A pécsi bokszoló állítja, félelemből szúrt négyszer

Kihallgatása során azt állította, halálfélelme volt és önvédelemből késelt az a 17 éves bokszoló fiú, aki társaival együtt három embert bántalmazott június 27-én éjjel, Pécs belvárosában – írja a Zsaru Magazin.

A késelés egy Bajcsy-Zsilinszky utcai kávézó parkolójába történt, a rendőrséget 2 óra 45 perckor riasztották. A kiérkező zsaruk a helyszínen három sérültet találtak, ketten életveszélyesen megsérültek, a harmadik embert könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

Az előzményekről a tanúk egyöntetűen azt állították, hat férfi kötözködött a szórakozóhely előtt dohányzó, beszélgető fiatalokkal. Beszóltak nekik: „Mit nézel? Kaphatsz egyet, ha akarsz valamit!"

Aki visszaszólt, az pórul járt. A biztonsági kamera felvételein is látszik, hogy a helyi P. Attila (20), C. József (22) két 16 éves és két 17 éves társával rátámadt egy, a magatartásukat kifogásoló 23 éves férfira. A banda tagjai a férfit leütötték, majd mikor már a földön hevert, körbeállták és megrugdosták. Az egyik támadó, egy 17 éves fiú, akiről kiderült, hogy küzdősportoló, bicskát vett elő és négyszer hátba szúrta a földön fekvő embert.

Ekkor akart közbeavatkozni egy 24 éves orvostanhallgató, aki a napokban vette volna át diplomáját. Odalépett a társasághoz és felszólította a bandát, hogy hagyják békén a földön fekvő férfit. Válaszul a 17 éves fiú hasba szúrta.

Ezt látva lépett oda egy 26 éves férfi, aki segíteni akart az áldozatokon, mire úgy megverték, hogy elveszítette az eszméletét. A kórházban kiderült, hogy ő könnyebb fejsérülésekkel megúszta.

A rendőrség még aznap délutánra beazonosította a késelőt, és megtudták, hogy versenyszerűen bokszol. Az edzőjével is beszéltek. A fiút nem találták otthon, de a nap folyamán egyszer csak megjelent a rendőrségen azzal, hogy: „Hallottam, kerestek.”

Kihallgatásán azzal védekezett, ők nem akartak bántani senkit, őket támadták meg, csak védekeztek. Azt mondta, halálfélelme volt, azért szúrt, mert azt hitte, meg akarják ölni. Bicskáját egy közeli virágágyásban találták meg a helyszínelők. A többiek vallomásából kiderült, előző estétől Pécs belvárosában több szórakozóhelyen is italoztak.

A tanúkihallgatások és a biztonsági kamera felvételei azonban a sértettek elmondását támasztották alá. Szó sem volt arról, hogy ők hárman kötöttek bele a bandába.

A 17 éves késelő ellen emberölési kísérlet miatt indult eljárás, társait csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítják. A hat gyanúsítottból négyen letartóztatásba kerültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.