Ekkora kisbolygó még nem húzott el ilyen közel mellettünk

Semmit sem tudunk az aszteroidáról azon kívül, hogy 1,2 millió kilométerre közelíti meg a Földet, úgyhogy szolgálhat még meglepetésekkel. Ma pedig még két égitest húz el mellettünk – ezek kisebbek, viszont sokkal közelebb lesznek.

Fél kilométer átmérőjű aszteroida repül el jövő hétfőn a Föld mellett, de nem jelent veszélyt a bolygóra – közölte az amerikai űrkutatási hivatal. A NASA szerint a 2004 BL86 nevű aszteroida január 26-án 1,2 millió kilométerre közelíti meg a Földet, ez körülbelül háromszorosa a Föld-Hold távolságnak.

Eddig egyetlen hasonló méretű kisbolygó sem járt még ilyen közel a Földhöz. Egy kisebb azonban a minap jóval közelebb került. Egy évvel ezelőtt a 45 méter széles 2012 DA14 aszteroida körülbelül 27 800 kilométerre közelítette meg a Földet, ami szintén rekordnak számít az ilyen méretű kisbolygók esetében.

A jövő hétfőn erre robogó aszteroidát először 2004-ben észlelték Új-Mexikóból. Ezúttal is látni lehet majd erősebb távcsövekkel. A NASA Jet Propulsion Laboratory – az intézményt Kármán Tódor alapította és igazgatta 1938-44 között – munkatársa, Lance Benner szerint semmit sem tudunk erről az aszteroidáról, akár meglepetésekkel is szolgálhat az aszteroidák mozgásáról. Az aszteroida mozgását a NASA szakemberei modellezték, a randevúról animáció is készült.

Tumultus a Föld körül

A következő két hónapban nem kevesebb, mint nyolcvan aszteroida fog elhúzni a Föld közelében a NASA előrejelzése szerint. Ezek közül mindössze három "súrolja" bolygónkat, pontosabban 1 millió kilométernél közelebb fog elszáguldani mellettünk. Ebből kettő érdekes módon éppen ma, január 20-án esedékes: a 2015 BC jelzésű, 39-86 méter közötti átmérőjű aszteroida 614 ezer kilométerre közelíti meg bolygónkat, míg a 2015 BP valamivel messzebb, 691 ezer kilométeres távolságban halad el mellettünk, de ennek átmérője alig éri el a 14 métert.

Az említett 2004 BL86 kisbolygó kétszer ekkora távolságra húz el mellettünk január 26-án, átmérőjét 420 és 940 méter közé teszik a NASA tudósai.

A következő ilyen térfogatú aszteroida, az 1999A10 kódjelű égi vándor, 2027-ben látogat térségünkbe.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.