Károsabb az etanol a benzinnél?
Úgy tűnik, a felismerést most tettek követik: az Európai Bizottság a napokban javaslatot terjesztett elő a vonatkozó uniós jogszabályok megváltoztatásáról, amelynek nyomán a jövőben a földhasználat megváltozásából következő szén-dioxid-termelést is bele kell számítani a biodízel és a bioetanol szén-dioxid-mérlegébe. Az új számítási módot elsősorban az ún. ILUC-faktor (indirect land use change – közvetett földhasználat-változás) fogja befolyásolni: az energianövényeket egyrészt korábban parlagon hagyott területekre vetik, másrészt pedig olyan földekre, ahol előzőleg élelmiszernövényeket termesztettek – ám az utóbbiaknak (mivel az élelmiszerigény folyamatosan nő) valahol megint csak helyet kell szorítani, ami újabb szűz földek feltörésével, illetve erdők kiirtásával jár.
Az új területek termesztésbe vonása drasztikusan növeli az üvegházgáz-termelést: míg a természetes gyep vagy az erdő „nyelőnek” számít (azaz több szén-dioxidot nyel el, mint amennyit a környezetbe juttat), az állati erővel vagy erőgépekkel művelt mezőgazdasági kultúrák esetében fordított a helyzet, vagyis az utóbbiak kibocsátónak számítanak. Ezt a hatást azonban eddig nem vették figyelembe a bioüzemanyagok szén-dioxid-mérlegében, annak ellenére, hogy a zöldszervezetek, illetve az európai zöldpártok évek óta figyelmeztetnek rá.
Az ILUC most bekerül a számításba, ám ezzel csak a biodízel-bioüzemanyag probléma egyik felét kezelik – legalábbis az Európai Parlament zöldfrakciója szerint. A zöldek szóvivője úgy fogalmazott: az, hogy eddig a közvetett földhasználat-változás hatásainak számszerűsítése nélkül készültek a megújulós jogszabályok (ösztönözve, sőt kötelezően előírva a bioüzemanyagok növekvő használatát), valójában a biodízel- és bioetanol-iparnak juttatott rejtett támogatás volt. Most a bizottság elismerte, hogy egyes első generációs (vagyis gabonából, illetve repcéből vagy napraforgóból gyártott) üzemanyagok a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából rosszabbak, mint a kőolajból gyártott benzin vagy dízelolaj, ám ettől automatikusan még nem történik semmi, az említett uniós jogszabályok módosítása ugyanis a Parlament hatásköre.
A klímaváltozás önmagában is jelentős nyomást gyakorol az élelmiszerkínálatra és az -árakra (az előbbit csökkenti, az utóbbit pedig növeli), és egyelőre a hatályos európai klímaszabályozás is ugyanilyen hatású: a dízelés etanolgyártás a piacon pluszkeresletet gerjeszt az élelmiszer-előállításra is használható haszonnövények iránt, a földeket viszont elfoglalja előlük. Ez a következmény a zöldek szerint már tetten érhető az európai élelmiszerárak emelkedésében. A jelenlegi szabályozás 2020-ig 10 százalékos bioüzemanyag-arányt ír elő a teljes üzemanyagpiacon – a Günther Oettinger energiaügyi és Connie Hedegaard klímavédelmi biztos által benyújtott előterjesztés viszont 5 százalékos felső határt tartalmaz (pontosabban: csak 5 százaléknyi származhat élelmiszernövényekből, mindenekelőtt kukoricából, repcéből és napraforgóból).
A javaslat szorgalmazza a második, illetve harmadik generációs (mezőgazdasági és erdészeti hulladékból előállított, illetve algákkal és egyéb mikroorganizmusokkal termeltetett) bioüzemanyagok gyártásának felfuttatását is. A környezetvédők ugyanakkor attól tartanak, hogy ebben a formában az új szabályok legfeljebb csak Európán belül tompítják a „food or fuel” (élelmiszer vagy üzemanyag) problémát, viszont gyorsíthatják a trópusi erdők kiirtásának ütemét – miközben az erdőpusztítás legfőbb mozgatója már most is az üzemanyag-gyártási célú olajpálma-ültetvények telepítése.
