Obama a Fehér Házba hívja, sokan viszont támadják a texasi tizenévest

Ahmed Mohamed otthagyja a gimnáziumot, ahol a múlt héten került bajba egy saját készítésű óra miatt, amelyet az egyik tanár bombának vélt. A nyilvánosság sem tud napirendre térni az eset felett, az összeesküvés-elméletek gyártói és a technikai szakértők is ráharaptak a témára.
A fiú édesapja, a szaúdi származású Mohamed El-Hasszan Mohamed elmondta, hogy szeretne egy kis szünetet adni a fiának, bár több iskola is jelezte, hogy szívesen felvenné. A család valamennyi gyerekét kivették a gimnáziumból, ahol Ahmedet bombakészítéssel gyanúsították – írja a BBC.

A tizennégy éves fiú a texasi Irving gimnáziumában okozott riadalmat az angolórán, ahol a tanár robbanószerkezetnek hitte a diák saját kezűleg barkácsolt óráját. Ahmedet megbilincselve vezette el négy rendőr. A rendőrség és az iskola igazgatója vezette kihallgatáson pedig gyanúsnak találták, hogy nem tudott „részletesebb magyarázattal szolgálni”, mire szeretné használni az órát.

Az eset pillanatok alatt bejárta a sajtót, és számos támogatót szerzett az elektronikai szerkezetek és a szerelés iránt érdeklődő fiúnak. Barack Obama meghívja a Fehér Házba, egy közös csillagászati rendezvényre a NASA űrhajósaival és más fiatalokkal. A Facebook-alapító Mark Zuckerberg is kiállt mellette: „Ha valakiben megvan a tudás és az elszántság, hogy valami jót építsen, az tapsot érdemel, nem letartóztatást”. Ahmedről már Wikipédia-szócikk is született. 

Sokan viszont szkeptikusak a szerkezettel és a gyerek képességeivel kapcsolatban. Egyesek egyenesen azt állítják, hogy Ahmed és az apja az egészet előre kitervelte. Richard Dawkins evolúciós biológus Twitterén osztotta meg kétségeit. A kutató  vitatta, hogy a rendőrségi fényképeken látható tárgy valóban egy óra, és hogy azt tényleg a gyerek szerelte össze, illetve találta fel. Utóbbihoz szerinte sok kész elemet használt.

Dawkins elképzelése szerint az egészet fiú és az apja tervelte ki, hogy a gyereket letartóztassák, ezzel is az iszlámmal szembeni előítéleteket bizonyítva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.