Külföldön vág, de nekünk fáj
Magyar innovációs sikeren ámul a világ, csak éppen nem tud róla: a nemzetközi tudományos sajtóban vezető hír lett a magyar ötletből Magyarországon kifejlesztett, onkokésnek nevezett műtéti és diagnosztikai eszközről a Science Translational Medicine-ben megjelent publikáció – csak éppen az maradt ki a híradások zöméből, hogy a fejlesztés Magyarországhoz kötődik.
Az intelligens sebészkés lapunkban részletesen nyomon követett fejlődéstörténete ugyanakkor előrevetítette ezt a kimenetelt: 2011. márciusi, Külföldre megy a magyar onkokés? című cikkünkben Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem akkori rektora úgy fogalmazott, hogy a társadalmi környezet nem kedvez az innovációs tervek megvalósításának (többek között azért sem, mert a kormány zárolta az Innovációs Alap pénzeit, és leállította a kifizetéseket, így az onkokésprojekt is várólistára került egy százmilliós, már megnyert támogatással kapcsolatban). Az a kutató pedig, aki végigvitte az innovációt az ötlettől a használatra kész eszközig, már akkor jelezte: kicsi az esélye, hogy az onkokésből itthon lesz termék.
A szóban forgó, akkor még a Semmelweis Egyetemen dolgozó tudós jóslata mára valósággá vált: az eszközből a világsajtó híreiben iKnife, Takáts Zoltánból pedig az Imperial College kutatója lett (ez az az intézmény, amely az itthoni finanszírozás elapadása után továbbvitte a fejlesztést, a feltalálóval együtt). Tulassay (aki ma már nem rektor – Schmitt Pál diplomabotránya kapcsán mondott le a posztjáról) ezúttal nem kívánt az ügyről nyilatkozni, és nem volt túl bőbeszédű az intézmény jelenlegi vezetése sem: érdeklődésünkre azt közölték, hogy az egyetem gratulál korábbi kutatójának az onkokés nemzetközi sikeréhez, és egyben a sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Magyarországon nem állt rendelkezésre elegendő forrás az eszköz világhódító karrierjének elindításához.
A SOTE egyébként joggal büszke, és nem ok nélkül szomorú: a fejlesztéshez szükséges alapkutatás a Semmelweis Egyetemen zajlott (ott végezték például az állatkísérleteket daganatos kutyák közreműködésével) egy kutatóegyetemi projekt keretében, majd a technológiát a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikáján, illetve a Debreceni Egyetem Sebészeti Intézetében tesztelték. Magyarországon került sor a „tanító” fázisra is: részben ennek során készült el az a szótárnak nevezett adatbázis, amely tartalmazza az egészséges, illetve a daganatos sejtek tömeg-spektrometriás jellemzőit – a szótár segítségével tudja az eszköz egyértelműen eldönteni (méghozzá valós időben, műtét közben), hogy rákos szövettel találkozik-e.
Az iKnife elvi jelentőségét az adja, hogy rengeteg műtétet, illetve fölösleges vágást megspórol. A daganatok műtéti terápiáiban jellemzőek a műtét–szövettan–műtét ciklusok: az orvos gyakran nem tudja pontosan, hogy amit kivágott, az daganat-e, és sikerült-e eltávolítani az összes beteg szövetet (emiatt gyakran többet vágnak ki a kelleténél). Az onkokés viszont folyamatosan tudósítja a sebészt, így a beavatkozást és a vérveszteséget is a minimálisan szükséges határok közé lehet szorítani.
A történet most azért vált világhírré, mert az iKnife eljutott a tömeggyártást megelőző fázisba, és túl van a humántesztek kritikus tömegén: három kórházban több mint 80 műtétnél, különféle daganattípusoknál próbálták ki sikeresen. A fejlesztés pénzigényére jellemző, hogy a most használt – egyelőre még kísérleti – készüléket mintegy 300 ezer dollárból (70 millió forintból) építették meg. A befektetés ugyanakkor várhatóan gyorsan megtérül, mivel biztató eredmények nyomán akár már három év múlva kereskedelmi forgalomba kerülhet. A Reutersnek nyilatkozva Emma King, a tesztekben részt vevő angliai Southampton Hospital vezető sebésze megvalósult innovációnak és az egyik legígéretesebb, a sebészet számos területén alkalmazható új eszköznek nevezte az iKnife-ot, és a végül brit közreműködéssel elért eredményt Lord Howe egészségügyi miniszter is üdvözölte.
