Kirúgta a BBC Jeremy Clarksont

Nem újítja meg a BBC a műsorvezető szerződését – közölte a brit tévétársaság szerdán.

Hiába vitték tankkal Clarkson rajongói azt az egymillió aláírást a brit tévétársaság londoni központjába, amelyeket azért gyűjtöttek, hogy a cég helyezze vissza a műsorvezetőt a Top Gear című autós show műsorvezetői székébe, a BBC bejelentette, nem hosszabbítják meg a szerződését.

Lord Tony Hall, a BBC vezérigazgatója elmondta, nem volt könnyű döntés, és tisztában vannak vele, hogy megosztja amjd az embereket, de „[Clarkson] átlépett egy határt, ő maga pedig „nem hunyhat szemet a felett”, ami történt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Clarkson – aki 2002 óta vezette a világ számos országában vetített Top Gear című autós műsort – egy elmérgesedett vita végén orrba vágta Oisin Tymont, a Top Gear egyik producerét.

A BBC belső vizsgálatot indított, mely során kiderült, hogy néhány percnyi szóváltást követően Clarkson megütötte Tymont, aki maga ment el egy kórházba az incidens után. A műsorvezetőt a történtek után felfüggesztették, aki amúgy is „próbaidőn” volt, miután végső figyelmeztetést kapott a tévécsatornától botrányos viselkedése miatt.

Korántsem ez az első botránya: tavaly az Eeny, Meeny, Miny, Moe nevű angol mondóka soraiba rejtve tett a feketékre vonatkozó, rasszista megjegyzést, és egy ázsiai férfit is sértő szavakkal illetett a burmai különkiadásban.

2014 októberében Argentína elhagyására kényszerült az autós magazin stábja, miután egy olyan veterán Porschét teszteltek, amelynek H982FKL volt a rendszáma, amely az argentinok szerint a Nagy-Britannia győzelmével végződött, 1982-es, véres brit–argentin falklandi háborúra utalt.

Hall szerdán azt mondta: „Én mindig is nagy rajongója voltam a munkásságának és a Top Gearnek”, és megjegyezte, hogy mindez semmit sem von le abból, amit Clarkson tett a BBC-ért.

Sajtóértesülések szerint a Top Gear nem szűnik meg, más ugrik majd be Clarkson helyére. Arról, hogy James May és Richard Hammond maradnak-e harmadik társuk távozása után is, egyelőre nem tudni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.