Robert Brown pilóta, miután brutális módon meggyilkolta a feleségét még 2010-ben, másnap végezni akart magával is. Annak érdekében, hogy tettével felhívja magára a figyelmet, úgy tervezte: az utasokkal teli Boeing 747-es repülőgépével szándékosan lezuhan, és az utasokat és a személyzetet is a halálba viszi magával, ahogyan ezt Andreas Lubitz is tette múlt kedden. Az, hogy ez mégsem történt meg, nem a társaságon múlt.

Mint később a tárgyalásán elmondta, nem akart egy újabb férj lenni, aki miután megölte a feleségét, magával is végez, aztán többé senki nem foglalkozik vele. „Arra gondoltam, hogyha bemegyek dolgozni, összetörhetek egy repülőgépet, vagy elrepülhetek Lagosig és ott zuhanok le. Így akartam vallomást tenni" – magyarázta Brown a tárgyaláson, hogy mi járt a fejében a gyilkosság másnapján.

Robert Brown az utolsó pillanatban gondolta meg magát, és beteget jelentett, így egy másik pilóta vitte el a menetrend szerinti gépet Nigériába. A gyilkost még aznap letartóztatták, majd bíróság elé állították, és 26 év börtönbüntetésre ítélték.

Miután Johanna, a meggyilkolt feleség családja értesült arról, hogy Andreas Lubitz, a Germanwings pilótája március 24-én szándékosan repülőgép-katasztrófát idézett elő a francia Alpokban, s ezzel saját magán kívül további 149 embert ölt meg, alig akarták elhinni, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett azok után, amit ők éltek át.

Johanna édesanyja, Diana Parkes a Daily Telegraphnak azt mondta, most már tényleg le kellene vonni a tanulságokat és tenni valami annak megelőzése érdekében, hogy a labilis lelkiállapotú pilóták ne áldozhassák fel utasaik életét a magukéval együtt.

Robert Brown a bíróság előtt vallotta be, hogy miután gyilkolt, már másnap repülhetett volna, hogy végezzen egy repülőgépnyi emberrel, ám a British Airways soha, semmilyen módon nem nyilatkozott arról, hogy az esetből levonták a tanulságokat – magyarázta az asszony a lapnak.

Hetti Barkworth-Nanton, Johanna legjobb barátnője a Brown és Lubitz közti dermesztő hasonlóságokról beszélt: „Amikor megláttam a képet a futó Lubitzról, végigfutott a hideg a hátamon. Brown is versenyszerűen futott, sőt, mind a ketten a társaságukért futottak."

A hasonlóságok azonban itt még nem érnek véget: „Egyikőjüknek sem szabadott volna repülni és kockáztatni az utasaik életét. Mindkét esetben voltak dolgok, amikre a légitársaságoknak fel kellett volna figyelnie. A figyelmeztető jelek ott voltak."

A nő szerint a 12 havonta esedékes orvosi vizsgálat nem elég, hisz Brown 2009 decemberében esett át ilyenen utoljára, a következő év októberében pedig megölte a feleségét. Az orvosi vizsgálat után ugyanis a férfi összeroppant, idegeit teljesen felőrölte magánéleti válsága, és erről a munkatársai is tudhattak.

Hetti Barkworth-Nanton, aki létrehozott egy Johanna nevével fémjelzett gyermek- és családvédelmi alapítványt, úgy látja, a probléma az, hogy bár a kollégák sokszor jól látják, ha valakivel baj van, de nem mernek jelentést tenni, mert ha az illetőt felfüggesztik, akkor miattuk veszítheti el a megélhetését.

„Ha egy pilóta betegszabadságra megy, elesik a nagyvonalú juttatásoktól, ami olyan, mintha azért büntetnék, mert bevallja, hogy problémái vannak" – mutat rá Barkworth-Nanton, aki szerint az utasszállító gépek pilótáit kényszeríteni kellene arra, hogy a stresszbetegségekről szóló orvosi diagnózisokról informálják a munkaadóikat.

„Robert azt állította a bíróságon, hogy Jo meggyilkolása előtt egy hónappal altatókat kapott az orvosától. Ha ez igaz, akkor erről a BA nyilvánvalóan nem tudott" – folytatta az asszony, és hozzátette: „Robert szörnyű bűncselekményt követett el, amikor elvette Johanna életét, de nagyobb katasztrófa is történhetett volna. Én és Jo családja úgy érezzük, hogy a légitársaságok semmit nem tanultak az esetből."