Egy fiatal magyar kutató hazatért, s szeretne is itthon maradni. Ez a cselekedet errefelé ma már különösnek, szinte hóbortosnak számít, s mint ilyen, önmagában is érdemes a közfigyelemre. A tudományában nemzetközi szinten elismert Szűts Tamás azonban nem csupán magyarországi karrierépítő szándéka okán érdekes ember, hanem azért is, mert olyan felfedező tudós, aki munkájával értelmezni segíti az élővilágot. Az általa kutatott pókok életstratégiájának, tulajdonságainak, jellemzőinek leírása az embert magába foglaló természet gyakran kíméletlennek látszó működési filozófiáját is ábrázolja.

Szűts Tamás nevét több pókfaj is viseli. Az az álma még nem teljesült, hogy általa gyűjtött állatot nevezzenek el róla, de olyant, amit más talált meg, de ő fedezett fel, jó néhányat említ a szakirodalom. Legutóbb azzal került a szakmai közérdeklődés centrumába, hogy egy nemzetközi rangos kutatócsoporttal új póknemet írtak le, s új bikapókfajokat fedeztek fel. Mindkettőt amerikai zenészekről keresztelték el: az egyik névadója Lou Reed, a másiké a Király, azaz Elvis Presley.

A bikapókot más országok szakirodalmában angolul bársonypókként ismerik. Innen ered a névadás forrása. Presley szívesen mutatkozott fekete bársonyra készült festményeken. Lou Reed a The Velvet Underground rockzenekar énekese volt, a föld alatti – underground – életmód pedig a leírt bikapókok rejtőzködő szokásaihoz hasonlítható.

Az ismerkedésünk azzal kezdődik Szűts Tamással, hogy a szombathelyi Savaria Egyetemi Központban nekem szegezi a kérdést: láttam-e már pókot? Persze, hogy láttam, bólogatok. Nem messziről, veti közbe, s nem is a hollywoodi filmábrázolásokban, hanem makrofotón vagy a mikroszkóp alatt. Nem, úgy még nem láttam. Akkor mutat. – Mi bennük a csúnya? – költői módon teszi fel a kérdést, nem is lehet mást válaszolni, minthogy semmi. Közelről színesnek, barátságosnak látszanak, a szemük zavarba ejtően kíváncsi.

Az ugrópókok – amelyekkel a bikapókok mellett a pókász behatóbban foglalkozik – a saját mérettartományukban a szemeikkel jobban látnak, mint az ember a saját mérettartományában, közli a kutató. Azt is hozzáteszi: problémamegoldó képességük jobb a macskáénál, a vizuális ingerek feldolgozásának módja és szintje pedig egészen döbbenetes. A kérdés az, magyarázza, hogy miként lehet ilyen kevés idegsejttel ennyire komplex módon megoldani a problémákat. Ezt a tulajdonságot – működési elvének, gyakorlatának pontos feltérképezése után – később valószínűleg majd a robotika fogja felhasználni – prognosztizálja a fiatal kutató a biológiai alapismeretek kézzelfogható hasznosságát, aztán a pókok stratégiáira mond példákat.

A más pókokkal táplálkozó Portia nevű ugrópók a szemével felméri, pontosan meghatározza leendő zsákmányát, s a leginkább sikerrel kecsegtető módszert választja. Úgy pengeti a kiszemelt pók hálóját, mintha zsákmány esett volna bele. A kirohanó pókot aztán ő ejti el.

Nagyobb zsákmány esetén más stratégiát választ. Ilyenkor úgy pengeti a hálót, hogy a pók azt hiheti: falevél esett bele. A nézelődő pókot észrevétlen megközelíti és megmarja. Amennyiben nőstény a kiszemelt, párzási szándékot jelző ritmust dobol a hálón, így csalja tőrbe a prédát.

Szűts Tamás szerint az ember pókokkal szembeni ellenszenve, viszolygása, rettegése valószínűleg evolúciós okokra vezethető vissza. Nem véletlen, hogy a majmok is félnek tőlük. Az emberek közül pedig viszonylag sokan szenvednek pókfóbiában. Egy friss amerikai tudományos közlemény szerint ez a betegség már egyetlen terápiás alkalommal gyógyítható. Megmutatná a cikket, de a megnyitásáért húsz dollárt kérnek a neten. Szűts Tamásnak ez nem újdonság, keserűen jegyzi meg, hogy a tudományos közlemények ára gyakran komoly akadálya Magyarországon a kutatásnak. A hatvan évvel ezelőtti szakcikkekhez is csak pénzért lehet hozzájutni, márpedig ezen a szakterületen rengeteg publikációt kell átolvasni, máskülönben nem tudja meg az ember: valóban olyan fajt fedezett-e fel, melyet eddig még senki sem írt le a világon. Az ő legújabb felfedezésük publikációja már csak azért is különleges, mert az uniós pályázati források egy részét arra fordították, hogy cikküket ingyen lehessen letölteni.

Szűts Tamás életútja igazolja, milyen fontos szerepet játszik a pályaválasztásban, hogy ki, hova születik. Szegeden látta meg napvilágot, s egy határközeli kis faluban, Újszentivánon, nagyanyjánál töltötte a hétvégéket, itt lett rabja a természetnek. A növények soha nem érdekelték, az állatok annál inkább.

Útja természetes módon vitte a szegedi egyetem biológia szakára, ahol idősebb hallgatótársa, Rudner József azt tanácsolta neki: ha új fajokat akar felfedezni, akkor inkább az ízeltlábúakkal foglalkozzon, ott erre sokkal nagyobb az esély. A pókokat azért választotta, mert „ez az egyetlen nagy fajszámú ízeltlábúcsoport, melynek tagjai kivétel nélkül ragadozók. Így a növények ismerete nélkül is remekül kutathatók.”

Egyetem után a Mahunka Sándor akadémikus által irányított Akadémiai Kutatócsoportba és a Természettudományi Múzeumba került, ahol igen gazdag trópusi anyagra bukkant. A szintén pókkutató szaktekintély, Balogh János professzor, akadémikus szobája mellett kapott helyet, ezeknek az embereknek a tudása lenyűgözte. Tudományos minősítést 2004-ben szerzett, ösztöndíjak révén három és fél évet dolgozott Dániában, aztán Kaliforniában kutatott.

Vizsgázók várakoznak az egyetem folyosóján az adjunktusra. Tanítványai azt mondják róla: mielőtt számon kéri a tananyagot, meg is tanítja azt. Ennél is többet kapnak azonban tőle: egy világot járt kutató korszerű szemléletét, élményszerűen átadott ismereteit.

Szobája falán egy idézet olvasható a szerénységről. Nem ő rakta föl, hanem szobája előző lakója, de Szűts Tamás is fontosnak tartja, hogy szem előtt legyenek ezek a gondolatok, hiszen az általa nagyra tartott tudós ember, mentor és példakép Szinetár Csaba, a Szombathelyi Arachnológiai Tudományos Műhely vezetője is ezek szerint él. Úgy fogalmaz: itthon sokszor az önbecsülés nem mértékkel van mérve. Nem tagadja, átmenetileg őt is elkapta ez a „kór”, külföldi sikerei után itthoni barátai szóltak neki: „szerényebben mérd magad.” Megfogadta, bár igazán van mire büszkének lennie. Sokra tartja, hogy a magyar szaktekintélyeken túl olyan emberekkel dolgozhatott, mint Nikolaj Scharff, Jeremy Miller vagy Charles Griswold, akikkel „Presleyt” is felfedezték.

Arról faggatom, nem frusztrálja-e, hogy az alapkutatások igazi haszna általában jóval később, a beláthatatlan jövőben érvényesül. Majd akkor, pontosít, ha összeér más ismeretekkel. Eddig 43 ezer pókfajt írtak le a világon, de legalább 100-200 ezer létezik. Ha csak azt gondolja át az ember, hogy mindegyiknek más és más a mérge, ezek felfedezése, elemzése felmérhetetlen lendületet adhat az orvostudomány fejlődésének. Nem kizárt, hogy éppen egy, ma még nem ismert pók mérge lesz a gyógyír valamilyen súlyos betegségre.

Szűts Tamás kétéves szerződést kapott a Savaria Egyetemi Központban. 2006-ban még azt írta a blogjában: „Belefáradtam abba, hogy itt van ez a tudományág, mely olyan szintű pörgést és változásokat produkál, aminek nyoma sincs ma Magyarországon. Nemcsak, hogy mi nem csinálunk ilyet, de nem is tudunk róla... nos ezen szeretnék változtatni.”

Erre hat évvel később, itt és most lát is esélyt. Tetszik neki az intézet légköre, számára is meglepő módon a tanítás is. A hallgatói létszám ugyan kisebb, de legalább mindegyiküket személyesen ismeri, nincs szükség katalógusra.

Jó pár tudományos műhelyben volt alkalma dolgozni, kutatni a világon, a további karrierjét Magyarországon képzeli el. Még a fővárosból jár Szombathelyre, a jövőt egyelőre a véglegesítés lehetősége határozza meg. Kétéves szerződés alapján nemrég vett lakásomat nem merem föladni – mondja.

Szűts Tamást a lövöldözős számítógépes játékok, s a „rissz-rossz, zs kategóriás filmek” kapcsolják ki a szabadidejében. A honlapszerkesztés és az élménydús tudományos ismeretterjesztéssel felérő blogírás (apro-pók címmel) szakmai munkásságához sorolható. A neten és telefonon is rengeteg kérdést kap. „Igaz-e, hogy pókok hálózták be a pakisztáni fákat?” „Valóban embereket gyilkoltak-e ismeretlen pókok egy indiai faluban?” „Tényleg halott királynőjükkel párzanak-e a nekrofil szárnyashangyák?”

A bulvárhíreket vitriolos humorral mérgezi a kutató a blogján. Ami hülyeségnek tűnik, az általában az is, írja.

Egyszer egy ismert író is felhívta azzal: egy novellán dolgozik, amelyben egy skorpió és egy pók csatázik egymással. A történetet annak az ismeretében fűzné tovább, hogy melyik állat győzi le a másikat. Tamás szíve minden bizonnyal a pókhoz húzott, de felülkerekedett benne a tudományos pontosság, és alkotói szabadságot adott az írónak. A csata végkimenetele attól függ, hogy milyen skor pióról és milyen pókról van szó.

Márpedig a választék a gyűjtők, a felfedezők jóvoltából napról napra nagyobb lesz.

Névjegy

SZŰTS TAMÁS biológus kutató 1976-ban született Szegeden. Az akkor még József Attiláról elnevezett egyetemen szerzett diplomát. Tudományos minősítést 2004-ben kapott, dolgozatát a problematikus nyugat-afrikai ugrópóknemek taxonómiai revíziójáról írta. Dániában, majd Kaliforniában is dolgozott. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi Természettudományi Karának az adjunktusa, ahol bioinformatikát, szakmai angolt, evolúcióbiológiát és populációgenetikát oktat. Felesége gyógytornász, két kisgyerekük van, Zaránd és Zille.

FOTÓK: KURUCZ ÁRPÁD