Nem a fejméret számít az intelligenciában

A legfrissebb kutatási eredmények szerint nem számít az agy mérete az intelligenciában. A varjúfélék ugyanolyan ügyes problémamegoldók, mint a tekintélyesebb szürkeállománnyal rendelkező emberszabású majmok – írja a cnet.com.

Azt eddig is tudták az állatok viselkedésével foglalkozó tudósok, hogy a varjak és a hollók összetett feladványokat is meg tudnak oldani, tudnak eszközöket készíteni, és értik az ok-okozati összefüggéseket. Temetést tartanak társuknak, képesek felismerni az embereket, és kiközösítik azt a társukat, aki nem csapatjátékos.

A Royal Society Open Science-ben most publikált tanulmány szerint a szellemi képességeik a csimpánzokéhoz foghatóak. Ebből kifolyólag a fejük kicsi mérete nem használható intelligenciájuk mércéjeként. Az eredmények azt bizonyítják, hogy az agy szerkezete és a neuronok sűrűsége sokkal fontosabb tényező.

„Az abszolút agyméret nem árul el mindent” – áll Can Kabadayi, a svéd Lund egyetem kognitív tudományok doktori hallgatójának közleményében. „Azt tapasztaltuk, hogy a varjúfélék épp olyan jól teljesítenek, mint az emberszabású majmok, annak ellenére, hogy sokkal kisebb az agyuk.”

Dolmányos varjú
Wikipédia

2014-ben 36 állatfaj részvételével végeztek egy kísérletet arról, hogy milyen állatok képesek az ösztöneiket legyőzve, logikusan felmérve a helyzetet megoldani egy feladatot. Ételt helyeztek egy átlátszó műanyagcsőbe, amelynek mindkét vége nyitott volt. Az állatok ösztöne azt diktálta volna, hogy a lehető legrövidebb úton közelítsék meg a csemegét, az átlátszó falon át. A logikus döntés az volt, hogy valamelyik nyitott végén kiemeljék. A legjobban az emberszabású majmok teljesítettek a teszteken, azonban akkor nem szerepeltek varjúfélék a tesztalanyok között. 

Így Kabadayi velük is megismételte a kísérletet. Egy oxfordi és egy, a német Max Planck Intézetben dolgozó kollégája segítségével ugyanezt a feladatot adták hollóknak, varjaknak és csókáknak. 

A legjobbnak a hollók bizonyultak, akik minden esetben megtalálták az ételt, míg a csókák és varjak kicsit lassabbak voltak, és néha hibáztak is. Ezzel együtt a teljesítményük a gorillákéval és a bonobókéval egyezett meg.

Más kísérletek szerint a varjak gyorsabban oldanak meg ok-okozati összefüggésen alapuló feladatokat, mint a gyerekek.

„Még mindig rengeteg dolog van, amit fel kell fedeznünk és meg kell értenünk az agy mérete és a szellemi képességek kapcsolatában, ahogyan a madarak agyának szerkezetében is. Ez a tanulmány azonban egyértelműen bebizonyította, hogy a szárnyasok sem tyúkeszűek” – foglalta össze kutatását Kabadayi. 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.