróságról feledkeznek csak meg: Machiavelli egy fejedelemnek adott kézikönyvet. Nem demokratáknak üzent, még ha a lényeg nem is sokban különbözik. A firenzei a tartós rendet kereste, s ennek fönntartásához a monarchiát és a köztársaságot tartotta alkalmasnak. Csakhogy véleménye szerint nem lehet mindenhol köztársaság.

„Ahol tehát nagy egyenlőség uralkodik, ott alapítsunk köztársaságot, ahol ellenben nagy egyenlőtlenség uralkodik, ott monarchiát kell alapítani, különben olyasmit hozunk létre, ami nem megfelelő és rövid életű lesz” – írta.

Nyilván a kora orbánizmus teoretikusainak A fejedelem tetszett meg, ezért döntöttek úgy, hogy a förtelmes társadalmi különbségeket (lásd Tarnazsadánytól a II. kerületig) tovább súlyosbítják, így rászabadítják a közösségre Hoffmann Rózsát, meg a Twin Peaksből az egykulcsos Matolcsy-törpét, ami eddig annyi hasznot hajtott, mint a szelektív hullagyűjtés a magyar futball fejlődésének. Tán addig növelnék a differenciákat, amíg a monarchia feltétele elő nem áll. (Mielőtt a  kommentek Clint Eastwoodjai tüzelni kezdenének: nem hiszünk abban, hogy Orbán Viktor királlyá akarja koronáztatni magát a felcsúti centerpálya füvén, még ha hosszú távon minimum érdekes kísérletnek is tartanánk I. Gáspár megjelenését az európai erőtérben.)

Tehát ha a kitűnő magyar tanácsadók Machiavelli köztársasági véleményét kutatják, akkor a Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről című művet üssék föl, mert abban találják a vonatkozó részeket.

Amúgy tévedés azt hinni, hogy csak a hasára ütött, aztán prédikált: dolgozott Firenze város belpolitikai tanácsának titkáraként, azaz látott politikust eleget, még ha Szijjártó vagy Zagyva képviselő, esetleg Török szóvivő tudna is újdonságot mutatni neki annyit, mint casiós szintipop a zeneművészetnek.

Mindent a hatalomért

Nyilván meglepő volt, hogy kiindulópontja némiképp különbözik Arisztotelészétől, aki szerint az erényes élet szükségképpen boldogsághoz vezet. A görög nyilván valami fővárosi elitgimiben tölthette ideje nagy részét, esetleg egy pébépalackban, mert ezt a konklúziót azért nem árnyalta túl.

Machiavelli nem gondolta így, miként azt sem, hogy a becsületes politika szükségképpen győzelemhez vezet. Ezért kimondta, amit mindenki tudott: volt mersze realistának lenni. Elég szkeptikus volt ahhoz, hogy ne kelljen neki a süket dumát nyomni nyilvánosan, hogy aztán a consiliere csöndben azt javasolja a górénak: vegye ki a tampont a szájából és hazudja szét a kampányt. Ezt a hozzáállását prímán meg is indokolta: „Az értőknek kívánván hasznos dolgot írni, helyesebbnek ítélem a dolog valódi igazságának kifürkészését ahelyett, hogy megelégednénk a róla alkotott elképzeléssel. Sokan képzelnek el olyan köztársaságokat vagy egyeduralmakat, amelyek a valóságban soha nem voltak, és amilyenekről nem is tudunk.”

Pedig akadnak néhányan az elmútnyócév történészei, továbbá aktuálisan az unortodoxia úgynevezett értelmisége körében, akik szeretnek hódolni a fentebb részletezett hobbinak: őket kérjük, ne olvassanak tovább, mert vegzálni fogjuk vak szerelmüket, milyet utoljára tizenhárom és fél évesen éreztünk, amikor Erika Eleniak félmeztelen tűnt fel az Úszó erődben.

Tehát Machiavelli tanácsadóként azt mondja: a fejedelem álljon szóba mindenkivel, de bánjon el brutálisan riválisaival szemben. Merthogy a politikai lényege a hatalom megszerzése és megtartásának technikája. A jó szándék nem számít, sőt olykor árt is, ha hiányoznak a cél eléréséhez szükséges eszközök. Itt az idő talán roncsolt a szövegen, mert például a Simicska Kft. működése átrajzolhatná ezt a posztját.

Azt már nem befolyásolná, amely szerint az új hatalomnak kegyetlennek kell lennie. (Azt nem írja, hogy annyira, hogy Némethnéből fejlesztési minisztert készít.)  Miként Vergilius is mondta már: Res dura et regni novitas me talia cogunt / Maliri, et late fines custode tueri. (Mostoha helyzetem, az késztet így cselekedni, s uralmam kezdeti volta, hogy őrökkel védessem a partot.)

Van miniszterelnök, aki kritika nélkül elfogadta a királyoknak osztott tanácsot: biztonságosabb, ha tartanak tőle, mint ha szeretik, ha a kettő közül az egyiknek már hiányoznia kell. „Az emberekről ugyanis általában elmondhatjuk, hogy hálátlanok, ingatagok, színlelők;  a veszélytől visszarettennek, harácsolásra hajlamosak; ha adakozó vagy velük, lábad elé vetik magukat, életüket és vérüket kínálják, amikor nincs rá szükség, mint már fentebb mondottam, de mihelyt szorult helyzetbe kerülsz, fellázadnak ellened.”

Antropógiai kiindulópontja tehát nem Teréz anya, meg Gandhi, de hát nem is lehet elvárni tőle, ha egyszer már látott a Híradóban Vígh András-riportot az irapuatói győzelemről. Utóbbi elkészültének oka egyébként a félelem, amit „a büntetéstől való rettegés tart fenn”.

A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről aligha mondható el, hogy nem tanulta meg a leckét, mint Tomika, ha anya összeöntős pudingot ígér cserébe. Ezt már sejtette Machiavelli is, mert rögzítette: „Napjainkban mégis azt tapasztaljuk, hogy a szószegő uralkodók vittek véghez a nagy dolgokat, kik az emberek eszén kifogtak.” (Gyurcsány: szószegés megvolt, eszén kifogás nem jött össze. Pedig az államháztartási hiány eltitkolása még az elmúlt húsz év három legjobban kivitelezett kormányzati akciói közé tartozott.)

Kommunikációs tanácsokat is ad, nem kap érte havi 5 miskát, mint a század végén nem kevesen: „Amikor mások látják vagy hallják, legyen csupa könyörületesség, csupa becsületesség, csupa feddhetetlenség, csupa emberség, csupa vallásosság.  Az emberek inkább hisznek a szemüknek, mint a tapasztalatuknak.” Mi a szemünknek se nagyon hiszünk, mikor Navracsics Tibort látjuk a jogalkotás kabaréjában bohócjelmezben kánkánozni, de a közvélemény-kutatási adatok szerint velünk van a baj. Eppur si mouve.

Amorális, ezért zseni

A fejedelemben kétségkívül amorális tanácsok vannak, akár a Bravo Girl sminkrovatában. Ám nem Machiavelli hitvallását olvassuk, hanem tanácsait. Márpedig ilyen őszintén, következetesen se előtte, se azóta nem írta le senki, miként kell nyerni, majd újra nyerni. Gianpietro Mazzoleni, a legmenőbb politikai kommunikációs tankönyvek egyikének szerzője, aki majdnem akkora guru, mint Sacchi a tolódásos védekezésben, tőle idéz a marketingfejezetben: „Semmi másért nem becsülik úgy az uralkodót, mintha nagy vállalkozásba kezd, és nagyszerű példát mutat. És a fejedelem mindenek fölött azt hitesse el minden cselekedetével, hogy nagy és kiváló személyiség. Ezen túlmenően az év megfelelő szakaszában ünnepségekkel és látványosságokkal gyönyörködtesse a népet.”

Az olasz tudós hozzáfűzi, ma is ez a politikai marketing alapja: ennek a két elemnek a kommunikációs eszközökkel megfűszerezett finom keveréke. Az imázs és a látványosság. Ahogy a tusfürdővel se a folyószappant kell eladni, hanem az életérzést.

Ez szüli a kolbásztöltő Orbán Viktort, meg az Igazából szerelemből lopott jelenetben táncikáló Gyurcsány Ferencet. Azt már mindenki leszarja, hogy Machiavellinek mi a véleménye erről, s egy rohadt garast se utalnak neki azok közül, akik neki köszönhetően unortodoxiázhatnak egy országgal.

Kár, hogy nem tudja, mi lett A fejedelemből. Mert beszart volna a röhögéstől, ha látja Rogán Tónit magyarázkodni a Magyar Vizsla miatt.