Megrongálták a királyné vagináját

Az indiai származású brit művész, Anish Kapoor alkotására antiszemita feliratot festettek.

A Marie Antoinette egykori palotája előtt található 60 méteres alkotást – amely a Mocskos Sarok nevet viseli – júniusban sárga festékkel öntötte le valaki. Akkor a szobrot lemosták, most azonban az indiai származású művész azt mondta, nem fogja eltávolítani a graffitit, mert fel akarja hívni a figyelmet vele a társadalomban jelen lévő intoleranciára. A szoborra a következőket írták: 

„A királyné feláldozva, kétszer inzultálva. A második erőszak a francia nemzet tette a deviáns zsidó aktivisták ellen”

„A szobor most már hordozni fogja az újabb támadás sebeit” – mondta Anish, aki hozzátette, hogy a Mocskos Sarok a gyűlölet hegeit viseli, mely emlékeztetni fog a fájdalmas történetére. Az alkotó feltett szándéka, hogy a művészet diadalmaskodjon az intolerancia helyett.

 

 

BBC emlékeztet, hogy a június 9-én Versailles-ban kiállított alkotás hatalmas felháborodást váltott ki, mivel Kapoor korábban azt mondta, alkotása a „királyné vaginájának” hatalomra kerülését jelképezi. A gigantikus acéltölcsér közvetlenül a versailles-i kastélyra néz. Néhányan azt tartották sértőnek, hogy a királyné vaginája megnevezés nyilvánvalóan Marie Antoinette-re utal, mások önmagában azon borultak ki, hogy egy óriásvagina bukkan fel a kastély kertjében.

A mostani graffitis rongálást Francois Hollande francia elnök antiszemita vandalizmusnak nevezte, míg Manuel Valls miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a rongálókat szigorúan meg fogják büntetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.