Így segítik a jövő magyar tudósainak tanárait

A világ 13 országa után Magyarországon is elindítja „Making Science Make Sense" elnevezésű oktatási programját a Bayer Hungária. A kezdeményezés célja, hogy interaktív és figyelemfelkeltő eszközökkel népszerűsítse a természettudományokat a 10–16 év közötti diákok körében, valamint hatékonyan támogassa a kémia- és biológiatanárok munkáját.
A program 1995-ben indult el Amerikában, itthon 2014 novemberében debütál a Csodák Palotájában. A hazai program három pillérre épül: a Csodák Palotájában kialakított MSMS Tudáspont ad helyet annak a jövő májusig tartó, összesen 15 részből álló workshop-sorozatnak, amelyben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szent-Györgyi Albert Szakkollégiumának önkéntes hallgatói tartanak előadásokat 10–16 esztendős diákok számára.

Az ingyenes workshopokra osztályok, iskolai szakkörök jelentkezését várják, akik a program weboldalán, a www.msms.hu-n regisztrálhatnak az alkalmakra. A workshopokon részt vevő középiskolások ugyancsak pályázhatnak a Bayer által felajánlott ösztöndíjas helyekre az MTA Természettudományi Kutatóközpont egyhetes nyári kutatótáborába, ahol fiatal szakemberek vezetésével mélyíthetik el természettudományos ismereteiket.

Ezen kívül a Csodák Palotájában egy állandó interaktív videoinstallációt is felépít a Bayer, amelyen a workshopok témáihoz kapcsolódó természettudományos kísérleteket nézhetnek meg a vendégek.

A 2014-es MSMS program előkészítésekor a Bayer kvalitatív kutatást készített a természettudományos tantárgyakat oktató általános és középiskolai pedagógusok között. A felmérés kiterjedt arra is, hogy melyek azok az alternatív módszerek, amelyek segítségével felkelthető, fenntartható és hosszabb távon is elmélyíthető a diákok érdeklődése a természettudományok iránt.

A pedagógusok szerint a biológia, a kémia és a természetismeret tantárgy oktatása egészen addig „hálás" feladat, amíg a téma és a rendelkezésre álló erőforrások lehetővé teszik a látványos szemléltető eszközök alkalmazását, illetve a kísérletek elvégzését. Attól kezdve viszont, hogy a tanulóknak elvont fogalmakat megfelelő szemléltetés nélkül kell megtanulniuk, lelkesedésük lanyhul, sőt többen teljes egészében „feladják" a tanulást.

A szaktanárok számos területen vezetnének be újításokat annak érdekében, hogy a természettudományos tantárgyakat vonzóbbakká tegyék az általános iskola felső tagozatosai számára, és hogy növeljék az oktatás hatékonyságát.

Reformjavaslataik közül a leghangsúlyosabb szerepet a gyakorlati, szemléltető oktatásnak szánnák – akár külsős vendégelőadók bevonásával, akár az iskola falain túlmutató érdekes projektfeladatokkal. Ugyancsak többen fogalmazták meg, hogy a tantárgyak befogadását segítené, ha kisebb csoportokban több gyakorlati feladatot, valódi kísérletet végezhetnének el a diákok.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.