Keresik a Prezi utódait

Ötletrohamot remél egyetemistáktól és végzett diplomásoktól hazánk híres nonprofit innovációs inkubátorháza, a Magyar Telekom által 2007-ben alapított Kitchen Budapest, bennfenteseknek Kibu.

Az olyan világsikert elért startup cégeket szárnyára bocsátott szerveződés, mint a Prezi, most új programokkal jelentkezik. Talent nevű új kezdeményezésükre 3-5 fős, zömmel huszonéves fiatalokból álló csapatok jelentkezését várják január 19-ig. A remélhetően számos, technológiai vagy dizájnötletet röviden, legfeljebb 300 szóban és 500 szavas csapatbemutatással és költségvetéssel kiegészített ütemtervvel kell a jelentkezőknek prezentálniuk. Amennyiben ezt a zsűri értékeli, február elejétől féléves, fejenként 80 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak, s a Kibuban elkezdhetik az egyetemi élethez is illeszkedő módon (késő este és hétvégén) zajló közös munkát. Ezalatt az ötletek koncepcióvá, majd prototípussá érlelődhetnek, hogy a fél év letelte után a Kibu Talent címmel jutalmazott legjobbak a Start up programban folytathassák pályafutásukat a piaci megmérettetés felé. A Kibu honlapon és különféle nemzetközi innovációs hálózatokon angolul is meghirdetett felhívásra nemcsak magyarok jelentkezését várják, s mivel a külföldiek szállását és utazását is állják, remélik, így már piacképes az ajánlatuk, mondta Winkler Zsolt ügyvezető, aki hangsúlyozta, a különleges innovációs „játszótérbe” kerülő egyetemisták az ösztöndíj mellett egyéb finanszírozást és tudást kapnak ötleteikhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.