A Föld Óráján is keresni akarnak a szolgáltatók

A hazai áramszolgáltatók is csatlakozzanak a világ legnagyobb klímavédelmi akciójához, a Föld Órájához azzal, hogy a települések ingyen kapcsolhassák ki az épületek díszkivilágítását az akció idejére - kéri a WWF.

Az elmúlt napokban ugyanis több település jelezte a WWF-nek, hogy csatlakozásuknak az a gátja, hogy a regionális áramszolgáltató pénzt kér a világítás kikapcsolásáért. Főként a kisebb települések számára gond, hogy nem tudják vállalni a világítások szüneteltetésével kapcsolatos költségeket.

A WWF világméretű kezdeményezése a Föld Órája akció, melynek célja a globális felmelegedés elleni összefogás hangsúlyozása. Magánszemélyek, települések, vállalatok egyaránt bizonyíthatják elkötelezettségüket a fenntartható fejlődés mellett, azzal, hogy a március 28-án este 20.30-tól 1 órára lekapcsolják a világítást. A kezdeményezés 3 éve egyetlen városból, Sydneyből indult, idén már a világ több mint 1000 városában közel egymilliárd ember fog részt venni. A csatlakozott települések számát tekintve hazánk már most is a legjobb 20 között szerepel, és az áramszolgáltatók hozzájárulásával lényegesen jobb helyezés is elérhető.

A WWF Magyarország ezért arra kéri a hazai áramszolgáltatókat, hogy csatlakozzanak minden idők legnagyobb klímavédelmi kezdeményezéséhez azzal, hogy ingyen lehetővé teszik a városok és falvak számára a díszkivilágítások lekapcsolását a Föld Órájára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.