Bokszoló késelt hajnalban Pécsen

A Dunántúli Napló értesülései szerint késelés történt Pécsen az éjszakai órákban. Hárman sérültek meg, ketten életveszélyes állapotban vannak.

A lap információi szerint egy 17 éves fiú pécsi fiú szombat hajnalban egy embert hasba, egy másikat pedig hátba szúrt a város egyik népszerű szórakozóhelye előtt, a Rákóczi úton. Az egyik áldozatba az elkövető tízszer mártotta meg a kését. A harmadik sérültet a fiú – aki a Dunántúli Napló tudomása szerint bokszol – úgy leütötte, hogy beverte a fejét az járdaszegélybe.

A késelő nem volt egyedül, három társát vele együtt azonosította es elfogta a rendőrség.

Mint közölték, háromnegyed három körül egy hatfős társaság szóváltásba keveredett két férfival a szórakozóhely előtt. A veszekedés tettlegességig fajult, verekedés alakult ki, majd a nagyobb társaság egyik tagja kést rántott és megszúrta a két férfit. A harmadik sérült nem tartozott a társasághoz, ő segíteni akart, ezért ütötték le. A két megkéselt férfi életveszélyes állapotban van, a harmadik bántalmazottat fejsérüléssel vitték kórházba.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a 17 éves Ú. M.-mel szemben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. A hatfős banda két tagját még keresik.

A megyei hírportál úgy tudja, Ú. M. bokszoló volt, de egy ideje már nem jelent meg az edzéseken. A 90-kilogrammos súlycsoportban versenyző fiúért a barátai aggódtak, mivel úgy látták, rossz társaságba keveredett. Korábban tisztelettudó gyerek volt és az ismerősök nem értik, miért élt vissza testi fölényével, hisz még csak nem is önvédelemről volt szó.

A szemtanúk szerint a fiú ittas állapotban volt és nagyon "begőzölt".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.