Mátra méretű kisbolygó közelít a Földhöz

Legközelebb 241 év múlva láthatjuk ezt az aszteroidát.
Ma délután 1,2 millió kilométerre közelíti meg a Földet egy kisbolygó. A 2004 BL86 sorszámú aszteroida a Föld-Hold távolság 3,1-szeresének megfelelő távolságra húz el mellettünk, ami ugyan nem számít különleges közelségnek, de mivel viszonylag nagy méretű aszteroidáról van szó, kisebb távcsővel is megfigyelhető – feltéve, ha tudjuk, pontosan merre jár, és tiszta lesz az égbolt. (A kisbolygó mozgásáról készült animációt itt nézhetik meg.)
Ilyennek látta a NASA a 2004 BL86 kisbolygót tavaly
Ilyennek látta a NASA a 2004 BL86 kisbolygót tavaly
NASA/JPL-Caltech/GSSR.

A 2004 BL86 hétfőről keddre virradó éjszaka kerül földközelbe, a Föld középpontjához  hétfő délután, magyar idő szerint 17:20-kor lesz a legközelebb. A 2004-ben felfedezett, a Napot 1,84 év alatt megkerülő, legalább 500 méter, legfeljebb egy kilométer átmérőjű aszteroidát már kisebb távcsövekkel is megfigyelhetjük. 

A 2004 BL86 mostani földközelségéhez hasonló helyzetben legközelebb 241 év múlva lesz: 2256. januárjának végén.

Hétfő délutántól itt élőben követhetik az aszteroida közeledését:

Idén március 27-én egy másik, a maival összemérhető kisbolygó is a közelünkben vizitel, mintegy 4,5 millió kilométeres távolságban. – olvasható a csillagászat.hu szakportálon.

2027-ben egy sokkal izgalmasabb találkozás várható. Akkor a 800-1800 méteresre becsült 1999AN10 kódú aszteroida mindössze 390 ezer kilométerre suhan el. Ez a távolság a Föld-Hold távolságnak felel meg.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.