Elektronikus varázspálca

Harry Potter is megirigyelhetné Myot, azt a karszalagot, amely egy számítógép segítségével értelmezi és varázspálcaként végre is hajtja tulajdonosának akaratát. Ezt a „gondolatolvasó” eszközt a kanadai Thalmic Labs nevű cég fejlesztette ki.

A Myo segítségével minden olyan eszköz irányítható, amely távvezérlő üzemmódban működik. A tulajdonosnak mindössze az alkar és az ujjak izmainak megfelelő használatát kell begyakorolnia. Az eszköz legfontosabb elemei az alkarra erősített mandzsettaszerű szalagba épített detektorok, amelyek az izmok működését érzékelik és a vett jeleket továbbítják egy számítógépbe. A komputer szoftver azonosítani tudja, hogy melyik elektromos jelsorozat milyen izommozgásnak felel meg. A rendszer ezután elvégzi a mozgatott eszközön az alkarmozdulat által meghatározott műveletet. A kar elfordítása jelentheti például egy repülőgépmodell fordulását a megfelelő irányba.

A Myo elektródái nem érintkeznek közvetlenül a bőrrel, s ez nagyobb követelményeket támaszt az elektromos jelek észlelésekor az elektronika számára. Jó minőségű elektronikával ki kell szűrni a külvilág elektromos zaját, hogy egyértelműen észlelhető legyen az izmok, izomcsoportok jele. Stephen Lake és csapata körülbelül húsz különböző kézmozdulatot használ távvezérlésre. A kanadaiak szenzorkarszalagját egyszerűen az alkarra kell erősíteni, és hordozható számítógéppel bárhol használható.

A tervezők Windows és Macintosh szoftver verziót is készítettek, a rendszert egy új típusú felhasználói felületként értelmezik. Véleményük szerint a felhasználói lehetőségek száma csaknem végtelen. Ez év végén tervezik piacra dobni az eszközt, 149 dollárért.

Távvezérlés kézmozdulattal
Távvezérlés kézmozdulattal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.