A jelenleg a Yale Egyetemen őrzött, 234 lapból álló kéziratban – amely egykori tulajdonosáról, egy Voynich nevű könyvkereskedőről kapta a nevét –összefüggő szöveg látható, rengeteg színezett képpel illusztrálva. A rajzokon nehezen azonosítható növények, zodiákusjegyek, kozmikus jelképek, valamint zöld vízben meztelenül fürdőző hölgyek ismerhetők fel. Ahogy arról lapunkban is beszámoltunk, az utóbbi képeket különös, olykor az emberi érrendszerre emlékeztető csőrendszer kapcsolja egymáshoz. A kézirat szövege gyakran indaként veszi körül ezeket a különleges képeket – egyébként abban sincs megegyezés, hogy mi került hamarabb a lapokra: a szöveg vagy a rajzok?

A szöveg látszólag szavakra és mondatokra oszlik, ám aránytalanul kevés az egy- és kétbetűs szó, amely pedig minden napjainkban beszélt nyelvre jellemző. A jelek közül néhány latin betűre emlékeztet, de csak emlékeztet. Semmilyen ismert nyelv betűjéhez sem hasonlít egyik sem. Az is egyértelmű, hogy a Voynich-kézirat nyelve egyáltalán nem hasonlít az európai nyelvekre – például nem tartalmaz tízbetűsnél hosszabb szavakat. A betűk előfordulása a szavakon belül is különös: néhány karakter csak a szavak elején szerepel, mások csak a végén, megint mások kizárólag középen.

A megfejtést az is nehezíti, hogy sokáig a kézirat elkészültének pontos idejét sem ismerték. Két éve Greg Hodgins, az Arizona Egyetem fizikusa vezette kutatócsoport szénizotópos vizsgálattal megállapította, hogy a mű a XV. század elejéről származik. Az amerikai kutatók akkor arra is kitértek, hogy valaki esetleg egy nagyon régi pergamenre írt jóval későbbi időpontban szöveget. Ez nem zárható ki, mivel vizsgálták ugyan a tinta anyagát, de az eredmények nem adtak egyértelmű választ a tinta korára. Művészettörténészek annyit biztosan állítanak, hogy a képek színezése összhangban áll a reneszánsz kor festőinek a színvilágával.

A pesszimisták szerint elképzelhető, hogy a kézirat egy őrült elme vagy egy zseniális tréfamester szüleménye – a jelzett korban élt például Leonardo da Vinci –, aki azért készítette az egészet, hogy borsos áron eladja egy különlegességekért rajongó gazdag gyűjtőnek. Megerősíti ezt a vélekedést az a tény, hogy – a fellelhető források szerint – II. Rudolf császár egy kisebb vagyont, 600 dukátot adott a kéziratért, amely végül Olaszországban, a jezsuita rendházban kötött ki. Voynichot gyakran gyanúsították azzal, hogy a kéziratot saját maga készítette. Antikváriusként feltehetőleg megvoltak ehhez a megfelelő ismeretei, de a kormeghatározás kiderítette, hogy a könyv egyértelműen korábbi kor terméke.

1912-es megtalálása óta próbálják megfejteni „a világ legrejtélyesebb középkori kéziratát”. A Manchesteri Egyetem elméleti fizikusa, Marcelo Montemurro és munkatársa a Plos One online tudományos folyóiratban június végén publikálta többéves kutatásának eredményét: statisztikai módszerekkel azt igazolták, kell hogy legyen értelme a rejtélyes kéziratnak. Marcelo Montemurro abból indult ki, hogy minden szöveg tartalmaz kulcsszavakat. Az ismétlődések kutatására épülő számítógépes statisztikai módszerükkel kimutatták, hogy a szöveg bizonyos részeiben kimutathatók gyakrabban ismétlődő szavak, amelyek aztán más részeknél hiányoznak, míg más szavak az egész szövegben fellelhetők.

Ez azt valószínűsíti, hogy a vélhetően valódi információt hordozó kulcsszavak és az általános jelentésű, mindenhol egyforma arányban megjelenő szavak előfordulási gyakorisága megegyezik a valódi nyelvekben talált szavak gyakoriságával. Az a tény, hogy egy évszázadon át briliáns elmék sora elemezte a szöveget, és mégsem talált megoldást, sokakban azt a meggyőződést alakította ki: mégiscsak átverésről van szó. A blöff mellett érvel Gordon Rugg matematikus (Keele Egyetem), aki egy hasonlóan bonyolult, a Voynich-szövegre hasonlító, de értelmetlen szöveget készített. Ha neki sikerült, másnak is összejöhetett. Azt mondja, az új eredmények nem zárják ki az átverés elméletet. „Azt hiszem, a Voynich kézirat nyelvezetét sohasem tudjuk beazonosítani, mert túlontúl különbözik az összes valódi nyelvtől.” Montemurro ellenben azt állítja: a megtévesztéssel, átveréssel nem magyarázhatók az általa felismert szemantikai minták.

Fürdőző hölgyek a kézirat lapjain. Zseniális blöff vagy rejtjeles üzenet?