Gyerekekre is célzott a gyilkos örömapa

„Célozni próbált az itt lévő három kisgyerekre, köztük az enyémre is, de addigra őket kimentették a többiek” – mesélte Emanuel Donjon, aki véget vetett az örömapa családi mészárlásának egy vajdasági esküvőn.

Mint arról korábban beszámoltunk S. Rade fia esküvője után a szerb–magyar határhoz közel eső Martonoson megölte menyét, a lány szüleit, saját feleségét és az ő szüleit is. Az örömapa állítólag ellenezte fia esküvőjét, mert „nem tetszett neki a menyasszony”.

Az ötvenöt éves férfi ámokfutásának az egyik francia rokon vetett véget. Donjon egy székkel ütötte le az örömapát, melynek következtében nyakát törte és meghalt.

„Amikor a férfi belépett a házba, azonnal elkezdett lövöldözni” – mondta Donjon. A Blikk a Srbija Danas című szerb lapra hivatkozva azt írja, hogy az apa végzett három áldozatával, ezután pedig a francia vendég feleségét is megsebesítette. Rade szerint a férfi célozni próbált az ott lévő három kisgyerekre, köztük az ő gyermekére is. A gyerekeket végül időben sikerült kimenekíteni.

„Nem tudtam mást csinálni, ez a férfi meg akarta ölni a feleségemet és a gyerekemet is” – jegyzi meg a francia férfi, aki most azért izgul, hogy felesége minél hamarabb felépüljön. A nőt a szerb kórházban ápolják, a vállát érte egy golyó.

A szerb rendőrség kihallgatta a francia férfit, és úgy tűnik, önvédelemből ölte meg az őrjöngő örömapát, mellyel ráadásul megmentette a háznál tartózkodó többi személy életét.

Mindeközben a Blikk azt is megemlíti, hogy a szerb rendőrség a történtek után leváltotta a magyarkanizsai és a zentai rendőrkapitányság két parancsnokát, mert kiderült, hogy az esettel kapcsolatban több szabálytalanságot követtek el. Az örömapát ugyanis korábban többször feljelentették, a rendőrök azonban semmit nem tettek ellene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.