Dr. internet

A lexikonok szerepét legtöbbünk számára egy pár éve végképp az internet vette át, és nincs ez máshogy akkor sem, hogyha az egészségünkkel kapcsolatban merülnek fel kérdéseink. A világháló ma már azonban a puszta tényeknél jóval többel szolgálhat a gyógyulni vágyóknak.

Sajnos az e-egészségügy területén igencsak le vagyunk maradva a világ élmezőnyétől, egészséggel kapcsolatos honlapjaink leragadtak a web 1.0 korszakában, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne egy-két igen hasznos közöttük. Vegyük például az Egészségügyi Minisztérium által létrehozott Dr. Infót, mely az e-egészségügyi fejlesztések első lépcsője volt, és - az is maradt. Ettől még a honlap sokrétű, és nem utolsósorban megbízható információt szolgáltat a betegségekről, gyógyszerekről, rendelők, gyógyszertárak elérhetőségeiről, és még sok egyébről. A Dr. Info projekt része egy információs telefonszám is, azoknak akik nem boldogulnak még az internettel. Hasznos link az oldalon a labtestonline.hu, mely a laikus számára teljességgel értelmezhetetlen laboratóriumi leletek megértésében segít.

Konyhakész információból akad még bőven az interneten, számos egészségügyi magazin oldalán keresgélhetünk a különböző témájú összeállítások között, nem egy oldalon betegséglexikont is találhatunk. Ezekkel az oldalakkal az a probléma, hogy nem tudnak személyre szabott segítséget nyújtani, és gyakran az orvosi szakzsargon is nehezíti az egyszeri beteg boldogulását. Van már példa közösségépítő honlapokra is, ahol a fórumozók egymással beszélhetik meg nyavalyáikat, itt viszont az orvosi szakértelem hiányzik a képletből. Érdekes kezdeményezés a betegszoba.hu, ahol a felhasználók megoszthatják másokkal kórtörténeteiket, itt jó eséllyel hasznos tippeket is olvashatunk, habár senki sem garantálja, hogy mindegyik működik: a létráról való zuhanás közben történő imádkozás például nem biztos, hogy mindenkinek be fog majd válni.

Az interneten való tájékozódás érdekes módon egy jó öreg szenvedélyünket is modernizálta: a hipochondriát. Legújabb típusát cyberchondriának keresztelték, ezzel kapcsolatban nemrég épp a Microsoft készített egy felmérést, amiből kiderült, hogy mivel sokan csak a keresőben felugró első pár találat alapján diagnosztizálják magukat, hajlamosak túlértékelni a tüneteiket okozó betegségeket. Így jut el a migrénes beteg a CT-vizsgálatra, mert a neten végképp meggyőzte magát arról, hogy agytumora van. A Microsoft ezért egy megbízhatóbb egészségügyi adatbázist szeretne kialakítani, hogy az aggódó felhasználókat segítse.

Úgy tűnik azonban, hogy az e-egészségügy egyik leghatásosabb alkalmazásához nincs is szükség arra, hogy tartsuk a lépést a világháló fejlődésével, mert az eszköz az internet elindulása óta a kezünkben van, és ez az e-mail. A kínos tüneteket észlelőknek megváltás az anonim módon szakembernek elküldhető üzenet, köztudott, hogy nagyon sokan azért nem fordulnak orvoshoz mert szégyellik a problémáikat.

Nehogy azt higgyük, hogy csak az urológusnál történt látogatást restelljük, különösen hazánkban a pszichológus a legnagyobb mumus. Az általános vélekedés miatt - miszerint a pszichológusra a bolondoknak van szüksége - az alkoholizmussal vagy depresszióval küzdő betegek sem mernek szakemberhez fordulni. Számukra is óriási segítség az, hogy anélkül, hogy bárkinek is bevallanák, segítséget kérhetnek pszichológusoktól. Sokan ingyen, vagy jelképes összegért vállalják azt, hogy tanácsot adnak, némi google-ozás után jó pár ilyen e-mail címet, honlapot találhatunk. Persze egy rövid levél alapján nem lehet kezelést folytatni, de nem is ez a cél, hanem hogy a beteg megtudja ki segíthet neki, és hogyan. Egyébként már az is, hogy egy beteg megfogalmazza a problémáit, elindíthatja a gyógyuláshoz vezető úton.

Az Egyesült Államokban kifejlesztett e-terápiákban az internet által nyújtott összes lehetőséget kiaknázzák: a páciens egy virtuális közösség részévé válik, emellett e-maileket válthat szakemberekkel, de a honlapok segítségével azt is lemérheti, hogyan halad a gyógyulás útján. E-terápiával gyógyítanak már személyiségzavarokat, depressziót, de például a cigarettáról való leszokásban is tudnak segíteni. A Breathe program készítői szerint online terápiájukon a dohányzásról annyian - a résztvevők 38 százaléka - szoktak le, mint az egy hagyományos csoportterápián megszokott.

Az is talál segítséget, aki nem mer szakemberhez fordulni
Az is talál segítséget, aki nem mer szakemberhez fordulni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.