Kikerülhet az előzetesből Lagzi Lajcsi

Egy héten belül kiderülhet, hogy családja körében tölti-e a karácsonyi ünnepeket Galambos Lajos, akit áram-, gáz- és vízlopással is gyanúsítanak. A hatóságok napokon belül dönthetnek az előzetes letartóztatás megszüntetéséről vagy fenntartásáról.

Berényi András, Lagzi Lajcsi egyik ügyvédje lapunknak azt ­mondta, ügyfelénél nem áll fenn a bűnismétlés, a tanúk befolyásolásának és a bizonyítékok megsemmisítésének lehetősége, ezért az előzetes letartóztatás 90 napos meghosszabbí­tása szerinte nem volt indokolt.

Galambos Lajost, feleségét, valamint Cs. Csabát azzal gyanúsítják, hogy a mérőórát megkerülve használta a közműszolgáltatásokat a zenész mocsai birtokán és a tatai apartmanparkban, majd megvesztegette az ellenőröket. A sajtóban terjedő híreket, miszerint a lakóparkban lekapcsolták a gázszolgáltatást, lapunk kérdésére az ügyvéd és az egyik lakástulajdonos is cáfolta.

Lagzi Lajcsi feleségével, 2013-ban
Mediaworks

Az ügyvéd szerint a hatóságok ebben az ügyben nem használhatták volna fel azokat a telefonle­hallgatás során szerzett hangfelvételeket, amelyeket Cs. Csabával szemben egy másik ügy nyomozása során rögzítettek. – Az E.ON munkatársai nem látnak el közfeladatot, ezért nem lehet közfeladatot ellátó személy megvesztegetésével meg­gyanúsítani ügyfelemet – magyarázta Berényi, aki többek között erre a tényre alapozva támadta meg az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról szóló bírósági döntést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.