Feltárták a világ legrégebbi gyilkossági ügyét

Közel félmillió évvel ezelőtt egy ősünket meggyilkolták. Valaki két brutális ütést mért a fejére, betörte áldozata koponyáját, ami a halálát okozta.

 Az élettelen testet egy közös temetkezési helyre vonszolta, majd a 14 méter mély gödörbe vetette. 430 ezer éven át rejtve maradt, hogy ez a lény nem természetes halállal hunyt el. A PLoSOne folyóiratban tudósok egy csoportja most tárta fel a legősibb ismertté vált bűneset részleteit.

 

A koponya 27 másik egyén maradványai között került elő. Nagyon keveset tudunk az áldozatról – nem tudni, hogy nő volt, vagy férfi, hogy milyen életmódot folytatott –, de az biztos, hogy ő volt a világ első gyilkosságának áldozata, melyre fény derült. Az Észak-Spanyolországban előkerült koponya ötven darabra esett szét az idők folyamán. A csontok összeillesztése után derült ki, hogy a bal szem felett, a homlokon két lyuk található.

Lehetséges, hogy ősünk esés vagy vadászat során sérült meg, de a kutatók sokkal valószínűbbnek tartják, hogy egy másik társa vágta fejbe. A törésen nem látni a gyógyulás jeleit, tehát a szemtől szembe támadó csapása halálos volt. Véletlennek sem nevezhető a dolog, hiszen kétszer véletlenül ritkán sújt valaki ugyanoda. Az esetről beszámoló Washington Post szerint ez a legrégebbi bizonyíték emberek közötti halálos erőszakra. „A gyilkosság régóta jellemzi az emberiséget” – véli a cikk társszerzője, Rolf Quam, a Binghamton Egyetem munkatársa. A másik szerző, Nohemi Sala szerint még Sherlock Holmes sem tudná kideríteni, hogy mi vezetett a gyilkossághoz.

Az áldozat a Homo heidelbergensis egyik képviselője volt – a 700-200 ezer évvel ezelőtt élt heidelbergi embert tartják sokan a Neander-völgyi ember és a modern ember közös ősének. Ez a lény vadászott először nagy testű állatokra és ugyancsak elsőként épített magának menedéket. És elképzelhető, hogy a heidelbergi ember törődött először halottaival, hiszen 28 csontváz nem kerülhetett véletlenül egy helyre. Talán nemcsak az első gyilkosok, hanem az első tudatos gyászolók is közülük kerültek ki. 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.