Tudósünnep

„A felfedező kutatások jelentik a tudomány jövőjét” – hangsúlyozta Pálinkás József akadémiai elnök a Magyar Tudomány Ünnepének tegnapi megnyitóján az MTA székházában.

Pálinkás József szerint a tudomány még soha nem volt ilyen messze a hétköznapi embertől, illetve még soha nem lehetett ilyen nehezen eldönteni, hogy mekkora szerepet szánnak a tudománynak és mit kívánnak tőle. Mindez egy olyan korban, amikor az emberiség a létét veszélyeztető problémák sorával szembesül.

Pálinkás József akadémiai elnökként a felfedező kutatások ösztönzését tűzte ki célul. Ennek keretében indult el 2009-ben a Lendület program.A Magyar Tudomány Ünnepe eseményei közül kiemelkedik Freund Tamás akadémikus mai, „Az agy belső kábítószere, vagyis az endokannabinoidok szerepe a tanulásban, valamint a szorongás és az epilepszia kórfolyamataiban” című előadása.

A Diákok az Akadémián program idei fő témája az isteni részecske lesz, amelyről Trócsányi Zoltán akadémikus tart előadást november 8-án. Laborlátogatásra nyílik lehetőség a Wigner Kutatóközpontban, a Piszkéstetői Obszervatóriumban, Galyatetőn november 7-én szerveznek nyílt napot. Az MTA Természettudományi Kutatóközpontjába látogatók megtudhatják, hogy mire jók a szuperkondenzátorok, hogyan végeznek zenei kutatásokat mesterséges intelligenciával, hogyan állítanak elő és munkálnak meg grafént.

Idén először rendezik meg a Tanárok az Akadémián programot. Ennek keretében, november 15-én a Szentágothai János emlékére kiírt középiskolai verseny győztes pályázói tartanak rendhagyó biológiaórát az emberi agyról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.