Kivágták a beépült HIV-et

Első ízben sikerült teljesen eltávolítani a megfertőzött sejtek örökítő anyagába beépült, s ezzel „szinte láthatatlanná vált” AIDS-et okozó HIV vírust egy genetikai mechanizmus segítségével.

A Temple University School of Medicine kutatói Kamel Khalili vezetésével egy roppant ötletes és ügyes megoldással kivágták a HIV-vel fertőzött részt a sejtek genomjából.

Az USA Tudományos Akadémiája lapja, a Proceedings of the National Academy of Sciences által egy hete leközölt eredmények szerint a kutatók egy Cas9 nevű nukleázt és egy gRNS-t tartalmazó keveréket adtak laboratóriumi körülmények között a fertőzött sejtekhez, ami „megkereste” a HIV-örökítő anyagát tartalmazó szakaszt és kivágta a többi közül.

A sejt saját helyreállító mechanizmusa ezután „befoltozta” a lyukakat a DNS-en, ami ettől kezdve HIV-mentessé vált.

A módszert többféle sejten is sikeresen alkalmazták, többek között T-lymphocytákon, ami a HIV egyik legfőbb célsejtje a vérben. A roppant egyszerűnek tűnő megoldás a kutatók szerint még nem áll készen a klinikai alkalmazásra, ám ha sikerül, akkor ezzel lényegében egy régóta keresett terápiás védőoltás állna elő.

Ezzel végleg vírusmentessé lehetne tenni a fertőzötteket, akik jelenleg életük végéig egy gyógyszerkoktéllal tudják csak a vérükben lévő vírusszintet olyan alacsonyan tartani, hogy megelőzzék a halálos betegség kialakulását.

A kutatók most olyan technológián dolgoznak, ami lehetővé teszi az élő szervezetben is minden sejthez eljuttatni a keveréket, hogy minden egyes HIV-gént sikerüljön kivágni a betegekből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.