Magyarok nyertek amerikai hadiversenyt
A verseny célkitűzése egyébként az volt, hogy szoftverrádiós eszközökre (ezeknél a rádióknál a jelfeldolgozás digitális úton történik) olyan eljárásokat dolgozzanak ki a csapatok, amivel egy adott frekvenciasávban több adatot tudnak átvinni, mint az ellenfelek.
Az alapötlet az volt, hogy a résztvevők olyan rádiós technológiákat dolgozzanak ki, amellyel különféle zavaró körülmények között is megbízhatóan továbbítják az adatokat – tájékoztatta lapunkat a nyertes csapatot erősítő Horváth Péter, a Műegyetem széles sávú hírközlés és villamosságtan tanszék docense, aki jelenleg vendégkutató a Vanderbilten. Ezt a területet egyébként manapság intenzíven kutatják, például a digitális átállás során felszabaduló frekvenciák lehetséges felhasználása kapcsán. A jövőkép pedig az, hogy a rádiós eszköz maga mérje fel környezetét, majd találjon szabad frekvenciát, kihasználatlan időt akár két analóg tévécsatorna között. Nyilván a DARPA-t a katonai vonatkozások érdeklik, például, hogy miként lehet az ellenséges zavarás ellenére megbízható rádió-összeköttetéseket fenntartani. Vagy éppen katasztrófahelyzetben (földrengés vagy árvíz esetén, illetve amikor a mobilhálózatok összeomlanak) miként lehet gyorsan, tervezés nélkül rádióhálózatokat felépíteni úgy, hogy a különböző rendszerek egymásnak minél kisebb zavart okozzanak és megbízhatóan működjenek.
A DARPA megmérettetésén indult ISIS (Institute for Software Integrated Systems), a Vanderbilt Egyetem (Nashville, Tennessee) egyik intézete „véletlenül” elég sok magyart alkalmaz. A tizenöt éve alakult intézetet ugyanis Sztipánovits János professzor (az MTA külső tagja) igazgatja, aki 1983 óta a Vanderbilt Egyetem munkatársa. Az utóbbi években a kutatóhely jelentősen megnőtt, most már több mint 130 ember dolgozik itt. Ebből 16 magyar, az egyetemi tanártól a doktoranduszig minden lehetséges pozícióban. A versenyre nevező csapat vezetője Völgyesi Péter volt, tagja két vezető kutató (Maróti Miklós, a Szegedi Egyetem matematikus docense –aki a végleges rendszer fő értelmi szerzője és elsődleges megvalósítója is volt – és Horváth Péter), valamint két doktorandusz hallgató, Szilvási Sándor és Babják Benjámin.
A versenyen a csapatoknak egymást kellett legyőzniük. Az nyert, aki több adatot tudott átvinni két pont között annak ellenére, hogy az ellenfél is ugyanabban az 5 MHz-es frekvenciaszeletben adott – és zavarta a másik adását. Ezt a versenyszámot nyerték meg a vanderbiltesek. A másik versenyszám az együttműködő mód volt, amikor három csapat használta ugyanazt az 5 MHz-es frekvenciát, és minél inkább együtt kellett tudniuk élni egymással, annak ellenére, hogy előzetesen senki nem tudhatta, hogy a többi csapat milyen stratégiát használ – ebben a számban a vanderbiltesek harmadikak lettek. A két győztes 25 ezer dollárt kapott, a jövő márciusi újabb versenyen már ötvenezer dollár a tét, amit megfejel az a lehetőség, hogy a DARPA a győztes csapatoktól megveszi az általuk kidolgozott eljárásokat.
A DARPA versenyeit nagyon komolyan kell venni, mert minden, amivel ez az ügynökség foglalkozik, az amerikai véderő fokozását szolgálja. Néhány példa a DARPA programjaira: tavaly decemberben a Hvg.hu írt arról a vezeték nélküli kommunikációs technológiáról, mely 100 gigabitnyi adatot képes másodpercenként akár 200 kilométer távolságba sugározni. A programmal az az amerikai hadsereg célja, hogy a katonai műveleteket olyan hálózattal támogassák, mely ötszázszor gyorsabb a seregben jelenleg használt vezeték nélküli módszernél. Egy éve jelentették be, hogy az Innovega cég (a DARPA megbízásából) olyan speciális kontaktlencséket és szemüvegeket fejleszt, amelyekre rávetíthetik a harctéri információkat. (A jelenleg használatban lévő rendszerben a sisakra vagy egy fejpántra szerelve viselhető egy apró információs képernyő.) Idén áprilisban pedig a DARPA megbízásából és az amerikai védelmi minisztérium finanszírozásával fejlesztett PETMAN robotot mutatták be, amely nemcsak emberszerű külsővel dicsekedhet, de akár izzadni is képes.
