Vádat emeltek a Pécsen késelő egykori bokszoló ellen

Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki késsel megszúrt két embert tavaly júniusban egy pécsi szórakozóhely előtt. Négy társát csoportosan elkövetett garázdasággal vádolják - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t.
A közleményben azt írták: a vád szerint a férfi egy pécsi belvárosi szórakozóhely előtt minden előzmény nélkül bottal megütött egy járókelőt. Ezt egy másik ember szóvá tette, ezért az elsőrendű vádlott négy társával rátámadt: többször megütötték, majd miután a földre került, többször megrúgták.

A bántalmazást egy időre abbahagyták, de hamarosan hárman ismét megjelentek és rugdosni kezdték korábbi áldozatukat. Ezután a férfi a földön fekvő sértettnek korábban segítséget nyújtó emberre is rátámadt, és a bántalmazásba két társa is bekapcsolódott.

Az elsőrendű vádlott késsel négyszer szúrt az először bántalmazott férfi hátába, majd a segítségére siető embert hasba szúrta.
A két férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az egyiknél maradandó fogyatékosság alakult ki. Mindkettőjük életét a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg - olvasható a közleményben.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy a késelő az elkövetés idején 17 éves volt.

Ahogy azt annak idején mi is megírtuk, Ú.M. a szemtínúk szerint erősen ittas volt. A fiatalember egy 90-kilogrammos súlycsoportban versenyző egykori bokszoló, aki már egy ideje nem jelent meg az edzéseken. 

A rendőrség még aznap délután beazonosította és előállította az elkövetőt, aki gyanúsítotti kihallgatásán azt állította, halálfélelem lett úrrá rajta és önvédelemből szúrt. Bicskáját egy közeli virágágyásban találták meg a helyszínelők.

A közeli biztonsági kamerák felvételeinek elemzéséből azonban kiderült, hogy a támadásnak nem volt előzménye, a fiatalok egyszerűen csak belekötöttek a többiekbe.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.