Két teáskanálnyi agy
Kevesen kérdőjelezik meg, hogy ezen eltérések zöméért genetikai tényezők felelősek, azonban az eddig elvégzett vizsgálatok során nem sikerült kimutatni egyik gén számottevő hatását sem.
A Nature Genetics szaklapban nemrégiben publikált, nagyszámú alanyon, kifejezetten a genetika és bizonyos agybetegségek közötti kapcsolat tesztelésére tervezett vizsgálat eredménye ezen változtathat. Egyetlen génben (HMGA2) bekövetkezett mutáció mérhető intelligenciabeli változást eredményezett.
Igaz, az intelligencia átlagosan csak 1,29 ponttal változott meg a gén hatására a kísérleti alanyok körében. Annak ellenére, hogy az IQ pontszám egészére nézve nem tűnik nagynak ez az érték, ez az eddig mért legnagyobb egyetlen gén hatására bekövetkezett változás, állítja a 207 kutató együttműködésével elvégzett vizsgálatot vezető amerikai Paul Thompson. Egyes kutatók szerint ez az eredmény egyértelműen igazolja, hogy az intelligencia mértékét számtalan gén együttesen befolyásolja.
Korábban a HMGA2 gént az emberek magasságával hozták összefüggésbe. Az IQ-ban mutatkozó eltérés a gén mutációjának hatására jelentkezik (az örökítőanyagban, vagyis a DNS-ben, egyetlen „C” betűvel jelölt építőelem (citozin) változik „T”-re (tiamin). A „C-betűs” a jó verzió, azon túl, hogy 1,29 ponttal emeli az IQ-t, a teljes agytérfogatot is 0,58 százalékkal növeli. A „C betű” hiánya vagy megléte kb. két teáskanálnyi aggyal jelent többet vagy kevesebbet – állítja a University of California kutatója, Thompson.
A kísérlethez a kutatók mintegy 21 ezer emberből vettek DNS-mintát, és az önkéntesek agyáról felvételt is készítettek a méretbeli különbségek dokumentálása céljából. A HMGA2 agyméret-módosító hatása késztette ezek után a kutatókat a gén IQ-ra kifejtett hatásának vizsgálatára.
Egy párhuzamosan, Ausztráliában, 1642 önkéntes bevonásával készült standard IQ-teszt-vizsgálat adatait is részletesen értékelték a kutatók. Ebből derült ki, hogy a HMGA2 „C-betűs” variánsa hozható összefüggésbe az 1,29 pontos IQ-érték-emelkedéssel. Ha a vizsgált személy mindkét szülőtől ezt a génváltozatot örökölte, a génmódosulat hatása megkettőződött, az IQ kb. 2,6 ponttal nőtt.
Robert Plomin, a Londoni Pszichiátriai Intézet munkatársa, és egy hasonló céllal elvégzett, de eredmény nélkül záródó 2007-es alapvizsgálat vezetője szerint az említett gén felfedezése fontos, ám ehhez 21 ezer embert kellett megvizsgálni, éppen a gén parányi hatása miatt. Véleménye szerint Thompsonék vizsgálata azt sejteti, hogy az IQ-ra nagyobb hatással lévő gének utáni kutatások valószínűleg szintén sikertelenül végződnének.
Steven Pinker, a Harvard Egyetem neuropszichológia-professzora szerint is fontos Thompsonék eredménye, amennyiben valóban helytálló. Úgy véli, a genetikusoknak eddig problémát jelentett a nagy, jól öröklődő tulajdonságbeli (pl. a magasságbeli) eltéréseket okozó, egyedi gének azonosítása.
Ez a hiányzó örökölhetőség paradoxonaként ismert probléma. Mindig is tudtuk – állítja –, hogy e paradoxont kétféleképpen lehet feloldani. Egyik megoldás az, ha az örökölhető tulajdonságokat nagyszámú, ám kis hatással bíró gén befolyásolja, a másik pedig az, hogy mérsékelt vagy nagy hatású, ám igen kis gyakoriságú génekkel állunk szemben. Thompsonék vizsgálata az első lehetőséget támasztja alá, legalábbis az intelligencia esetében.
