Az 1925-ben New Yorkban született fizikus 2005-ben, néhány hónappal második magyarországi látogatását követően kapott Nobel-díjat a fényrészecskék, a fotonok viselkedésének kvantumelméleti leírásáért. Most harmadízben érkezett Budapestre, s csütörtöki sajtótájékoztatóját követően interjút adott lapunknak.

- Azon kevés Nobel-díjas közé tartozik, akinek ellopták a kitüntetését. Két éve legalábbis olyan hír érkezett, hogy bár a betörőt megtalálták, az érem eltűnt.

- Valóban betörtek arlingtoni lakásomba és elvittek sok mindent. A legfontosabb azonban a Nobel-oklevél volt. A betörő olyan sok nyomot hagyott, hogy hamar elkapták, de ez a dokumentum nem került elő, így ebből csak egy másolatom van. Az aranyérmet azonban a távollétemben és a tudtom nélkül a lányom biztonságos helyre vitte, így a betörő csak egy a Nobel-díjasoknak adott kópiát vitt magával.

- Nagyon fiatalon, ösztöndíjasként került a Harvard Egyetemre, s innen 1943-ban, 18 évesen, kivételes előmenetele révén Los Alamosba, a Manhattan-terven dolgozó kutatók közé. A legfiatalabbként ma egyetlen élő tanúja az atombomba agytrösztjének.

- A sofőr, aki bevitt a vasútállomásról, tulajdonképp egy fekete köpenyes kis emberért jött, aki nem volt más, mint Neumann János. De később Teller Edével, Wigner Jenővel és közülük a legjobban tisztelt tudóssal, Szilárd Leóval is megismerkedtem. Mivel a legképzettebb embereket elszívták az egyéb háborús programok, nagy szükség volt a fiatal tehetségekre, és engem szívesen fogadtak. Voltaképpen senki nem volt öreg, a legidősebbnek a 37 éves Oppenheimer számított, akit ma is a valaha megismert legértelmesebb embernek tartok. De a legtöbb csoportvezető is a húszas éveinek a végén járt. Egy csomó, energiával teli, többé-kevésbé idealista kutató, akik nagyon aggódtak az uránhasadást felfedező németek miatt, akikről nem lehetett tudni, meddig jutottak fegyverük kifejlesztésében, különösen mivel a biztonságiak soha nem mondtak nekünk semmit ezzel kapcsolatos információikról.

- Azonnal képbe került, hogy milyen fontos programon dolgoznak?

- Mielőtt elindultam, nem tudtam semmit a dologról, csak hogy sokféle ember lesz majd ott. A helyszínen persze már gondoltuk, hogy ha sikerül a terv, talán vége lesz a háborúnak.

- Los Alamos után teljesen új irányban kezdett kutatni. Miért?

- Sosem képzeltem, hogy atomenergiával akarnék egész életemben foglalkozni. A háború után vissza szerettem volna menni az egyetemre és befejezni a tanulmányaimat. Sokat köszönhettem itt a későbbi Nobel-díjas Julian S. Schwingernek, de diplomám megszerzése után 1949-ben két évre Princetonba mentem Oppenheimerhez, s ez sokat segített, mert az elméleti részecskefizika vezetett később a kvantumoptikai kutatáshoz, melynek a Nobel-díjat köszönhetem.

- A fény elméletének kvantumfizikai alapjait vizsgáló kvantumoptikának köszönhetően jutott el nagy felfedezéséig, melynek segítségével érthetővé vált a csillagok és izzólámpák zajos és rendezetlen, valamint a lézerek koherens fénye közötti különbség, s amely megnyitotta az utat a kvantumszámítógépek kifejlesztése előtt is.

- Az erről szóló közleményt a folyóirat szerkesztője elküldte bírálatra, és az egyik bíráló úgy vélte, ha leközlik, kitör a tudományos háború. Végül leközölték, és ma ez az elmélet a kvantumoptika alapja.

- Ma hogyan látja, milyen irányba megy a fizika?

- Régóta a mind nagyobb energiák irányába, ami ezt a tudományt egyre drágábbá teszi. Manapság érdekes jelenség az asztrofizikával való kölcsönhatás is. Olyan kérdések kerülnek előtérbe, mint a régi definíciók szerint észrevehetetlen sötét anyag, amelyben eddig ismeretlen részecskék létezhetnek. Igaz, amikor először kerültem kapcsolatba a neutrínók kutatásával, e részecskék is elvileg teljesen észlelhetetlenek voltak. Aztán ahogy a hagyományos atomenergia közeledni kezdett a nagy energiájú fizika felé, kiderült, a neutrínók kölcsönhatásainak száma is nő, ahogy a nagy intenzitású reaktorokban a neutrínók száma is. Ötven év alatt tehát a lehetetlen lehetővé vált. Egy napon vélhetőleg a sötét anyag is megfigyelhetővé válik.

- Önről köztudott, hogy évekig takarította a Harvard Egyetem színpadát az értelmetlen vagy humoros kutatásokért járó igNobel-díjak átadási ünnepségén a hallgatók által felhajigált papírrepülőktől.

- A szervező kért meg erre, amit azután vállaltam, miután teljesítette a kérésemet, hogy készítsen hozzá egy igazi boszorkányseprűt. Ezt használtam egészen utolsó itteni „fellépésemig”, 2005-ig, amikor megkaptam az igazi Nobel-díjat.

Roy J. Glauber