Süvölt a lángcsóva és pukkan a lufi

A természettudományos tárgyakat sok gyerek tanulhatatlannak, unalmasnak minősíti. Nem meglepő, hiszen szemléltetés nélkül ezek gyakran igen száraz anyagok. A kísérletek sokkal színesebbé, érdekesebbé teszik az órákat és nem utolsó sorban a tanulásban is rengeteget segít, ha az ember a saját szemével is láthatja az elméletben tanultakat.
Ezt szem előtt tartva indította el a Bayer Hungária Kft Making Science Make Sense (MSMS) Tudáspont oktatási programját, amely idén csatlakozik A Fény Nemzetközi Éve 2015 eseménysorozathoz is.

Itt van például a fényre pukkanó lufi, melyet a rendezvény megnyitóján egy műegyetemi hallgató mutatott be Kroó Norbert akadémikus segédkezésével. Egy asztalon öt fekete lufi sorakozott, velük szemben pedig egy lézer. Amint a kis zöld pont megjelent a léggömbök felszínén, azok hangos durranások kíséretében semmisültek meg. A bemutatót tartó Szarvas Kata elmondta, hogy a léggömbök végzetét a sötét szín által elnyelt hőenergia okozta, amit a lézer igen kis pontba fókuszálva bocsátott ki magából, így elég volt ahhoz, hogy a lufi vékony anyagán sérülést okozzon. A kísérlet lényege a szemet érő lézerfény negatív hatásának szemléltetése. Ugyanez a folyamat megy végbe a retinán is ami akár súlyos károkat (retinaégést, retinavérzést) is okozhat.

Az MSMS Tudáspont célja felkelteni a gyermekek érdeklődését a természettudományok iránt. Tavaly az emberi test működése volt a középpontban. Húsz tudományos diák workshop indult, melyeken 500 tanuló vett részt tanáraikkal. Idén dupláznak: 2015. októbertől 2016. júniusig már 40 workshop indul a 10-14 év közötti osztályok és szakkörök részére, illetve a tanároknak külön interaktív foglalkozások kezdődnek. További újítás az utazó workshop. Azok a szaktanárok, akik az MSMS Tudásbázis kísérleteiből osztályukkal legalább egyet elvégeznek, dokumentálják és ezt elküldik a megadott e-mail címre, egy sorsoláson vehetnek részt és a nyertes általános iskolához házhoz megy a projekt.

Idén az interaktív foglalkozások fő témája a fény, a látás, a szem működése és funkciója, valamint a vizualitás lesz, hiszen a tanév programját A Fény Nemzetközi Éve inspirálta.

A bemutató záró kísérlete az emberi emésztést, pontosabban a táplálék elégetését szemléltette. Egy vegyészmérnök-hallgató vizes ballonba etanolt öntött és várt, hogy alkoholgőz képződjön. Az elsötétített teremben egy égő gyufát tartott a ballon szájához, ahol hirtelen kék és narancssárga lángok lobbantak fel miközben hangos süvöltés hallatszott.

Az MSMS Tudáspont Természettudományos és Egészségedukációs Oktatási Programjában ilyen és hasonlóan látványos kísérletek sorjáznak. A program szakmai védnökségét az MTA Természettudományi Kutatóközpontja látja el.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.