Egy fontos dolog az emberré válásban
Régészeti bizonyítékokból már eddig is tudható volt, hogy mintegy kétmillió éve a vadászat hirtelen nagyobb teret kapott távoli eleink életében, ezt most a kutatók a nagy erejű dobás képességének kialakulásával magyarázzák – írja a BBC a Nature-ben most megjelent publikációra hivatkozva.
A nagy erővel történő dobás képessége kizárólag az ember sajátja. Jóval erősebben és pontosabban tudunk dobni, mint például legközelebbi élő rokonaink, a csimpánzok.
Ahhoz, hogy az anatómiai változást pontosan fel tudják mérni, a Harvard kutatói baseballjátékosok dobását vették videóra, majd a test dobásmechanizmusát vizsgálták. Kiderült, hogy amint a kar megemelkedik és hátrahúzódik, a váll úgy működik, mint egy csúzli. A vállban lévő szalagok és inak megnyúlnak, és tárolják az energiát, ami az előredobáshoz szükséges. Amikor ez az energia felszabadul, a leggyorsabb mozgást hozza létre, amit emberi test produkálni képes. Neil Roach, a George Washington Egyetem munkatársa, kutatásvezető a BBC-nek elmondta, a nagy erejű dobáshoz szükséges anatómiai változások a vállban a korai embernél mentek végbe kétmillió évvel ezelőtt, és ezek sokkal hatékonyabb vadásszá tették ősünket.
„A vadászat alkalmankénti ragadozóvá tette az embert, és siker esetén több és kalóriadúsabb, zsírosabb élelemhez juttatta. Ez a táplálkozásváltozás földrengésszerű fejlődést eredményezett őseinknél, megnövekedett testméretük és agytérfogatuk, több és erősebb gyermekük született, és jutott energiájuk társadalmi struktúrák szervezésére is. A munkamegosztás kezdetei valamikor ekkorra tehetők, voltak, akik ügyesen vadásztak és mások, akik gyűjtögettek. Megnyíltak őseink számára olyan területek is, amelyek korábban vegetációjuk miatt fajunk számára nem voltak előnyösek"– mondta el Roach a BBC munkatársának, de kihangsúlyozta, egyelőre a vadászat megjelenéséről és az abból kifejlődő viselkedésformákról kifejtett elméletükben még sok a feltételezés, amely további vizsgálatokat igényel.
A kutatásban részt vevő Daniel Lieberman, a Harvard Egyetem munkatársa a BBC-nek elmondta, számára a kutatás során a legnagyobb meglepetést az a felismerés okozta, hogy a dobáshoz szükséges energia fele a vállban tárolt rugalmas energiából származik. És ez nyilvánvalóan nem az evolúció afféle mellékterméke, ez tisztán alkalmazkodás. Olyan anatómiai változáson estünk át, amely lehetővé tette számunkra, hogy pontosabban és nagyobb erővel dobjunk.
Lieberman szerint a vadvilágban, ahol más fajoknak, gepárdnak, oroszlánnak stb. a vadászathoz karmaik, erős izomzatuk alakult ki, addig az ember az evolúciós kihívásra zseniális válasszal, a dobás képességének kifejlesztésével válaszolt.
Következő lépésként megvizsgálják, miként használta ezt a képességét az ember, mivel a régészeti feljegyzésekben egyelőre nem találni nyomát kétmillió éves fegyvereknek. Mint Lieberman professzor a Harvard Gazette munkatársának elmondta, az eddig ismert legrégebbi lándzsahegyek mintegy 500 000 évesek, ami azt jelentheti, hogy az ember 1,5 millió éven át hegyes fadarabokat hajított. De ahhoz, hogy hatásosan lehessen használni a dobóerőt, megfelelő – nehéz és hegyes – tárgy is kellett.
