Álbróker Marcsika lánya tárgyalna a károsultakkal

Dobrai Krisztina, az ügyfeleit a Kun-Mediátor Kft. révén 10-20 milliárd forinttal becsapó Dobrai Sándorné lánya találkozna a károsultak képviselőivel, írja a Blikk.hu.
„Kedves Ismerőseim! A hétvégén újra Haza megyünk Karcagra, ha úgy gondoljátok, hogy szeretnétek feltenni kérdéseket nekünk, akkor két emberrel, akit ti felhatalmaztok szívesen beszélgetünk és válaszolunk a kialakult botrányos helyzetről." - ezt az üzenetet tett közzé a Facebookon a köddé vált Bróker Marcsika egyik lánya, aki luxuskörülmények között ment férjhez Miamiban. Marcsika lányai egyébként a botrány kirobbanása után elköltöztek Karcagról.

Az egyik karcagi károsult a Blikknek elmondta, Krisztina felajánlotta, hogy beszélne a károsultak képviselőivel, de hogy ez milyen formában valósul meg, még nem tudni. A helyiek szerint Dobraiék újra akarják nyitni a Múzeumkert Rendezvényközpontban található Bonanza éttermet. Dobraiék állítólag már beszéltek volt alkalmazottaikkal arról, hogy ha megnyitnák az éttermet, akkor ismét dolgoznának-e nekik. Egy korábbi hír szerint a lányok menteni próbálták a vagyont, és megkezdték az étterem berendezéseinek kiárusítását, amit pár nappal később felfüggesztettek.

A károsultak egyik ügyvédje szerint nem lenne jó vége, ha újra kinyitnák az éttermet. A helyet ugyanis pár éve újították fel százmilliókért, amelyben valószínűleg benne volt a károsultak pénze is. Séllei Ilona szerint egyébként Dobraiék azért szeretnék újra megnyitni a helyet, mert azt csak lízingelik, és fizetniük kell a havi törlesztőket, hogy a futamidő végén az ő tulajdonukba kerüljön a komplexum.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.